Racionalizmusának kialakulása: a pacifista | A magyar irodalom története

Racionalizmusának kialakulása: a pacifista

A fordulat szinte műhelynaplószerűen tetten érhető Recitativ (1916) című verseskötetében. A korábbi kötetek időszakában keletkezett, de azokból kimaradt, valamint a Fogarason írt versek tragikusabb indulatokkal folytatják a játékos, szecessziós, tárgyias lírát, a mozgalmas budapesti élet perifériáján kelt versekben már az élményköltészet húrját próbálgatja, a háború éveiben viszont a pacifizmus és emberi értelem nevében alakít ki új irányt. A Recitativ legkorábbi darabjai közt ennek megfelelően akad idegen ötlet átköltése, mint például a még 1906-os Gretna Greenben az angol költőktől tanult, sejtelmes, zengő ének (Naiv ballada), panteista valóságszomjának antikos ízű megvallása (Hiszekegy), magányának kivetítése látomássá (Téli dal) és egyre személyesebb, önelemző világfájdalom:

Egy sem volt élet s észrevettem,
hogy éltem csak akkor lesz élet,
amikor már messze mögöttem.

(Spleen)

Mégis egyénien, élet helyett az intellektusból életet teremtő, "babitsos" hangon szól: "Új törvényekkel túl a szűk egen, | új végtelent nyitottam én eszemnek" (Bolyai). Egy ártatlan, de legalább megélt szerelmi idill (Augusztus) követi már a tárgyias verseket, sőt, a moralista lelkiismeretének együttérző megszólalása is a "véres csütörtök" szétvert forradalmi megmozdulására:

250Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,

rendőr, tört üvegek, népszava, forradalom.

…
Bús e méla falún az üres sínekre merengni.

Ó jövevény sínek, visztek-e még ma tovább?

Visztek-e még ma odáig, ahol most csörren az ablak,

hol most csorran a vér, forran a forradalom?

hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi

s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;

hol tán míg irom ezt, Magyarország nagy betegágyán

vér és kínok közt megszületett a Jövő.

(Május huszonhárom Rákospalotán)

A frissen világba kívánkozó vallomás még meztelen, az összetett és súlyos lélek bensőségessége megindító (Fájó, fázó ének, Haza a telepre). Bizarr változatokat is teremt a költői kísérletezés és a lírai vallomás szétválaszthatatlan ötvözete (Atlantisz, Vakok a hídon).

Amikor Babits pacifizmusa tudatosodik, hitvalló módon szakít a irracionalizmussal. Kezdetben még a háborús élményekre is a művész szemével reagál. A Fiatal katona portréjában a dallamosan ritmizált drámai elemek még csak az esztéta tragikum-érzetét mozgatják meg, Miatyánkja is a részvevő, de naiv lélek megrázó békesség-áhítása. Csakhamar saját maga tapasztalhatja a soviniszta elvakultság veszedelmességét. Játszottam a kezével című versének utolsó sorai miatt – "nagyobb örömmel ontanám | kisujjáért a csobogó vért, | mint száz királyért, lobogóért!" – Rákosi Jenő sajtóhadjáratot indít ellene, pedig a kárhoztatott kitétel még csak költői stílusfordulat, a költő kellőképpen nem is tudatosított játéka korának motívumaival. Babitsnak súlyos hivatali kellemetlenségei támadnak. Tanártársai a támadott versek megtagadására, mintegy állampolgári hűségnyilatkozatra szólítják fel, s amikor ő ezt megtagadja, előbb a Tankerületi Főigazgatóságra, majd rendelkezési állományba helyezik. Idegeit úgy megviseli a hajsza, hogy átmenetileg abbahagyja a Kártyavár írását, – a regény közlését a Nyugat kénytelen megszakítani. Ez az összeütközés ráébreszti a konzervatív erők háborús felelősségére, a fenyegető összeomlásra, és a félénk, beteg idegzetű költő ettől kezdve vállalja az üldöztetésnek kitett pacifista szerepét. A Recitativ "Isten kezében 1914–16" című ciklusa a kiállás tudatosságával fogja össze nyílt háborúellenes verseit. Különösen kiemelkedik közülük a Húsvét előtt bátor állásfoglalása a béke és a felvilágosult emberség eszményei mellett – az imperialista háborús propaganda idején. A ditirambikus vers formája és szerkezete egyszeri művészi rátalálással fejezi ki a költőben lezajló benső viaskodást, melyből hősies választása és béke-szózata megszületik:

Van most dicsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyúk izzó torkait:
251de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:

"A gyenge test és félénk lélek, a tettől egyszerre iszonyodó s mégis reá vágyó tétova szellem bonyolultan indázó, hatalmas versmondatokban egyszerre tartja vissza magát az igazság kimondásától s fokozza fel belső feszültségét, hogy mégis ki tudja mondani azt" – mondja Bóka László. Változó sorképletű, részben kötött, részben szabadvers ritkán éreztette közvetlenebbül a költői gondolat formálódásának drámáját, a sorokat feszítő metrumok halálfélelemmel dacoló hősi pátoszát, a népköltészetet idéző záróritmus pedig a közösség vágyaiban hazatalált harmóniát.

A Nyugtalanság völgye (1920) már jóval egységesebb kötet. Babits túljutott világnézete forrongási szakaszán. Leszámol a humánus tartalmaktól elvonatkoztatott művészet és szépség ábrándjával, és elefántcsonttornyát odahagyva a megértés, a józan ész jegyében szembenéz a való élettel, a közösség és saját problémáival. Pacifizmusa a háború második felében írt verseinek tanúsága szerint a lelkiismeret és az értelem költőjének az imperialista gondolkodással vívott következetes küzdelmévé vált. A még 1916-os Háborús anthológiák szellemi hadüzenet az "Eduárdoknak éljenektül zengő poéták"-nak, az irodalmi élet háborús uszítóinak. Az Éji ut vasúti élményének elbeszélése az egyszerű emberek idillre vágyódását állítja szembe a kardcsörtető életszemlélettel. A Fortissimóban már eget ostromol az őrjöngő kétségbeesés:

Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban – a süket Istenét!

A Nyugat 1917. március 1-i számát, mely a verset közölte, a cenzúra elkobozta, a szerzőt istenkáromlás vádjával perbe fogták, holott hasonló háborús tragédiák után az irodalomból már ismert pesszimista történelemfilozófiának adott csak egyéni hangot, mint amilyen pl. Leopardié a napóleoni háborúk befejezésére, Vörösmartyé a szabadságharc bukása után. Nem sokkal ezután a Fortissimót egy Romain Rolland beköszöntőjével indult francia folyóirat – Lunacsarszkij írásával egy számban – publikálja. Babits pacifizmusát nyilvánvalóan nem kialakult, aktív politikai meggyőződés ösztönözte. Részben konzervatív liberális neveltetése, részben tiszta és elvont eszményekhez szokott jelleme készteti, hogy tiltakozzék az elembertelenedés, a háború ellen, s ennek az állásfoglalásnak elsősorban morális és nem szociális tartalma van. Ahogy pacifizmusát Szerb Antal a költői életmű szempontjából kitűnően látja majd a Nyugat 1937-es évfolyamában: "… fellép a későbbi Babits versek fő problematikája, önzés és szeretet harca a lélekben. A szeretet győz…"

A Nyugtalanság völgyéből, a szemléletváltás következtében, eltűnt – Szabó Lőrinc Nyugat-beli kritikájának szavával – "a klasszikus szemlélődés hűvös ragyogása", az irracionális mélységek villódzása, és Babits a szépségben megismert s most elvetett összhang helyett az élethez közeledik:

253lombok sugarak görög romok, mit segít rajtam az idegen szépség
Danaida-lányok – mit érdekel engemet ez már?

(Az óriások költögetése)

Újabb lírája nem kevésbé nosztalgikus, mint korai versei, de maga a változó emberi világ tölti meg feszültséggel. Verse egyszerűbb, gyakran rímtelen és a tagoló élőbeszéd lazaságával épp annyira rokon, mint a görög drámai kórusok tömeglelket megszólaltató zenéjével. Az expresszionista formabontás leckéjét intellektuális versépítkezésére alkalmazza, – A jóság dalának alcíme szerint egyszerűbb ritmikájú sorok: "Versek darócban" futnak ki tolla alól. A szövevényes mondatfűzéshez hű marad, de ahogy bonyolult mondatait ezúttal nem az architekturális szépség elve szerint építi, hanem hagyja, hogy a vers alakulása közben egyre mélyebbről áradó izgalom, gondolatsor mintegy természetesen szabja magához a nyelvi kifejezést, stílusváltásról, élményköltészet kialakulásáról tesz tanúságot. Például az Éji ut nagy regényírók pszichológiai realizmusával vetélkedő s ugyanakkor ideges elbeszélésében sorról sorra bomlik ki az utasok gondolataiban munkáló tépelődés háborúról és békéről, hogy a meditáció rendje szerint a boldogság utáni őszinte vágy idilljénél kössön ki. A Nyugtalanság völgyében a valóság ihlető szerepe a legritkábban jelentkezik impresszionisztikus változatban. A Babits-vers csupán keretei közé engedi azt az élményanyagot, amellyel a költő intellektusa pörösködik.

Babits alakuló új életfelfogásának alapját ezúttal is tanulmányaiban rakja le. Ma, holnap és irodalom (1916) című írásában Kassák és köre irányával polemizálva, éles kritikai érzékkel és irodalomtörténeti távlatokkal próbálja a hazai avantgarde, A Tett irodalmi helyét kijelölni. A racionalista tiltakozik itt a komponálatlan versek, anarchisztikus indulatok és a stílus bonyolultsága ellen. Viszont, amikor megengedi ugyan a modern élet tematikájának bevonását a költészetbe, de időtlen értékeket kereső idealizmusa a romantikáig visszanyúló hagyomány ismétlését látja csak a formabontásban, akkor az avantgarde új tartalmi mozzanataira, a bennük megmutatkozó társadalmi igényre érzéketlen. Saját lírájában azonban, ahogy a Nyugtalanság völgye szemlélteti, az avantgarde néhány formai újítását, így a szélesebb sodrú, elbeszélő jellegű költői dikciót maga is felhasználja.

Gondolkodásának filozófiai középpontjában most mindenesetre a racionalizmus áll. A líra metaforikus nyelvénél kendőzetlenebbül veszi föl a küzdelmet az imperializmus ideológiájával. Leibniz mint hazafi (1916) című írásában a tudomány nemzetközi szervezése és egy praktikus világnyelv apostoláról alkotott képét állítja szembe a kincstári megnyilatkozások meghamisított, nacionalista Leibniz-képével. Az ösztönöket legyőző értelem nevében a nemzetek fölött álló igazságot követeli, de követelése nem elvont filozófiai vita, hanem szüntelen ítéletmondás a hivatalosságok korlátolt sovinizmusára. Egy évvel később A veszedelmes világnézetben ennél is tovább megy, és magukban a könyvekben, az antiintellektuális kultúrában jelöli meg a világháborús tragédia kórokozóit, és a nemzeti elfogultságon felülálló igazságosságra adva gyors példát, sorra kiátkozza régi eszményképeit: Schopenhauert és általában a németeket irracionalista pesszimizmusuk, a franciákat, és kedves Anatole 253France-át külön is, szkepszisük és dédelgetett angoljait a militarizmus csíráját hordozó heroikus optimizmusuk miatt. Kant Az örök béke (1918) című munkájának lefordítására elsősorban nem írói ok készteti, hanem ezzel is a közösség békevágyát kívánja szolgálni. A háború vége felé Augustinus filozófiájában az igazságkereső szenvedélyt, stílusában a személyes hang líráját csodálja (Ágoston, 1917). (L. e tanulmányokat Gondolat és írás című gyűjteményében.)

Karácsonyi Madonna (1920) címen megjelent novelláskötete első korszakának és fordulatának valóságos eszmei-művészi keresztmetszete. Az elbeszélések fonalán jól nyomon követhető a racionalizmus felé fordulása. Történetei még látomásszerűek vagy legalábbis egy titokzatos motívumra épülnek, mint A drága élet, de a műfajt a példázat felé hajlítja, és ha sommásan is, de már lélekrajzot alkalmaz. Amikor szimbolikus értelmű Mytosának Heraklésze vadonbeli kalandozásai után kilép a természetből, a megrontó ösztönök köréből szabadul és az ész világosságát követi. Az angyal pedig, ez a prózai történet vázán feszülő másik vers, csak tartalma szerint apokrif bibliai történet – mondanivalója, az angyal földi fiainak kibékíthetetlen fenekedése egymás ellen, erkölcsi utópizmusának önbírálata. Még ezekkel a novellákkal párhuzamosan készülő Dante-fordításán is lemérhető racionalista fordulata: a Pokol dús, színpompás fordítása után a Purgatóriumot viszonylag egyszerűbb, letisztultabb ízlésben tolmácsolja. Babits gondolkodása ebben az időben olyan mértékben fejlődik a humanista, a közösségi világnézet felé, mint élete utolsó szakaszában, de fejlődését a forradalom bukása megakasztja.

Babits Mihályt az októberi polgári forradalom kormányzata egyetemi tanárrá nevezi ki a modern magyar- és világirodalmi tanszékre. A kinevezés már nem egyszerű írót tisztel meg: Babits 1917 óta Ignotus mellett Adyval jegyzi, majd az októberi forradalom után egyedül szerkeszti a Nyugatot; a folyóirat szürke eminenciása, Osvát, ekkor tér vissza a szerkesztői asztalhoz. Babits a katedrát a Tanácsköztársaság kikiáltása után foglalja el. Egyetemi működésének egyik súlypontja egy Ady-szeminárium. A forradalmak alatt élénk társadalmi tevékenységet fejt ki: még 1918 végén a Nemzeti Tanács közoktatásügyi szaktanácsának, később az írói direktóriumnak is tagja, és több más művészeti, tudományos és pedagógiai testület vezetésében vállal szerepet. Pedagógiai szenvedélyének korlátlan teret talál, és előadásokkal, cikkekkel tesz hitet több olyan elve – például a béke és az antinacionalizmus – mellett, mely a forradalmi átalakulás céljaival azonos. A Tanácsköztársaság bukása után Magyar költő kilencszáztizenkilencben című, a Nyugatban megjelent cikkében elhatárolja magát a kommunista forradalomtól, ennek ellenére megvonják tanári nyugdíját, megfosztják katedrájától, az irodalmi társaságok, akárcsak Bartókot és Móriczot, őt is kizárják, hírlapi hajsza indul ellene, és valószínűleg Szabó Dezső felbujtására, vádat is emelnek ellene.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem