Isten-versek
Isten-versek
"Nagy egyéniségek rendszerint megismerik az intellektuális mámor minden fajtáját. A régimódi s a mai szabású elméket azonban gyakran érte tragikus sors. Nem az őrültségre gondolok, hanem például a vallásosságra. Intellektus-válság hányszor sodort kiváló embereket buta bigottságba. Szinte mindennapos tragédia." Anatole France beszédeit ünnepelve írta ezt 1906-ban Ady, s íme 1907 végén mégis egymást követik az Isten-versek. Az Illés szekerén kötetnek "A Sion-hegy alatt" ciklusa már összegezi is ezt az új lírai érzelem-kört. Első darabjában, az Ádám, hol vagy? ciklusnyitó-versben az Istennel találkozó Ady költészetére jellemző összes motívumok együtt vannak.
Ady Istenének vajmi kevés köze van a teológiáéhoz, egy önlelkéből kivetített isten-képzet ez, akire harcaiban van szüksége. Az Ádám, hol vagy? mindjárt ezt a küzdelmében segítő Istent invokálja. Hasonlóképpen felerősödött hangú A kimérák Istenéhez. Ugyanakkor Ady isten-verseiben, isten-fogalmában benne van a század eleji természettudományos tanítás: "Rettenetes, zsarnok lakó: | Lelkünkbe ezredévek hozták" (Az Isten balján).
Isten-versei közül néhány nyíltan beszélő forradalmi vers. Ezekben a vallásos motívumok, bibliai utalások csak lázító jelképek (Az Isten harsonája, Gyűlölet és harc). Ady ótestamentomi dühét saját korának szociális indulata fűtötte. Nem egy verse árulkodik róla, hogy – amint azt Révai József fejtette ki – isten-verseiben olykor a forradalmi csodavárást személyesíti meg Istenben; máskor éppen ellenkezőleg: "mitologizálva ugyan, de kimondja, hogy Isten az emberben, a társadalomban rejlő embertelenség kivetítődése. Ady Isten-verseiben tehát az isten-fogalom különböző jelentései pörlekednek egymással." Hozzátehetjük ehhez: más a pontos jelentése, szerepe isten-verseinek s más azoknak, amelyeknek középpontjában Jézus áll; emezek 121világosabban forradalmi indulatúak. Hatvany Lajos osztotta találóan két korszakra Ady isten-verseit. Az első korszak a költő találkozása Istennel: ez Az Illés szekerén s a Szeretném, ha szeretnének darabjait fogja egybe. Az istennel való tulajdonképpeni viadal kibontakozását A Minden-titkok verseitől számíthatjuk. A menekülő élet isten-versei viszont nagyobbrészt perc szülte bibliai ihletűek. Isten-verseiben összegeződik életszerelme csakúgy, mint a Halál állandó jelenléte gondolkozásában. Hű vallomása A vidám Isten:
Ha így szóltok: éljen az Élet,
Derít rátok a Halál ura,
Derít rátok s örül az Isten,
Ha így szóltok: éljen az Élet.
Derít rátok a Halál ura,
Derít rátok s örül az Isten,
Ha így szóltok: éljen az Élet.
Az Isten drága pénze a legpontosabb kifejezése ennek az érzésnek: az Élet Isten drága pénze, amelyet a költő mintegy kölcsönként fog fel. "Csak hogy éljek, csak hogy éljek" – ebben a sorban csapódik ki az Élethez ragaszkodás mindent elsöprő indulata. Ady Istennel való találkozásának és bajvívásának reprezentatív verse ez, akárcsak az Örvendezz ifjú ifjúságodban s az Egy kevésnyi jóságért. Van egy-két fáradtabb pillanatában fogamzott isten-verse is: Az Úr érkezése, Álmom: az Isten.
Adynál tehát nincs szó megtérésről, mint Verlaine-nél, aki a Sagesse-szel egyszerre tett le egy kötet Istenhez forduló verset. Nála az isten-és a proletár-versek egy átélésben törtek fel. Ady istenes költészetével is hű kifejezője volt korának, a korabeli magyar, de talán egész európai értelmiség akkori válságának. Istenhez menekülése kétségtelenül dekadens érzelem, de nem kibékíthetetlen forradalmi lírájával. Fáradtság, kétségbeesés kifejezései isten-versei, a harcban való megállásé, az önmaga elengedésé, néha az erőgyűjtésé. Olykor a benne levő jobbratörést, igazi Énjét önti Isten-formába, (Az éjszakai Isten). "Ady istene a forradalomra hiába váró forradalmár kétségbeesett menedéke" – mondja Lukács György. Adyban még ez az önmagában dekadens érzelem sem vált egyértelműen dekadens lírai magatartássá, s ennek csak a forradalmi népmozgalmakkal terhes magyar valóság adja meg a magyarázatát. Ady nem tartozik az európai dekadenciának korukat kifejező, de abból kiutat nem kereső művészei sorába. Válság-korszak terméke istenes lírája is, de ez a válság is megújulásért kiáltott. S talán éppen ez ad olyan intellektuális feszültséget Ady isten-verseinek (A Sion-hegy alatt). Az életharcban megfáradt ember menekülése, a megkapaszkodás mozzanata sokszor kifejezésre jut bennük (Imádság háború után, Szeress engem, Istenem). Régi emlékek tolulnak fel néha isten-élményében (Krisztus-kereszt az erdőn). Isten olykor úgy jelenik meg, mint minden jelenség összefoglalója, hideg, kérlelhetetlen irányítója (Isten, a vigasztalan, Rendben van, Úristen); ilyen verseiben a kálvinizmus predesztinációs tanításának hatása is érzik, amely Adynál – fáradt pillanataiban – szinte már fatalizmussá válik.
Ady istenes lírájának önmagán túlmutató jelentősége is van: ihletének forrásába enged bepillantani. Sok esetben a Biblia, s ebben is az Ószövetség bírta Adyt költői szólásra. Bibliai alakok, történetek át-átszövik líráját. Verscímei alatt ilyen "utasításokat" olvashatunk: "Elolvasandó Máté evangéliuma", vagy ilyen textust: "Jób könyve 41". A szakadatlanul új lírai 122ihletet kereső Adynak művészileg is kellett ez az új élmény; a Szelíd, esti imádság formai bravúrját – felnőtt s gyermekkori ima "keveredése" – csakúgy említhetjük, mint kedvelt virágainak gyakori művészi alkalmazását (Virágfohász virágok urához, Bosszus, halk virágének). Önmagát szimbolizálja virágként, s Istent mint a virágok urát, ellenségei, vetélytársai pedig hol olcsó ciklámenként, hol buta művirágként jelennek meg. Költői fantáziájának egyik legnagyszerűbb megnyilatkozását is éppen isten-verseiben tapasztalhatjuk (A nagy Cethalhoz).
