Az "Új versek" születése (1906)
Az "Új versek" születése (1906)
Az orosz forradalom kortársi látványa s a magyar politikával való csatározásai így gyorsítják meg versei születését. Egy év alatt írja meg az Új versek több mint kétharmadát, s mindenekelőtt a két legelőremutatóbb ciklust: "A magyar Ugaron"-t s a "Szűz ormok vándorá"-t, amelyekben legszebben csendült meg költészetének igazi hangja.
A kortárs kritikusok nem reménykedtek hiába: magyar és európai egyszerre volt az Új versek.
Szini Gyula a Figyelőben, a Nyugat elődjében, ahová Ady is az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című írását adta, még jóval megjelenése előtt üdvözölte az Új verseket: modern és magyar költőt várt egyszerre Adyban. A fiatalok szervezői: Osvát, Fenyő okosan irányították Adyra a figyelmet. Ez a beharangozó cikk valójában kis portré. S amikor a kötet megjelent, Fenyő Miksából, aki a Budapesti Naplóban írt az Új versekről, s a Magyar Szemle névtelen kritikusából valósággal himnikusan szakadt ki az öröm a várt új költő csodálatos megjelenése alkalmából. S bár a konzervatív kritika már ekkor felszisszent a magyar Ugar lázító képei miatt, s bár a szocialista Pogány József is akkor még csak a polgári kultúra bomlási termékét tudta látni Ady első igazi kötetében, az Új versek hű visszhangjaként mégiscsak Bölöni György későbbi szavait idézhetjük: "Ady nevétől hangos, ha még nem is az ország, de írói körökben, szerkesztőségekben felőle folyik a vita, róla beszélnek a modernebb irodalom olvasói. Magyarországon nagyobb feltűnést író és könyv még nem okozott… Egy modern Magyarország nem látható sehol, de sokan vannak a nyugtalanok, álmodozók, elégedetlenek, akik egyszerre az ő emberüket sejtik meg Adyban és így Ady a formálódásban lévő szellemi generációk vezére lesz."
"A magyar Ugaron" ciklus kezdő verse a viharos 1905-ös évben íródott: A Hortobágy poétája új vonása mindenekelőtt az, hogy már tipizált önarckép, s így a magyar Messiások-motívumkör nagy verse született meg. Önmitizálásai sora itt tárgyiasodott. Másik jellemző verse, A magyar Ugaron ugyanolyan elvont előzményekre tekinthet vissza, mint az előbbi. A lápon még nem idézhette az olvasóban a kor magyar valóságát, de A magyar Ugaron nemcsak a címében szereplő "magyar" szó miatt lehetett Ady Magyarországának felidézője, hanem az Ugar is inkább utal a magyar elmaradottságra, mint a Láp. A vers mesteri felépítése az elmaradottság egyre fokozódó panaszával azonos. Voltaképpen az Ismeretlen Korvin-kódex margójára ez versben; befejezése is ennek a sokat elmondó írásnak gondolatait visszhangozza.
103Ennek a két versnek mondanivalóját erősíti az egész ciklus. Az Ének a porban szinte klasszikus megvalósulása a nagyszerű művészi lehetőségeket biztosító régi gagliarde-formának. A négystrófás vers egy-egy szakának visszatérő negyedik sora – Lalla, Lalla – pedig valósággal kikiabálja a verset ringató dallamformát: a zenei ihletettséget. S a gagliarde-forma annyira zenei, hogy Adynak még a zeneiség legelemibb formájára, a szó vagy sorismétlésre sincs szüksége. A negyedik sorként tudatosan beiktatott dallamra utaló két szó megóvja Adyt a monoton páros rímektől is; így mindegyik strófa első két sora tiszta rímben csendül össze, s a 3.–5. pedig egy sor kihagyásával szintén összehangzó rímekben felel egymásnak.
Az Ének a porban azért is nagy vers, mert – már A magyar Messiásokat megelőzve – Ady Nietzsche-élményének kiaknázása. Az első strófa a dionüszoszi életmámor elbukottjának önarcképe. A második strófának "Nem első hullás ezen a tájon" sora viszont már a hazai valósággal keretezi az elbukó ember tragédiáját. "Mocsaras rónán bércekre vágytam" – indul a harmadik strófa, önkéntelenül is A láponra utalva. A feudális Magyarország buktatja el a nagyratörő, merész lelkeket, mondja ki most már egyértelműen a vers. A záró-strófából kicsapó pesszimizmus pedig A Hortobágy poétáját igéri. Vers-párja, A Tisza-parton, világosan két részre tagolódik: az első strófa a polgáriasult nyugati művészet utáni sóvárgást fejezi ki, a második az erre bakóként rácsapó magyar életet. A Lelkek a pányvánról Horváth János bizonyította: a metafora hogy vált át benne szimbólummá. "Jóformán egész költészete a képes beszéd egy különös neme, a legtöbbször egész költeményei nem egyebek egy-egy ilyen képnél" – ismerte fel Horváth János már korán, Ady első négy kötetét olvasva lírájának valóban legszembeötlőbb újdonságát. Horváth azért választotta első példa-versként épp a Lelkek a pányvánt, mert átmenetnek látta a régi és az új képes beszéd között. Ugyanakkor már pontosan megtalálta benne az Ady-féle képes beszéd igazi vonásait. A kezdő két sor valóban nem több metaforánál. A kipányvázott mén képe azonban a kétstrófás, nyolcsoros versben "tárgyi önállóságra jut; kisiklik alantas szerepéből s egyszerű kifejezési eszközből testté-vérré elevenül. A gondolatot pedig, melyet eleinte csak példázni volt hivatva, felszívja magába, meglelkesül tőle. Szemlélhető, tárgyi valóságban a mienkkel rokon, emberi lélek: ez egyszerű megfigyelésben van nyitja… az egész misztikus költőiségnek" – vonja le a konklúziót Horváth János. Adynak ebben a kis remekműben közérthető szimbólumot sikerült alkotnia, amellyel a fiatalkorában látott élményképbe sűrítve mondhatta el vádját. A rövid vers egyes sorai árulják el az élményt: "ficánkolt csikói tűzben… hiába korbácsoltam", s a megismételt "hiába űztem" a csikó betörésének legfontosabb mozzanatát idézi. A következő strófa második sorának most már csak össze kell foglalnia az előzőt: "Véres, tajtékos, pányvás ménet". A nagy betűvel írt Mezőn, előtte a magyar jelzővel pedig egyszerű művészi eszköze az általánosításnak: a kipányvázott lélek a szorító, lehúzó magyar élettől szenved. (A Lelkek a pányvánt variálja A lelkek temetője.)
Biztos mozdulattal helyezte ebbe a ciklusba A Krisztusok mártírját a Még egyszerből: korai (váradi) nietzscheista előképe ez a vers A magyar Messiásoknak. Nyelvi megoldásaiban a kor bélyegét viseli magán. "A harmóniával tele pogányságba való visszakívánkozás, ami csak egyik formája a mai világból 104való elkívánkozásnak, nem idegen szellemétől… Ady-hangon szól a bekezdő két sor… s Ady-motívumokat hord a második strófa" – magyarázza értőn ezt a korai nagy verset, Ady lírai újdonságának 1901-es jelentkezését Schöpflin Aladár a kortársi Ady-tudatot pontosan rögzítő könyvében. Valóban a későbbi nagy lírikusról árulkodó vonások avatják különösen becsessé A Krisztusok mártírját. Jellemzően adys már a magatartás, ahogy Ady paraszt Apollóként aposztrofálja önmagát: ez a kép az Új versek s a Vér és arany korában még többször vissza fog térni. De nem kevésbé fontos, ahogy önmagát halottként képzeli el: ez nagy lírájának is uralkodó motívuma lesz. Nyelvi bravúrjait előlegezi a "meghalni" helyett használt dől el ige. Szemmellátható azonban a diszharmónia tartalom és forma között: ezt a robbanó és robbantó mondanivalót sima jambusok hordozzák. Strófái és rímelhelyezései akár az epigonok verseibe is beleillenének. Szellemes Schöpflin megjegyzése: "A formájától írhatta volna Makai Emil."
"Nemzetét ostorozó európai szellem, könyörtelen újító" – írta Ady Kazinczyról 1907-ben. Ez az önarckép bontakozik ki az Új verseknek "A magyar Ugaron" című ciklusából is.
"A magyar Ugaron" ciklus megszületésénél nemcsak 1905-ös élményeit kell figyelembe vennünk. Evvel a politikai tapasztalattal együtt érik be Adyban már Váradra kerülése óta kísérő élménye: az ország kulturális elmaradottságának a felismerése. Váradon kialakított polgári radikális világnézete láttatta ezt meg vele. A mindinkább haladásellenessé váló magyar politika ekkorra már fogékonnyá tette lelkét a korukkal szembeforduló, magyar író-elődeinek megértésére, s bennük a saját őseinek megtalálására. Tolnait, majd 1905-ben már Vajdát és Csokonait vallja elődjének. Tolnai sötét társadalomlátása, Vajda új poétai civilizációja, az egyszerre magyar és európai, haladó Csokonai, a 67 után az új hazát építő reformkorban álmodozó Jókai, Mikszáth színes történetei a magyarság törzsét alkotó dzsentri hanyatlásáról: most tudatosult benne igazán. Az ismeretlen Korvin-kódex margójára rótt sorokat ugyanúgy sorolhatjuk az őskeresés tünetei közé, mint ahogy nagy összefoglaló Ady-versmotívumok gondolati előzményét találhatjuk meg bennük. A gazdag névsort Széchenyi nevével bővíthetjük, akinél a magyar Ugar művészi előzményét is megtalálhatjuk. A Margita élni akarban költői eszményeiről énekelve, Ady így írt: "Egy poéta Széchenyi vágytam lenni." A föl-földobott kő ihlető forrása is Széchenyi-szöveg volt. Nem különös hát, hogy Ady első magyarság-versét – Találkozás Gina költőjével (1905) – épp ez az élmény szökkentette szárba. Magyarsága csakúgy kifejeződött benne, mint – nagy áttételekkel – a Léda-szerelem hasonlósága Vajda Gina iránti elérhetetlen vonzalmához. "Magyar árvaság, – Montblank-sivárság" – így értelmezi a vers Vajda tragédiáját. "Én szent elődöm, nagy rokonom… lelkemnek atyja" – vallja biztos felismeréssel Vajdáról. Költői kibontakozásával, nagy költővé válásával együtt így jelentkezett érdeklődése a magyar hagyományok iránt. Magyarság – európaiság, ódonság – modernség a korban rajta kívül majd csak később Móriczban megvalósuló egysége születik meg ebből a vonzalomból.
De még a kortárs magyar- és világpolitika s a magyar múltra való rátalálás együttes élménye sem magyarázná "a magyar Ugaron" motívumot. Szerepet játszott a magyar radikalizmus felnövekedése, személy szerint Jászi Oszkár is abban, hogy Ady művészetét az adott magyar társadalmi feladatok szolgálatába 105állítsa. Éppen 1905-ben értekezik Jászi is a hazafiságról a Huszadik Században, s írja meg ugyanott nagy tanulmánysorozatát Kulturális elmaradottságunk okairól. A radikálisok szervezetéről, a Társadalomtudományi Társaságról Ady így írt 1905-ben: "… ezt… az intellektuális és az élettel számoló életoázisnak tartjuk egyre többen a magyar Szaharán" (BN). S mindezek sem korrigálják azt a gondolatunkat, hogy Ady a radikalizmus táborába szerveződése előtt már radikális volt. Mindenesetre a radikálisok feltörése 1905 Körül s mindenekelőtt Jászié, erős bátorítást adott Ady magyarság-verseinek.
Ady soha meg nem alkotja A Tisza-parton, A lelkek temetője s többi 1905-ös verse szimbolikáját, ha nem tudatosítja magában az őseként vállalt magyarok s mindenekelőtt a bátorító világkultúra nagyjainak művészi gyakorlatát. A magyarság-élmény s a felszabadító világkultúra együttes hatása az, amely az Új verseket ebben a valóban új művészi formába késztette. A verlaine-i, rimbaud-i, baudelaire-i ars poeticával való kísérletezés korszaka az első párizsi útján s azt követően bontakozik ki igazán. Akárcsak Rimbaud, aki magánhangzókban színeket látott, Ady is megpróbált nevekből muzsikát kihallani (Mukden, stb.). A kritikus Adyt, aki hallatlan tudatossággal készítette elő nagy költészete megszületését, ugyancsak szüntelenül a lírai alkotás problémája foglalkoztatta. Induló kortársai köteteit bírálva mindent a magyar líra várt megújulása perspektívájából nézett.
Mindez megérteti, hogy az Új versek nemcsak úgy lett európai, hogy Ady művészetébe olvasztotta a nyugati líra vívmányait, hanem úgy is, hogy abban magyarul lehetett olvasni a "frisson nouveau"-kat, Ady pompás magyarításában: a "szűz borzongásokat". Az Új vizeken járok (1905) mutatja az újat öntudatosan valló és vállaló Adyt. Másik programverse is lehetne ez az Új verseknek "A magyar Ugaron" ciklusból kiemeltek mellett. A "Szűz ormok vándora" ciklust rekeszti be. Az első három ciklus, "Léda asszony zsoltárai", "A daloló Párizs" és "A magyar Ugaron" egy-egy különhatárolt érzelemkört aknáz ki, ez a ciklus viszont későbbi motívumoknak első gyűjtőhelye; itt olvasható a Sóhajtás a hajnalban, Ady nagy élethimnuszainak korai remeke; ide emelte át a Még egyszertől a nem egy asszonyhoz szóló, hanem a szerelemről általában daloló verseit (Szívek messze egymástól, Az én menyasszonyom). S itt található pénz-verseinek őse, a Harc a Nagyurral is. Ide tartozik a Vörös szekér a tengeren is.
Az Új vizeken járok prózai ősképe egyik Budapesti Napló-beli cikkében található. A Száz este öröme egyetlen örömújjongás a magyar művészet sokrétű megújulása miatt. S mi más a vers, ha nem ennek az örömnek lírában való elmondása. "Nem kellenek a megálmodott álmok": íme, az álom-motívum sokféle tartalommal való telítettsége után Ady így tud most is beszélgetni arról, hogy a régi művészethez kötődni nem akar.
"A Holnap hőse" az az Ady, akit már mi sem köt a magyar líra hagyományos útjához. Új vizeken jár: új érzések, kínok, titkok, vágyak, sejtelmek kimondásának és művészi megformálásának bátorságát is vállalja. Ekkorra egyébként szimbolista formanyelve mellett megteremti sajátos verselését, a magyarul is ütemezhető, zökkentett jambust: minden verse egy-egy eredeti versképlet, s kialakult már adys költői szókincse is.
