Politikai írásművészetük
Politikai írásművészetük
A forradalmi sajtó a márciusi ifjúság legsajátabb és – Petőfi versei mellett – legnagyobb szellemi teremtménye. Pálffy, Vasvári, Jókai, Csernátoni, Birányi Ákos, Herczeg Viktor, Nyiri Józsa, Petőfi publicisztikai munkásságát az irodalomtörténet éppúgy köteles tudomásul venni és értékelni, mint Kossuthét vagy Adyét. Annál is inkább, mert irodalmunkat nemcsak eszmékkel, hanem új formai vívmányokkal is gazdagították.
Stílus tekintetében éppúgy szakítottak a táblabírói hagyománnyal, mint a politikában. A magyar újságírást és közéleti irodalmat sokáig nehézkes vagy éppen dadogó modor vagy értekező szárazság és a legjobb esetben (Kölcseynél, Kossuthnál, Eötvösnél) körmondatos ünnepélyesség jellemezte. Először Széchenyi nagy belső feszültségektől hányatott, egyéni stílusa tért el, némiképp, ettől; majd az újdonságrovatok csevegő irálya, s ez már nem a márciusi ifjak közreműködése nélkül. Abban a prózában, amelyet az ő sajátos művüknek tekinthetünk (a negyvenes évek közepétől), három stilisztikai irányzat figyelhető meg.
Az első az egyszerűségé, mely a beszélt nyelv természetes fordulataival él, s hatni éppen keresetlenségének meglepetésével akar. Heinének, Börnének lehet valami köze e stílus kialakulásához; páratlan remekeit Petőfi Uti leveleiben és politikai cikkeiben csodálhatjuk. Akik finnyáskodtak verseinek "póriasságán", bizonyára még nagyobb fölháborodással fogadták publicisztikai művei egy-egy nyers szólását. "A légy is akkor csíp legmérgesebben, ha vesztét érzi." Ez a hasonlat még hagyján, mert az ellenségre vonatkozik, de a következő a magas minisztérium és az elégedetlen költő viszonyára utal: "A kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a rúd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak." "A hasonlítás nemigen költői, de talán nem is igen rossz" – fűzi hozzá, szándékosságáról vallva, Petőfi. Az ilyen kitételek nála korántsem valamiféle népieskedés jelei, hanem abból az ellenszenvből fakadnak, mely Petőfit a nemesi politikának mind lényegétől, mind illemtanától elválasztotta, s rávilágítanak arra, hogy legfőbb esztétikai elve ("Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is") mennyire szorosan összefügg politikai meggyőződésével.
Francia hatásra keletkezett egy másik stilisztikai újítás: a bibliai hangvételű, képekkel bőven élő, ritmikus költői próza. Kimutatható példája Lamennais; de Michelet is ösztönzője volt, főként Vasvárinál, a hazai írók közül pedig Vajda Péter.
"A tekintély korszaka ábrándos, mint a holdvilágos éj – írta Vasvári az Irányeszmékben. – A tömeg mit sem lát tisztán, s azért a képzelet rémfényénél mindenütt sokat lát.
710Bagoly huhog a toronyban, s ez a halált jelenti.
Denevér repdes a levegőben, s a képzelet repülő szellemeket lát a homályban.
A temetőben bolygó fény világlik, s a tömeg kísértetet szemlél ott.
De nappal ez többé nem történik.
A csalódások kora lejár.
Mindent tiszta fényben szemlélünk."
Denevér repdes a levegőben, s a képzelet repülő szellemeket lát a homályban.
A temetőben bolygó fény világlik, s a tömeg kísértetet szemlél ott.
De nappal ez többé nem történik.
A csalódások kora lejár.
Mindent tiszta fényben szemlélünk."
Vasvárin kívül Bozzai Pál (Kelet gyöngyei), Jókai és mások is kedvelték ezt az emelkedett modort, Kornis Károly egyik röpiratában pedig (A szabadságról. Szózat a néphez. 1849) a Paroles d'un croyant egy fejezetének szoros utánzatával találkozunk. A márciusi ifjak, Lamennais mintájára, szerették gondolataikat parabola formájába öltöztetni. "Ha fát akarnánk nevezni, melyhez a népszabadságot hasonlítsuk – olvassuk Kőváry Lászlónál – a citromfához hasonlítanám, mely darab ideig csak a palotákban volt honos, most minden ismeri; a citromfához, mely századokon át mind nő, és mégis egyéb fákkal nem mérkőzhetik; a citromfához, mely csak dél hevében vala gyümölcsöző, s most Pétervár is citromokat termeszt; a citromfához, melyen az egyszerre tenyésző virág, gyümölcs az emberiség sorsára emlékeztet; s végre hasonlítom a népszabadságot a citromfához, melyet koronként vérrel kell öntözni, hogy termékenységének újabb lökést adjunk." Népszerű cikkeiben Arany János is alkalmazott efféle parabolát, bár józanabb, kevésbé pompázó kidolgozásban, de nyilván emlékezve ifjúkori Lamennais-fordítására.
Ez a stílus, ha tartósan dívik s nem apad el a forradalommal, modorossá válhatott volna, de kétségtelen, hogy új, költői eszközökkel gyarapította a magyar prózát. Vasvári egyik gyönyörű képét ("Európa már szinte őszülni kezdett. Fehér szálakat vett észre hajfürtei közt…") Vörösmartynál, az Előszóban látjuk majd viszont ("A föld megőszült: Nem hajszálanként…").
A harmadik és a legelterjedtebb irányzat a kihegyezett, szentenciózus írásmód. Szembe ötlő már külső képe is: ahány mondat, rendszerint annyi új bekezdés. Példát erre is a francia politikai irodalom, főként Cormenin mutatott. Irinyi, 1845-ben, magának követelte meghonosítása dicsőségét, s valóban, az ő fejlődésén mérhetjük le leginkább e stilisztikai újítás jelentőségét: ha összehasonlítjuk korai cikkeit a külföldi utazása után keletkezettekkel, amikor már "rőfös konstrukciók és iszonyú négytagú periódusok nélkül" írt. De nem volt egészen igaza Irinyinek, mert Nagy Károly, egy okos röpirat, a névtelenül kiadott Daguerréotyp szerzője, már 1841-ben olyan nyelvvel élt, mely – korabeli vélemény szerint – "egészen sajátságos, és semmi sem lehet inkább különböző a táblabírák s megyei jegyzők hosszú periódusokat gyártó írmodorától. Francia rövidség, precízió, elmésség, epigrammai él jellemzik azt, minden sor, minden tétel egy-egy gazdag eszme". Csengery is segített elterjeszteni "a francia könnyed írásmód"-ot; kiadatlan stilisztikai jegyzetei vallanak tudatosságáról: "Forma tekintetében megkülönböztetjük a franciák által úgynevezett vagdalt (style coupé) és körmondatos stílt (périodique)."
Ezt a stílust csaknem valamennyi márciusi ifjú prózájában megtaláljuk, Birányinál éppúgy, mint Herczeg Viktornál, Nyiri Józsánál, Bulyovszkynál; Pálffy pedig kitűnő mestere volt. A márciusi fiataloktól mások is kedvet kaptak rá: Kemény Zsigmond, Egressy Gábor, sőt olykor maga Kossuth. A forradalom 711hírlapjaiban annyira általánossá vált, hogy Erdélyi János "forradalmi stíl"-nak keresztelte el; méltó, hogy a nevet mint szakkifejezést alkalmazzuk. Azt is Erdélyi figyelte meg, hogy a forradalmi láz múltán az írók fölhagytak e nyugtalan, lázas írásmóddal; bár Kemény Zsigmond röpirataiban, Jókai szépprózájában hatása még sokáig élt. S ami a legfontosabb: a márciusi ifjak e stilisztikai kezdeménye után a publicisztika többé nem térhetett vissza a táblabírói cikornyássághoz. A márciusi ifjak írásai feledésbe mehettek; valójában mindenki, aki politikáról világosan, közérthetően szól, az ő örökösük. A forradalmi stíl főként a szellemesség jegyében alakult ki, de alkalmas volt a pátosz hordozására is. A márciusi ifjak forradalmi elszántsága a lelkesedés olyan kifejezéseit adta ajkukra, olyan jelszavakat, melyeket a 20. század antifasiszta pátosza is – önkéntelenül – csak megismételhetett. (Oroszhegyi Józsa: "Élni szabadságban boldogság. Halni szabadon dicső". Dózsa Dániel: "Inkább halni, mint egy órát is élni meggyalázva".) Petőfi, Vasvári, Herczeg Viktor vérrel, mások börtön és bujdosás sok-sok szenvedésével hitelesítették e jelszavakat; szépségüket tündöklő fénnyel sugározza be, hogy akik megfogalmazták őket, élni és halni is tudtak értük.
