6. RÁDAY GEDEON (1713-1792) (MEZEI MÁRTA)
6. RÁDAY GEDEON (1713-1792)
(MEZEI MÁRTA)
(MEZEI MÁRTA)
Ráday már a 18. század harmincas éveiben kísérletezett a klasszikus és rímes-időmértékes formák megvalósításával. Kazinczy szerint a negyvenes években írt klasszikus mértékű verseket, ezeket azonban elégette. Költeményeit csak 1787-től kezdve publikálta. Ráday formaújító kezdeménye – a klasszikus triászéhoz hasonlóan – nyelvgazdagító törekvéseiből fakadt; de míg azok a nemesi ellenállás eszméinek teremtettek lírai nyelvet és új irodalmi formát, Ráday a nyugati mintákat követő, művelt, polgárosultabb irodalom kibontakozását segítette elő. Nem volt költői tehetség, s hiányzott belőle a felvilágosodott írók nagy társadalmi felelősségtudata; főként azért írt, hogy példát nyujtson és biztatást adjon az irodalom gyarapításához. Bele-belefogott egy-egy műbe, fordításba vagy átdolgozásba, de többnyire kísérleteket és töredékeket hagyott az utókorra. Működésének jelentősége elsősorban mecénási-irányító munkásságában van.
Nagynevű családból származott, fia annak a Ráday Pálnak, aki mint Rákóczi titkára a híres "Recrudescunt vulnera" címmel emlegetett kiáltvány szerzője volt, fontos diplomáciai szolgálatokat teljesített, s mint imádságoskönyv-író 65is szerepel az irodalomban. Ráday Gedeon 1713-ban született Ludányban. Tizenhét éves korában Németországba ment, itt tanult különböző városokban 1733-ig. Hazatérve átvette birtokai igazgatását, hamarosan megnősült, s egész életét kulturális törekvéseinek szentelte,
Ráday Pál tekintélyes könyvtárat hagyott fiára, melynek gazdagítása Ráday Gedeonnak egyik legfőbb gondja volt. Elhatározta, hogy összegyűjti a magyar irodalom emlékeit, mindenkit fölkeresett leveleivel, akiről tudta, hogy valamely tudománnyal vagy írással foglalkozik, segítségüket kérte a könyvszerzésben, maga pedig könyvadományokkal vagy olvasásra kölcsönadott könyvekkel kedveskedett a hozzá fordulóknak. Így került kapcsolatba Bod Péterrel és a kor számos írójával.
De nemcsak gazdag könyvtára miatt keresték fel írótársai; tisztelték hatalmas műveltségét, fejlett irodalmi ízlését is. Péceli kastélya valóságos kis irodalmi központ, – előde a széphalmi kúriának. Kazinczy maga vall arról, hogy ifjúsága követendő eszményképének Rádayt tartotta. 1772-ben, sárospataki diákoskodása idején látta először, 1782-ben ismerkedtek meg közelebbről. Kazinczy neki küldte meg első írásait bírálatra, akárcsak Batsányi, Földi, Édes Gergely. Részletes, érvekkel alátámasztott bírálatokat kaptak tőle, Ráday udvariasan, fölényeskedés nélkül javította ki a hibákat, tanácsokat adott s olvasmányokat ajánlott. Ízlése, széleskörű irodalmi ismeretei így hatottak az irodalmi életben. Abban például, hogy csaknem egyhangúan pálcát törtek a leoninusok fölött, nagy szerepe van Ráday elutasító véleményének. Édes Gergelyhez írott leveleiben, valamint a Gyöngyösi János ellen szerzett Dieneshez című költeményében kifejti, hogy a klasszikus vers megrímelését fölösleges cicomának, erőltetett költői játéknak tartja, mely nyűgöt rak a gondolati tartalomra. Ráday volt az, aki a Gyöngyösi népszerűségének árnyékában elfeledett Zrínyire felhívta Kazinczy figyelmét. Megkísérelte, hogy átírja hexameterekbe a Szigeti veszedelmet, de csak huszonhárom sorral készült el az 1750-es években, s ezt is csak évtizedekkel később tette közzé a Magyar Museum harmadik kötetében.
Legjelentősebb kísérlete a rímes-időmértékes versforma meghonosítása. Valószínű, hogy németországi tanulmányútján kapott ösztönzést az új forma utánzására. 1735-re datálják e nemben első kísérletét, mely 1790-ben jelent meg Kazinczy Orpheusában Tavaszi estve címmel. Összesen hetvennyolc tizenöt szótagos sor, rímes trocheusokban. Prozódiája bizonytalan (pl. a többszótagos szavak utolsó szótagját hol hosszúnak, hol rövidnek veszi), rímelése is kezdetleges – ezt maga Ráday is érezte.
Már tavasz volt s az erdő is || már mezítelenségeit
Zöld levélbe öltöztette, || minden vigadt, kerteit
A bimbózó Flóra sok || szép virággal kisorozta,
S a megfrissült levegőt || kedves illat illatozta.
Zöld levélbe öltöztette, || minden vigadt, kerteit
A bimbózó Flóra sok || szép virággal kisorozta,
S a megfrissült levegőt || kedves illat illatozta.
1787-ben a Magyar Musában jelent meg Mapes 12. századi latin költő Kocsmai énekének fordítása trocheusokban; ugyanitt közli az "Árpádról irandó bajnoki ének kezdetét" is, amely a honfoglalási eposz első kísérlete. Legsikerültebb a Szigeti veszedelem harmadik énekéből stanzákba átdolgozott verse, A török ifju éneke, mely a Magyar Museum IV. negyedében jelent meg:
66Valál szerencse mindég hivem,
Te müved az, hogy nem bus szivem,
Ha mindég igy lesz, mint igéred,
Hazuggá tészed azt a hired,
| Miért tennék panaszt reád? |
| S hogy minden nap vidámb mát ád; |
Hazuggá tészed azt a hired,
| Amellyel csufol e világ, |
| Hogy kedved állhatatlanság. |
Ráday kísérlete hamarosan követőkre talált. Kazinczy 1787 előtt is írt már rímes-időmértékes formában, saját bevallása szerint kevés sikerrel; Földi János is ez időben próbálkozik az új technikával, de mindkettejüket Ráday ösztönzi tovább. Földi János verstani értekezésben fejti ki nézeteit (Magyar Musa, 1787); történeti és irodalmi érveket hoz fel a rímes-időmértékes verselés igazolására. Horváth Ádám meg azt fejtegeti (Musa, 1787), hogy a lírai művek elsősorban éneklésre valók, s a szótagokat a dallam rövid és hosszú hangjegyeihez kell alkalmazni. Így lehet írni magyaros, németes stb. verset, de mindig az illető nemzet muzsikájához igazodva. Verseghy is arról ír vitairataiban (Rövid értekezések a muzsikáról, 1791; Mi a poézis és ki az igazi poéta? 1793; Magyar Aglája… 1806), hogy az időmérték bevezetése voltaképpen belső törvényszerűség, a magyar formák tökéletesedése, versformánkat ő is a ritmus és zene törvényei szerint akarja szabályozni. A magyar zenét azonban nem tartja jónak, mivel a taktus ízei nincsenek szabályszerűen elrendezve, s ezért a német dalforma szabályait tartja követendőnek.
Ráday formaújítása az irodalom fejlődésének szükségszerűségéhez alkalmazkodott. A külföldi irodalom példája, az ízlés fejlődése, a lírai nyelv árnyaltabb foka s az érzelmes német dalköltészet népszerűsége mindinkább megkövetelte a dallamosabb, zeneibb, az érzelmi-hangulati elemeket hívebben követő formákat. Ráday előtt a dalköltők – Faludi és Amadé is – strófaszerkezetekkel, rímelhelyezésekkel követték az idegen mintát; a rímes-időmértékes ritmus meghonosításával Rádayék valósítják meg a dalforma technikai reformját. Az új verselési mód hamarosan népszerű lesz az irodalomban, főként Kazinczy, Dayka Gábor, Földi majd Csokonai munkái révén.
