Kossuth a forradalom előtti években
566Kossuth a forradalom előtti években
1844 nyarán Kossuthot megfosztották lapjától. Ekkor a társadalmi reformokat az egyesületi eszme segítségével kívánta megvalósítani. Erre az útra terelte az 1843–44-es országgyűlés sikertelensége is. Az ekkor megalapított Védegylet mindenekelőtt széles Habsburg-ellenes nemzeti egységfront létrehozására volt hivatott. Az önálló magyar ipar és kereskedelem támogatását tűzte ki célul, a német List Frigyes közgazdasági elképzeléseit követve, egy védvámrendszerrel kombinált liberalizmus koncepciója szerint. A gazdasági célkitűzésnél azonban fontosabb volt az, hogy a mozgalom első ízben fogott össze egységes keretben nemeseket és nem nemeseket, szervezett lehetőséget nyújtva a függetlenségi küzdelemhez, s ezzel előkészítette az ellenzéki párt létrehozását.
Roppant arányú szervező és agitatív munkájában Kossuthnak nagy támogatást nyújtottak az írók. Már a Pesti Hírlapnál több íróval dolgozott együtt (Frankenburg, Vahot), s a Védegylet irányító gárdájában is jónéhány író dolgozott, a mozgalom népszerűsítésére pedig Bajza, Garay és Petőfi verseket, Vahot Imre színjátékot írt. Az írókkal való együttműködésnek szép, szinte jelképes mozzanata, hogy az 1847. március 15-i ellenzéki tanácskozást Kossuth vezette be beszédével, s Vörösmarty és Petőfi zárta le a magyar politikai líra remek darabjainak elszavalásával (Országháza, A nép nevében). Kossuth – Kölcsey mellett – Vörösmartyhoz vonzódott leginkább: benne lelte fel poétai ideálját. Vörösmartynak a negyvenes években írott versein erős nyomot hagyott a kossuthi agitáció, Kossuth pedig egyik vezércikkében szót emelt Vörösmarty érdekében (Adalék a nemzeti önismerethez). A cikk tükrözi írójának politikai és irodalmi elveit: hazánk lakosságában fokozni kell a nemzeti érzést; a lentről fölfelé ható nemzeti eszme elidegeníthetetlen része a nemzeti civilizáció, ennek a pallérozódásnak szerves része a költészet. A nemzeti irodalom megbecsülése a nemzet érésének serkentője és fokmérője.
A Pesti Hirlaptól megfosztva Kossuth egy ideig nem talált publikálási lehetőséget. Végül az 1845-ben megindult Hetilap hasábjain jutott szóhoz. Számos vezércikket ír a lapba, például a vámkérdésről, a Tisza szabályozásról, az úrbéri kérdésről és az adózásról. Adó és Adózzunk című cikkeiben a közteherviselés problémáját veti fel. Még élesebben fogalmazza meg nézeteit a Bajza szerkesztésében 1848 legelején külföldön megjelent Ellenőr című zsebkönyv Adó s A magyar politikai pártok értelmezése című tanulmányaiban. Felháborodott hangon ecseteli a bécsi minisztérium törvénytelenségeit, és független magyar kormányt követel.
A polgári átalakulásért küzdött Kossuth a pestmegyei gyűlésteremben, majd az országgyűlésen is, amelyen Pest megye követeként vett részt. Beszédének varázsa lebilincselte hallgatóit. Része volt ebben megnyerő külsejének, rendkívül kellemes, férfias orgánumának; mindenekelőtt azonban előadói magatartásával s beszédei művészi felépítésével érte el sikereit. Ihletett szónok, de nem az a pillanatnyi sugallatokra hallgató improvizátor, akinek később egyoldalúan beállították. Mindig nagy gonddal készült beszédeire. Logikus érvelését sajátosan színezi gazdagon áradó érzelmessége, a szenvedélyes hang, a személyes fűtöttség, az eszméiért élő ember pátosza. Döntésre érett történelmi pillanatokban világosan tudta a hallgatók elé állítani a választás, 567a jövő ellentétes lehetőségeit (pl. beszéde 1848. július 11-én az országgyűlésen; szegedi toborzóbeszéde stb.).
