63. KRITIKAI IRODALMUNK A ROMANTIKA VIRÁGKORÁBAN (PÁNDI PÁL)
63. KRITIKAI IRODALMUNK A ROMANTIKA VIRÁGKORÁBAN
(PÁNDI PÁL)
(PÁNDI PÁL)
Az irodalom eleven áramlatához kapcsolódó, rendszeres irodalomkritika az 1830-as években alakult ki nálunk. Bessenyei óta minden jelentős írónk írt értekezést egy-egy műről vagy elvi, elméleti kérdésekről (Batsányi, Csokonai, Kármán, Berzsenyi, Katona stb.). Kazinczy hatalmas levelezése nem más, mint levélformába öntött folyamatos irodalomkritikai tevékenység, amely a műbírálat iránt is növelte pályatársai igényeit. Kölcsey kritikái mérföldkövek a magyar bírálat történetében. Már a nyelvújítási harcokban megjelenik s Kisfaludy Károly munkásságában figyelemreméltó szerepet játszik az irodalmi formában gyakorolt bírálat és önbírálat. Kisfaludy Károly 1826-ban önálló kritikai lap megindítását is tervezi Toldyval, s elkészíti vezércikkét, amely – mivel a terv nem valósulhatott meg – kéziratban maradt. Ebben többek között "a kritika szükséges voltáról" értekezik, mondván: "Volnának több kimerítő, nem személyt, de nem is puszta szót, hanem a dolgot érintő bírálataink: ha számra nem is, de érdemre több javakkal bírnánk." Ennek az érlelődő igénynek igyekezett eleget tenni a Szemere Pál és Kölcsey által indított rövid életű Élet és Literatura, ez tükröződik a Tudományos Gyűjteményben s a Felsőmagyarországi Minerva kezdetleges kritikai próbálkozásaiban is. A megvalósítás azonban Toldyra, Bajzára hárult, s miután Bajza a Kritikai Lapokban (1831–1836) bebizonyította a kritika létjogosultságát és kivívta létfeltételeit, az évtized második felében az Athenaeum kritikai társlapja, a Figyelmező (1837–1840) végre meghonosítja a rendszeres, művekhez kapcsolódó kritikai tevékenységet.
Az irodalom polgárosulásának jegyében kialakult viszonyok érlelték meg a műbírálat iránti igényt. A minőség iránti fokozódó érzékenység, a szelektálás szüksége, a tehetség nélküli "tekintélyek" elleni küzdelem, a nemzeti tárgynak a műértéktől független dicsőítése ellen vívott harc: mindezt a polgárosulás tendenciája hozta a kritikai életbe.
Kritikai irodalmunk kezdeteinek filozófiai háttere a Kanttól Hegelig terjedő bölcselet. Kant eszméi a 18. század utolsó évtizedeiben kezdtek terjedni hazánkban. Egy 1795-ben kiadott helytartótanácsi rendelet már eltiltja a veszedelmes nézetek tanítását. Az eszmének azonban nem vethettek gátat rendeletek; Márton István 1820-ban megjelent filozófiai munkája részletesen ismerteti Kant tanítását, Kantból indul ki Köteles Sámuel filozófiai 515munkássága, Putz Antal tevékenysége termékenyítően hatottak Kant eszméi Kölcseyre is, s mint a kor minden jelentős eszmeáramlata, a kanti gondolat is elérkezik az Athenaeumhoz: Rapszódiák címmel Hunfalvy Pál tollából jelenik meg cikksorozat a kanti rendszerről 1840-ben. Kant közvetlen hatásánál szélesebb körben érvényesült tanítványának, Krugnak filozófiai rendszere. Köteles Sámuel Krugtól veszi át az "egyezményes filozófia" alapelveit, s ebből alakítja ki Szontagh Gusztáv antihegeliánus, politikailag széchenyiánus szellemben a maga "dualisztikai syntetizmusát", amelyet sajátos magyar filozófiának nevezett. E filozófiai koncepciók korlátozó hatását Szontagh irodalomkritikai írásaiban is megfigyelhetjük. Krug hatása jelentkezik Briedl Fidél (1807–1863) Szépizleti rokonságok (1839) című esztétikai munkájában. A Kanttól induló Bouterwek hazai híve (egykori tanítványa) volt Greguss Mihály (1793–1838), aki 1826-ban kiadott latin nyelvű esztétikáját mesterének ajánlotta. A korabeli filozófiai áramlatok és esztétikai iskolák eklektikus alkalmazója Schedius Lajos (1768–1847), aki Kant, Krug, Schelling, Herder mellett Jean Paul esztétikájából is merített, s többször hivatkozott Goethére, Wilhelm Humboldtra.
A legtermékenyebb hatást Hegel filozófiája gyakorolta a reformkori gondolkodókra: szerepe a magyar szellemi életben a harmincas, negyvenes évek fordulóján kialakult úgynevezett Hegel-vitán keresztül érvényesült, s legjelentősebb eredménye Erdélyi János dialektikája. De Hegelt már a század elején olvassák nálunk: a nagy német filozófus személyesen ismerte Schedius Lajost, akihez 1807-ben levelet intézett s tudósításokat kért tőle Magyarországról az általa szerkesztett Bamberger Zeitung részére. Schelling tanításait fogadta el Fejér György (1766–1851) tanulmányaiban (Esztétikára egy tekéntet) és rendszerező munkájában (A szépmesterségek alapvonásokban filozófiai tekéntetből 1838). Almási Balogh Sámuel (1796–1867) értekezése A poézis ideájáról (1827) szintén Schelling esztétikai nézeteit követi.
Bármennyire jelentős is ez az elméleti irodalom a magyar filozófia, esztétika történetében, fontosabb ennél az európai filozófiai és esztétikai irodalom befolyása irodalmunkra, irodalomkritikusainkra s nemzeti-társadalmi mozgalmainkra. Kant, Herder hatása Kölcseyre; Herder, Jean Paul befolyása Toldyra és Bajzára; Lessing, Schlegel, Tieck dramaturgiai nézeteinek hatása Vörösmartyra: mindez közvetlenebbül érintette szellemi életünket, mint a filozófiai-esztétikai irodalom. Irodalomkritikánk első nagy hullámát a hazai igények mellett a nagy európai írók kritikai munkássága ösztönözte. Lessing, Jean Paul, Goethe hatása mellett igen jelentős Schiller esztétikai írásainak példamutatása. Már 1810-ben megjelent egy részlet Benke József A Játékszín című könyvében Die Schaubühne als eine moralische Anstalt betrachtet című munkájából. A harmincas években Victor Hugo szellemi befolyására kell felfigyelnünk, különösen a fiatal Eötvös esztétikai érdekű írásaiban. A filozófiai hatások közül elsősorban a romantikus irányba vivő szellemi ösztönzések voltak termékenyítőek. Kiváltképp Herdernek jutott fontos szerep a népdal iránti költői és tudományos érdeklődés felkeltésében. Romantikus irányba hatott Schelling is, esztétikai fejtegetésével Jean Paul, dramaturgiájával Tieck. Teleki József nevezetes tanulmánya (A régi és uj költés különbségeiről, 1818) Schiller, Jean Paul, Schlegel hatása alatt elemzi a klasszikus és romantikus költészet különbségeit. Az európai filozófiai és elmélet 516irodalom új eredményeinek átvétele önmagában véve még csak epigonizmus – az eleven szellemi áramlatokhoz, a társadalmi mozgalmakhoz fűző kapcsolatok nélkül. Ezt a kapcsolatot teremti meg Toldy, Bajza tevékenysége, Vörösmarty színbírálói munkássága. Toldy az epikus Vörösmarty értő kritikusaként lép fel a magyar szellemi életben; Bajza a Kazinczy utáni irodalom teoretikusa, szellemi bajnoka literatúránk polgárosulásának. Vörösmarty kritikusi tevékenységének zöme drámabírálat, s ez a színházügy megkülönböztetett helyét mutatja a harmincas, negyvenes évek nemzeti és társadalmi törekvéseiben. Szontagh Gusztáv a kibontakozó magyar regényirodalom mellé szegődik kritikusnak.
Toldy, Bajza és Vörösmarty kritikai munkásságával egyre nagyobb hatalom párosult a szellemi életben. (Akadémia, Kisfaludy Társaság, színház, folyóiratok, különösen attól kezdve, hogy Bajza, Vörösmarty és Toldy triásza 1837-ben megindította az Athenaeumot és társlapját, a Figyelmezőt.) Ez a nagy hatalom a progresszió legszínvonalasabb tényezője volt a magyar kulturális életben, s természetesen megteremtette a maga ellenzékét is. Az ellenük megindult sajtóhadjárat indító okai a kisebb tehetségű írók elégedetlensége helyzetükkel, a tehetségtelenek lázongása, a meg nem értettek vagy nem eléggé méltányoltak sérelmei. Emellett a támadásokban politikai ellentétek is megnyilvánultak. A Bajzáékat támadó orgánumok legtöbbje nyíltan vagy burkoltan a konzervativizmus, az aulikus érdekek közlönye volt. Ezek egyike a Thaisz András által szerkesztett Sas című lap (1831–33). Szívós ellenfele volt Bajzáéknak Kovacsóczy Mihály, aki a Kassán kiadott Szemlélőt és melléklapját, a Literaturai Lapokat nyitotta meg a Bajza-elleni támadásoknak (1836–37). Munkácsy János, a Rajzolatok szerkesztője, szintén a Bajza-ellenes fronthoz tartozott. A Kunoss Endre által szerkesztett Természet és a Lombok is bekapcsolódott az Athenaeum triásza elleni küzdelembe (1838), a Hirnök hasábjain pedig Csató Pál csatlakozott a triász ellenfeleihez: ő volt a legjobb tollú vitatkozó s egyszersmind veszedelmes denunciáló is.
A húszas évek előkészítő munkája után a harmincas évek kritikai irodalma jelentős tényezője irodalmunk fellendülésének, a polgárosulás és függetlenségi törekvések útján emelkedő nemzet történetének. Kazinczy kezdeményező tevékenységét nagyobb nyilvánosság előtt, a közélet centrumaiban folytatta az Athenaeum triásza, kiszélesítve a szellemi élet terét a romantika számára, előkészítve a talajt a realizmusnak.
