Regények a jelenkorról

Teljes szövegű keresés

Regények a jelenkorról
A harmincas, negyvenes évek prózairodalmában a történelmi és a társadalmi témájú művek eltérő arculatot mutatnak. A hazai történeti múlt feldolgozása jobban biztosította a regények nemzeti színezetét; a társadalmi regény (kivéve Eötvös műveit) védtelenebb volt az idegen hatásokkal, különösen a francia romantika szertélenségeivel szemben.
Jósika első társadalmi regényének (A könnyelműek, 1837) Amerikában, Angliában játszódó cselekménye egy romantikus bosszú története. Erdeme, hogy a francia romantika egyes fogásait, az egzotikus tájakat, különös jellemeket magyar vonatkozású cselekmény keretében kedveltette meg az olvasókkal. 1845-ben jelent meg az Akarat és hajlam, folytatásokban, a Budapesti Híradóban.
A fő probléma ebben a műben is, mint A könnyelműekben, pszichológiai. Az anya hideg, céltudatos akarata, hogy leányának pénzt szerezzen, szembekerül a lány szelíd, természetes lelkivilágával. A hosszas és költőietlen magyarázatokat szövevényes, kalandos cselekmény kíséri, zsarolással, bűntettekkel, leleplezett, titkolt múlttal tarkítva. A pénz utáni hajsza a fővárosba vezeti a regény cselekményét. Az írónak itt alkalma nyílik a felsőbb társasági élet ábrázolására. E rajzok még emlékeztetnek Petrichevich Horváth Lázár hasonló leírásaira, de már érzik rajtuk a mindinkább fellendülő életkép-irodalom színessége, eleven felfedező kedve, vonzódása az aktuálishoz, a riportszerűhöz. Az egyik fényes estély leírásában például az író azzal jellemzi a mulatság költséges és pompás voltát, hogy ott Schodelné énekelt. Jellemző Jósika termékenységére, hogy ugyanekkor látott napvilágot Ifjabb Békesi508 Ferenc kalandjai című regénye is, melyben a magyar városi élet humoros bemutatására tett kísérletet. Lazán összefűzött, életképszerű jelenetekből áll ez a műve, és főként egy korteshadjárat leírásában csillogtat jó írói képességeket. A városi élet sötétebb színeit mutatja az Egy kétemeletes ház Pesten (1847). Bűnügyi történet, Sue iskolájának szellemében, Nagy Ignác és Kuthy Lajos műveinek rokona.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem