60. FÁY ANDRÁS (1786–1864) (WÉBER ANTAL)
50060. FÁY ANDRÁS (1786–1864)
(WÉBER ANTAL)
(WÉBER ANTAL)
Fáy András 1786. május 30-án született Zemplén megyében, Kohányon. Szülei jómódú nemesek voltak. Sárospatakon tanult, majd Pozsonyba, később Pestre ment joggyakorlatra. 1810-ben a pesti járás szolgabírája lett. 1822-ben végleg Pestre költözött. Széleskörű közéleti tevékenységet fejtett ki, 1835-ben követté választották. Tagja volt az Akadémiának és első igazgatója a Kisfaludy Társaságnak. 1840-ben nyílt meg az általa alapított Pesti Hazai Első Takarékpénztár, amely 1848-ig harminckét vidéki fiókkal bővült. A szabadságharc után visszavonult a közélettől.
Fáy irodalmi pályája Kazinczy hatása alatt indult. 1808-ban Pesten megismerkedett Szemerével, Vitkoviccsal, Horvát Istvánnal. Egyik levelében így nyilatkozik Kazinczyról: "Én részemről nem fogok imádásába elfáradni." A nyelvújító törekvéseket azonban józan kritikával mérlegelte Fáy: "A neologismus tagadhatatlanul jótékonyan bővítette, idomította, szépítette nyelvünket. Ennek mi, régibb írók, leginkább lehetünk tanúi, kik tudjuk, mily vesződségeink valának hajdani gyeptöréseinkkel, mikkel eszméink alkalmasabb kifejezései végett küzdöttünk… Azonban neologismusunk némely divatba-hozásával, megvallom, nem igen tudok megbarátkozni." Első műve, a Bokréta, 1807-ben jelent meg, "Kazinczynak és a hazának" ajánlva. A két részből álló kiadvány első felét szerelmes versek teszik, második részében mesék és két fordítás található. Második könyve a Friss bokréta (1818). Ebben jelent meg A különös testamentum című elbeszélés, amely úttörő jelentőségű a magyar novellairodalomban. Fáy novellájának alapötlete meglehetősen sovány. Csörgey tanácsos azzal a feltétellel hagyja vagyonát fiára, hogy az "egy lyánkát nézzen ki magának, ki vagy szép legyen, anélkül, hogy gőgösködnék, vagy tanult, anélkül, hogy azt untalan fitogtassa". Károly egymásután három lánynak udvarol, de egyik sem olyan, hogy megfelelne az atyai kívánságnak. Az elbeszélés legfőbb értéke az, hogy eleven képet ad a korabeli nemesi társaság életéről. Sokan felismerni vélték az egyes szereplők életbeli mintáit, s Fáynak mentegetőznie kellett egy Kazinczyhoz írt levelében: "A különös testamentumnak mind külseje, mind belseje igazán eredeti, de semmi megtörtént esetre nem épülnek, mint sokan vélekedtek. A szatíra vaktában szúr, de kivált nálam, ha emlékeztet is, bizonyos célt az üldözés nem veszen." Különösen jól sikerült Fáy novellájának néhány mellékalakja, Kisfaludy Károly vígjátéki figuráinak méltó társai: Margit, az önző és férjre vágyakozó vénkisasszony; Hotykayné, a kacér özvegy; a franciás beszédű Lepkevitz és a parlagi Hotykay úrfi. Már itt magára vonja a figyelmet Fáy friss elbeszélő stílusa, derűs hangütése, megnyerő előadói egyénisége. Az egészséges humorral teli anekdotázó stílus korai jelentkezését figyelhetjük meg elbeszéléseiben. Itt van például A különös testamentum indítása: igényes, jellegadó hangvétel, pontosan szerkesztett jelenet, a helyzettel kontrasztot teremtő humoros előadás – korai szépprózánk igéretes teljesítménye. "Csörgey tanácsos egy nagyot prüsszentett – s meghólt. – Prósit! kiált szívességgel az ágya fejinéi ülő testvére, az öreg Csörgey ezredes, ki viszonköszönetet nem kapván, aggodalmasan tekint öccsére, s ennek megmerevedett szemein a halál zászlóját látván kiütve, ijedten ejti Bethlen Gábor-korabeli 501izmos pipáját a lábainál hortyogó mopszlira." A nagyobb mértékben való szerkesztés nem erős oldala Fáynak. Az apai végrendelet felállít három tételt, hogy tudniillik a szép lányok hiúk, az okosak tudálékosak, a gazdagok büszkék, s az elbeszélés három részre szakad, hogy e tételeket igazolja. A konstrukció széttöredezését itt a művészileg feloldatlan didaktikus szándék okozza.
1824-ben jelent meg Fáy Kedv-csapongások című elbeszéléskötete. Tartalmából elevenségével, szellemes jellemzéseivel kiemelkedik A hasznosi kincsásás. A pesznegi csárda német tulajdonosa nevetségesen fösvény és ostobán hisz minden babonában. Szép lánya körül sok a kérő. A lány Szováty jegyzőt szereti, de az apa hallani sem akar az anyagilag előnytelen házasságról. Az apa babonásságát, féktelen kincsvágyát használják ki a fiatalok céljuk elérésére. Itt is szerepel a kor irodalmában gyakori "rejtett kincs" motívum; a pénzéhes vendéglős kincsek helyett persze csak cserepet talál. Az elbeszélés érdekessége, hogy szépprózánk témakörét parasztok szerepeltetésével gazdagítja. Ezek a parasztok azonban még nem az elnyomott nép megszemélyesítői, inkább a népszínművek vidám parasztjaira hasonlítanak.
Jellemző Fáy írói módszerére az Érzelgés és világ folyása című beszély (1824). Két jóbarát levélváltásában adja elő a didaktikus célzatú történetet, amelyben az "érzelgéssel", a szentimentalizmussal, a másodrendű német irodalmon nevelkedett ábrándos gondolkodással a világ folyását, a realitást, az "élet józan feladatát" állítja szembe. Nemcsak a történet, hanem a stílusok különbözősége is hordozza a méla érzelmek s a gyakorlati ésszerűség ellentétét. Az ilyen és ehhez hasonló elbeszélésektől egyenes út vezet A Bélteky-ház társadalomrajzáig.
1820-ban láttak napvilágot Fáy András eredeti meséi és aforizmái Bécsben. A könyv ezer példányban jelent meg, és 1825-ig három kiadást ért el. 1824-ben újabb meséket és aforizmákat adott ki az író. Kazinczy lelkesen üdvözölte Fáy meséit. Kidolgozásukon Aesopus, Phaedrus, La Fontaine hatása mutatkozik, de Fáy nem másol, hanem példái hatására eredetit ír. Meséinek moralizáló jellege van; az általános erkölcsi tanulság mellett kicsendül belőlük a társadalmi problémák iránti érdeklődés is. Fáy meséi és aforizmái józan életszemléletet hirdetnek: a társadalmi problémák megítélésében Széchenyi később kibontakozó reformszellemének úgyszólván előkészítői. Fáy a haladás szolgálatába állította műveit, de nem vállalta a nemesi életformának, a feudális viszonyoknak olyan következetes kritikáját, mint Kölcsey. Meséi a haza iránti szeretetre, a közélet szolgálatára, az emberi hibák leküzdésére nevelnek. Ilyen tanulságokat olvashatunk bennük: "Hiú irigység tartóztat minket a haladásban." "Csalódás azt hinni, hogy ami apánknak, nagyapáinknak jó volt, nekünk is jó lesz." "Tiszteljük a régiségeket, de az avult mellett ne buzogjunk, hanem a régit alkalmazzuk bölcsen a jelenhez." Fáy reform-szellemű meséi nagy hatást tettek Széchenyire, aki 1838-ban Pest megye közgyűlésén kijelentette, hogy "a honi reform teendőire az első eszmét, akaratot, önelszánást Fáy meséi ébresztették fel" benne.
Fáy András elbeszéléseinek egy része abból a témakörből származik, amelyet Kisfaludy Károly is feldolgozott. (Az Elkésések és a Sulyosdi Simon alapötletének véletlen hasonlósága miatt még plágiumvita is folyt a két író között.) A humoros társadalombíráló elbeszélések, valamint a mesék politikai 502irányzatossága a harmincas évek elején nagyszabású koncepcióban öltött testet. A Bélteky-ház című társadalmi regény (1832) már Széchenyi Hitelének hatását mutatja. Fő érdeme, hogy érdekes körképet ad a reformkori Magyarország problémáiról, jellegzetes figuráiról, a régi és az új nézetek képviselőinek harcáról. Emellett úttörő szerepe volt a műfaj történetében.
Bélteky Mátyás a régi vágású magyar nemesség dáridózó, könnyelmű életét éli s ebben a szellemben neveli fiát. De Bélteky Gyula egy külföldi utazásából a műveltség, emberség, reformtörekvések eszményeivel tér haza s itthon beleütközik apjának és nemesi környezetének értetlenségébe, konzervativizmusába. Sok bonyodalom után a regény azzal zárul, hogy az ifjú hős megértő barátok körében, szerelme oldalán gondolkodik a hazai állapotok megjavításáról. Fáy "tanregény"-nek nevezi ezt a művét, s valóban, A Bélteky-ház lapjain hosszú fejtegetéseket olvashatunk nevelési elvekről, kertészeti problémákról, általában mindarról, aminek megreformálását 1825. évi politikai emlékiratában célul tűzte ki. Mindez persze nem vált a regény művészi kidolgozásának javára. Érdekes, amit erről Fáy későbbi jegyzeteiben találunk: "Morális reflexiókat, célzatos eszméket nem szabad külön fejtegetni, hanem a személyek szájába kell adni." Ennek kétségtelenül van esztétikai jogosultsága, de – legalább is Fáy írói gyakorlatában – édeskeveset javít a helyzeten, hogy az író helyett a szereplők fejtegetései akasztják meg a cselekmény folyamát. Ennek ellenére a regényben találunk néhány sikerült típust. Igen eleven az a rajz, amelyet Bélteky Mátyás környezetéről kapunk. Az öreg Bélteky jól megragadott figura, úgyszintén a "pörkertész" Leguli, a haszonvágyó, becstelen ügyvéd. A haladás híve Káray, Gyula nevelője; szerepel továbbá a regényben egy generális, aki telve van ideális elképzelésekkel, parasztjait igyekszik "jó körülmények" között tartani, mintagazdasága "valódi példánya lőn a paraszt-szorgalomnak, a vidám jólétnek és tehetősségnek". Nagy gyengéje a regénynek Gyula vértelen ábrázolása; Bélteky Mátyás meggyőzőbben képviseli a régit, mint Gyula az újat. A regény keletkezésekor a társadalmi és politikai élet átalakulása Széchenyi reformgondolatainak jegyében még éppen csak megindult, s Fáynak nemigen állott módjában a reformok hívét mint cselekvő típust ábrázolni. Fáy regényében nagy helyet foglal el a szerelmi bonyodalom. Érezhető már a romantika hatása, mely mindenekelőtt a gyakran szélsőséges érzelmi állapotok rajzában, valamint romantikus külsőségek (álnév, rablók stb.) használatában mutatkozik meg. A sokszereplőjű regény szerkezetének lazaságát már a korabeli kritika felrótta. Bajza szerint "a regény épülete hibás, nem tesznek összefüggő egészet, hanem egyvelegét számtalan biográfiai töredékeknek, melyek csak külsőleg függenek össze, s történetesen, nem belső szükségből". Fáy többnyire azzal a módszerrel él, hogy amikor egy-egy új alakot felléptet, visszatekint annak korábbi életére s ezt meglehetős hosszadalmasan adja elő. Ezek a kitérések fáradságossá teszik a regény olvasását, bár a maga korában így is nagy sikert aratott.
Fáy András drámaírással is kísérletezett. Írt történelmi drámát (A két Báthory, 1827), vígjátékot (Régi pénzek 1824; A közös ház 1838). A regény műfajához csak öregkorában tért vissza, de ezek a művei (Jávor orvos, A szutyogfalviak, 1857) már megjelenésük idején is elavultnak számítottak. Fáy munkásságának legjelentősebb korszaka 1818 és 1832 közé esik. Ekkor 503aktuális tematikájával, eleven ábrázolásmódjával, érdekesen és úttörő módon szólaltatta meg a reformkor első szakaszának problémáit, s hozzájárult a magyar próza új műfajának és realisztikus irányzatának kibontakozásához. Fáy András szépirodalmi munkássága mellett sokoldalú gyakorlati közéleti tevékenységet fejtett ki. Bámulatos energiával s tiszteletet érdemlő tájékozottsággal küzdött a köz hasznáért. 1825-ben emlékiratot nyújtott be Pest megyéhez s egész sor égető kérdést vetett fel elaboratumában (magas iparárak, a céhrendszer eltörlése, tudós társaság, pénzügy, börtönügy, a koldulás intézményes megszüntetése, faiskola, múzeumi köteles-példány, műkiállítás). A Pest megyei reformnemesség vezérkarának volt tagja, nagy szorgalmát és képzettségét ismerték el, amikor 1835-ben, az ellenzéktől elpártolt Péchy Ferenc helyett, követté választják. Beszédei az Országgyűlési, illetve Törvényhatósági Tudósításokban olvashatók. A negyvenes években hatalmas publicisztikai tevékenységet fejt ki, szociálpolitikai írásai, takarékpénztári agitációja a korabeli közgondolkodás fontos orientálói. Emellett volt színigazgató (a harmincas években, a Budára érkezett kassai társulatnál), foglalkozott a protestáns egyház ügyeivel s a nevelés kérdéseivel. (Már 1816-ban könyvet adott ki a nevelés hibáiról.) Egy ideig valóságos alvezére volt Széchenyinek, akit politikai eszményének tekintett. Fáy a fontolva haladás híve, elhatárolta magát minden radikális eszmétől, nem vállalkozott a kossuthi irányzat követésére sem. De politikai óvatosságánál jellemzőbb vonása életének a fáradhatatlan reformtevékenység, az állandó kezdeményező kedv, a gyakorlatias közéleti aktivitás. Találóan írta róla Mikszáth: "ha Széchenyi nincs, őt illeti a ,legnagyobb magyar' titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető a ,haza bölcsének' – így azonban maradt végig a ,nemzet mindenese'."
