A Zalán futása
446A Zalán futása
A nemzettéválás folyamatának a felvilágosodás kora óta jellemző kísérője a nemesi-nemzeti múlt számontartása történetírásban, szépirodalomban egyaránt. Ezt a múltidézést terelte a honfoglalás témakörébe Anonymusnak a 18. század közepén előkerült s a századvégén magyarra fordított gesztája. A honfoglalás mint ez évezredes nemzeti lét kezdete, a független állami élet, s egyszersmind a földhöz való nemesi juss ősforrása, olyan történelmi példa volt, amelynek idézése nemzeti és rendi érdekeket egyaránt kifejezhetett.
A 18. század végén és a 19. század elején – a nemességnek az udvarral kötött kompromisszuma idején – a témában rejlő nemzeti tartalom nem kerülhetett felszínre. Dugonics naiv őstörténeti ábrándjai szinte teljesen a rendi tudatot szolgálták, Ráday Gedeon, Virág Benedek és Csokonai eposzkísérletei pedig elszigeteltek, megvalósulatlanok maradtak. Az első eredményeket a húszas évek nemesi ellenállásának légköre hozta meg. Pázmándi Horvát Endre az Aurora első kötetében mutatványt közölt hexameteres honfoglalási eposzából, ugyanott jelent meg Horvát István prózai elbeszélése (Árpád Pannonhegyen), és Kazinczy is e témakör felé fordult (Tisztulás ünnepe az Ungnál). 1823-ban látott napvilágot a Hébében Aranyosrákosi Székely Sándor A székelyek Erdélyben című négyénekes eposza, amely a honszerzést bemutató cselekményével, a nemzeti mitológia és tündérmesei elemek egybeszövésével mintául szolgálhatott Vörösmartynak. Az 1824. évi Aurora Czuczor Augsburgi ütközet című költeményét közölte; ennek egyik epizódja a "Zalánon nyert győzelmet" beszéli el.
Vörösmarty a Zalán futását korábbi próbálkozások után Görbőn, 1823-ban kezdte el írni. Szeme előtt a Zrínyi óta lehanyatlott magyar epika felélesztésének terve lebegett. Előfizetési felhívása az eposz nemzeti fontosságát és időszerűségét hangsúlyozta, s Zrínyi követését tűzte maga elé, "kinél e nemben feleink közt nagyobbat nem ösmerek s kit minden magyarnak ösmerni kellene". A magyar hagyományok mellett az eposz klasszikus példái is inspirálták Vörösmartyt, a homéroszi hagyomány s még inkább Vergiliusnak tulajdonképpen ugyancsak honfoglalási eposza. Hangulati ihletője és motívumkölcsönzője volt Osszián is, az ősi kelta bárdnak tulajdonított hősdal-gyűjtemény, amelyet Kazinczy fordítása és Fábián Gábor barátja révén jól ismert. A múlt látomásain borongó költői magatartás, az epikát lírával vegyítő elégikus betétek, a nemzet-siratás pátosza mind ossziáni hang a Zalánban. Mindezek a hatások nem takarhatják el a fiatal magyar költő művének eredetiségét: a kor hangulatából, Vörösmarty személyes élményeiből valami új, eddig ismeretlen: a magyar romantika nemzeti eposza született meg.
A Zalán futása megható szerelmi lírája, bájos idilljei ellenére, elsősorban hazafias eposz. Tárgya: a honfoglalás döntő harcai, Zalán megfutamítása. "A Zalán főlegesen katonai mű" – írta figyelmes elemzője, Erdélyi János. Terjedelmének legnagyobb részét csataleírások, seregszemle, haditanács, harci készülődés foglalják le. A nemzeti karakter ideálképének ez a harciasságra való leszűkítése felettébb ellentmondásos. A katonai erények hangsúlyozása nemcsak a függetlenségi törekvéseket szolgálta, hanem a birtokos 447osztálynak is szája íze szerint való volt, mert a vérrel való adózás ősi hagyományát rendi kiváltságai erkölcsi jogalapjaként igyekezett elfogadtatni. A Zalán futása esztétikai fogyatékosságai nagyrészt ebből az ellentmondásból erednek. A csataleírások sokasága – a részletek pompás kidolgozása ellenére – fárasztó, túlzsúfolt; a honfoglaló magyarok (Árpád, Ete) jellemzése egysíkú és külsődleges, szemben az ellentábor (Zalán) belső morális jellemzésével. Vörösmarty nem tudta a harci erényeket erkölcsi erőkként ábrázolni.
A Zalán futása hazafisága mégis több, mint amennyit a puszta epikai ábrázolás kifejez, több, mint a katonai vitézség példáinak sokszoros ismétlődése, mint Árpád és a honfoglaló magyarok lelkesítő, dekoratív hősiessége. Az eposz hazafiságát nem annyira a cselekmény, a jellemrajz, az epika hordozza, hanem az epikát szüntelenül átható líra. A személyes lírai hang nem az áradozó lelkesedésé, mely Kisfaludy Károly darabjaiban (Tatárok, Ilka) a nemzeti büszkeséget dagasztja és még a Hűség diadalmának harcleírásait is végigkíséri, vagy a fiatal Czuczor Augsburgi ütközetét hatja át. Vörösmarty szakít ezzel a naiv önteltséggel és primitív optimizmussal: a múltidézést kísérő elégikus hang a jelenhez szóló kritika hangja. És ez mondja ki az eposz igazi értelmét: a "puhaságra serényebb unokák", "a tehetetlen kor" ébresztésének szándékát, melynek eszköze a "nagyobb lélek", a "nagyobb erő" példájára való hivatkozás. Ez a szándék a leghatásosabban a Zalán futása előhangjában fejeződik ki, másutt pedig a görög nép szabadságharcára való aktuális utalásokkal kap erős nyomatékot.
Van azonban a Zalánnak egy másik világa is. A véres csaták sorát a deli Hajna s a hadzavaró kacagányos Ete szerelme, s a Hajnába reménytelenül szerelmes délszaki tündér szomorú története szövi át. A szelíd érzelmek, a bánat és az idill, a tündércsodák mesés világa ez; hangulata személyes élményekből fakad. A szerelmi történet tiszta líra, ahol a költő minden szavát az elérhetetlen szépség és boldogság utáni vágy, a reménytelen szerelem fájdalmas nosztalgiája, a szeretett leány szépségének, bájának rajongó csodálata hatja át. Hajna alakjának nemegyszer nyílt vallomással adózó, megható erotikájú rajza s a délszaki tündér lángolása, áldozata és tragikus megsemmisülése Vörösmarty boldogságvágyáról, szerelmének fájdalmas gazdagságáról vall. Az eposznak ez a hangulatilag másnemű szférája szerkezetileg is elkülönül a hazafias főtörténettől, sőt az idill, a szerelem, a személyes líra világa mintegy a harcok, a csaták ellenpólusa. Magánélet és közélet e meghasonlott szétválasztása a polgári átalakulás útjára lépett nemesség belső, morális válságának volt elkerülhetetlen állomása. Az optimista nemesi idill felbomlott, a biztonságérzet megingott; a fiatal Vörösmartynak jóformán minden műve, az eposzoktól a Csongor és Tündéig, ezt az ellentmondást fejezi ki. A modern, polgári értelemben vett individuális boldogságigény esztétikailag újat hozott: a Zalán futása romantikája elsősorban e szférában jelentkezik, itt hívja segítségül a romantikus fantázia a mesék szabad és kötetlen világát, itt találkozik össze a romantikus és a népies. A délszaki tündér nem mitológiai, sokkal inkább mesés alak: tündér, a Hajnal és az Éj fia, aki szivárvány hídon ereszkedik le, táltosa és csodasípja van. "Szinte a tündérvilágból s népünk meséi fogalma szerint hozá költőnk elénk a tündérlovat és a sípot" – írta Erdélyi János.
448A Zalán futása nyelvének, stílusának varázsát romantikus jellege adja. Az eszközöket Vörösmarty számára az eredményes nyelvújítási harc teremtette meg. Sokat felhasználhatott az antikos verselés eredményeiből is. Leírásai nem epikusan konkrétak, nem a részletek rajzát adják, hogy azokkal keltsenek hangulatot, hanem a jelzők, határozók hangulatfestő eszközeivel lírai állapotot szuggerálnak a tárgyi valóságra. E lírai sugallatokban sok helyt a végső dolgok felé forduló gondolati líra keresi kibontakozását: az ember a korláttalan térben és időben jelenik meg, a tér és idő lenyűgöző kozmikus távlatai közt felfokozódik a múlékony személyes élet jelentése, himnikus sugárzást kap az érzékek örömének eleven világa, elégikus borulátot az élet mulandóságának reménytelen panasza. Az eposz az érzékelhetővé varázsolt vágynak és sejtelemnek, a lengeségnek és a finomságnak, a könnyűnek és a bájosnak különös atmoszférájú költészetévé lesz, amely a langyos szellők, lassan áramló vizek, zajtalan, ragyogó sugarak varázsával az anyagtalan szépség világát teremti meg. Mindez nemcsak azt jelenti, hogy Vörösmarty inkább lirikus, mint epikus hajlamú költő volt, hanem hogy egy egész kor legmélyebb pszichológiai tartalmai kerestek épp a romantika révén kifejezést egy hősi eposzban, amely nagyrészt stílusa révén válhatott a kor reprezentatív alkotásával.
