Ismeretterjesztő és tudományos folyóiratok

Teljes szövegű keresés

379Ismeretterjesztő és tudományos folyóiratok
Az 1830-as évek közepén jelentek meg az első képes ismeretterjesztő folyóiratok: 1834-ben, Pozsonyban a Fillértár Orosz József szerkesztésében, és ugyancsak 1834-ben, Lipcsében, a Garasos Tár, melyet Vajda Péter szerkesztett. A Garasos Tár képei már fametszetesek (szemben a Fillértár litográfiáival), vagyis olcsóbb technikával készültek. Vajda Péter többnyire az angol Penny-Magazin és a német Pfennig-Magazinból fordított cikkeket közölt nevezetes épületekről, híres emberekről, exotikus állatokról és növényekről stb. Mindkét képeslap hamarosan megszűnt, Vajdáé már a tizenkettedik szám után.
A magyar sajtó fejlődését mutatja, hogy a korábbi, általános jellegű, vegyes tartalmú folyóiratok mellett az 1830-as években megjelennek az első tudományos folyóiratok, köztük az első szakközlönyök is. Az 1834-ben megindult Tudománytár az Akadémia folyóirata volt. Valamennyi tudományág köréből hozott közleményeket, eredeti cikkek mellett sok fordítást, és rövid cikkekben rendszeresen beszámolt a külföldi tudományos élet eseményeiről. Negyedévi megjelenése azonban nem biztosított kellő aktualitást. Előbb Toldy Ferenc, 1835-től Csató Pál szerkesztette. 1837-ben két sorozatra bontották, s az önálló tanulmányokat Értekezések címmel külön kötetben közölték. Ezt a sorozatot Luczenbacher (Érdy) János szerkesztette. A másik sorozat tartalmazta a könyvszemlét Almási Balogh Pál szerkesztésében. A folyóirat színvonala magas volt, elsősorban az akadémiai tagok cikkei jelentek meg benne, széles olvasóközönséget azonban nem tudott magának biztosítani s 1844-ben megszűnt.
1831-ben indult az első orvostudományi folyóirat, az Orvosi Tár Bugát Pál és Toldy Ferenc szerkesztésében. 1833 végén az előfizetők csekély száma miatt átmenetileg megszűnt, Bugát azonban Flór Ferenccel 1838-ban újra megindította, s attól kezdve 1848 végéig meg is jelent.
1832-ben indult Angyalffy Mátyás szerkesztésében a Magyar Gazda, amely a korábbi Mezei Gazdák Barátja folytatása volt. 1837-ben a Gazdasági Egyesület Gazdasági Tudósítások (1837–1841) című szakfolyóiratot alapított, Balla Károly pedig Kémlő (1836–1837) címmel indított a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem kérdéseivel foglalkozó folyóiratot.
A folyóiratirodalom egyrészt megújuló tartalmával szolgálta a haladás ügyét, másrészt változatos formáival (almanach, kritikai orgánum, irodalmi és divatlap, tudományos folyóirat), s egyben-másban a politikai sajtó szerepét is vállalta, különösen az Athenaeum és a Figyelmező, melynek szerkesztői, ha a politikai köztársaság eszméjét nem hirdethették is, mindenesetre megvalósították az egyenlőségre és egyedül a tehetség elsőbbségére alapított "respublica litterariát".

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem