Drámái a Bánk bán előtt
Drámái a Bánk bán előtt
Szüleihez írt, diákkori versét nem számítva, mely nem irodalmi értékű, s melyet versei kéziratos gyűjteményébe nem is vett fel, Katona műveinek sorozata drámáival kezdődik. E drámák eredetiségük mértékét tekintve három csoportba oszthatók: fordítások, regénydramatizálások és átdolgozások, eredeti művek. A három csoport egymásutánja nagyjából azonos keletkezésük időrendjével.
Fordításai sorozatát 1811-ben Kotzebue két darabjának tolmácsolása nyitja meg: A szegény lantos (Der arme Minnesänger) és az Örökség (Die Erbschaft). Ugyanebben az évben került színre két másik fordítása is: Hassaureck prágai német szerző A Mombelli grófok, vagy az atya és az ő gyermekei (Der Vater und seine Kinder) és a bécsi színész-író, Weissenthurn–Franul Johanna Szmolenszk ostromlása (Die Bestürmung von Smolensk) című darabja. A következő évben írt műveinek zöme már átdolgozás, de a színház igényeinek szolgálatában egy-egy drámát még ezután is fordított: 1812-ben Iffland Üstökösét (Der Komet), 1813-ban Gleich Medve Albertjét (Albert der Bär – nem teljesen bizonyos, hogy ezt Katona fordította), s 1816. évi másolatban maradt fenn Ziegler Jolanthájának Katonától származó fordítása. (Ezt korábban Murányi Zsigmond fordításában játszották).
A lefordított darabok a német színpadi irodalom új, legfeljebb néhány éves terméséből valók. Legtöbbjüket bizonyára a színház megrendelésére fordította. A közönség kis száma miatt szinte estéről estére új darabot kellett játszani, igen sokra volt hát szükség. Az előadott darabok jó részét a színigazgatók (Vida, Mérey) és a színészek (Benke, Láng, Murányi, Andrád, Wándza, Déry, Balog) írták vagy fordították. A szükség okozta termékenységre jellemző, hogy pl. Láng huszonhat eredeti drámát és százöt fordítást készített. Katona drámaírói pályája azonban már indulásakor is magasabb igényeket árul el, mint a felsoroltaké. Kotzebue ugyanis, akit legelőször fordított, nemcsak népszerű, hanem nagy írónak is számított akkor, annak tartotta nemcsak Katona, hanem pl. Goethe is. (De Kazinczy és Kölcsey nem.)
342Fordításai közül csak kettő maradt ránk: a Mombelli és a Jolantha. Igényessége ezekből is kitűnik. Waldapfel József összehasonlította Katona Jolantháját Murányi korábbi fordításával, s a következőket állapította meg: "… a Murányié csak az események haladásával törődő, kurtító, elsietett, nehezebb fordulatokat aggodalom nélkül megkerülő átírás, a Katonáé igazi fordítás. Kitűnően érti az eredetit, megérzi és tiszteletben tartja minden szó, fordulat jelentőségét, mégis ritkábban téved germanizmusokba, mint más, akár irodalmi szándékú, akár napi szükségletet szolgáló egykorú fordítók."
A drámái következő csoportját alkotó regénydramatizálások és átdolgozások az írói ambíción és műgondon kívül már drámai szemléletmódjáról is sokat elárulnak. Ezek közül három (A borzasztó torony, Monostori Veronka, Luca széke) 1812-ből, egy (István, a magyarok első királya) 1813-ból való. Az első kettő a Götz von Berlichingen nyomán támadt lovagdrámák csoportjába tartozik. A kor színházának két népszerű műfaja volt, a polgári érzékenyjáték és a lovagdráma. Ezek közül választotta ez utóbbit, s ez a választása a történetiség és a nagyság iránti érdeklődéséről tanúskodik még akkor is, ha a lovagdráma történetisége és hőseinek nagysága hamis volt. A gyermekkorából hozott történeti érdeklődés nyert ideiglenes tápot és kielégülést a lovagdrámák történelmi külsőségeiben.
A borzasztó torony vagyis a gonosz talált gyermek egy 1798-ban névtelenül megjelent német lovagregény (Der böse Findling oder der Schauerturm) dramatizálása. Katona e művében az alapul vett regény szerkezetét még nem tudta drámai szerkezetté tömöríteni. A cselekmény két, sőt három ágra bomlik, ennek a dráma technikája is kárát vallja, rengeteg benne a színváltozás, sokszor egészen rövid jelenetek kedvéért. Cselekménye példatára lehetne a lovagdrámák legszélsőségesebb túlzásainak. Jóltevője ellen támadó talált gyermek cselszövése, nőrablás, párbaj, lovagvár feldúlása, titkos folyosó, iszonyú börtön, boszorkány szerepel benne, végsőkig borzolva a közönség idegeit. A darab épp ezeknek köszönhette egykorú sikerét. Egyes jellemek motiválása azonban már írói kézre vall. Mint Waldapfel megállapította, az intrikus Svertling és a vak szenvedélyű Tobiz lélekrajza, gonoszságuk megokolása és fejlesztése Katona drámájában jobb, mint a regényben.
Több figyelmet érdemel következő dramatizálása: Monostori Veronka vagy, a harc két ellenkező igaz ügyért. Ennek forrása Veit Weber Sagen der Vorzeit című regényes sorozatának egyik darabja, a Tugendspiegel. Katona az átdolgozásban itt már jóval több önállóságot árul el, mint előbb. A cselekményt hazai környezetbe, sőt egyenesen szülővárosa vidékére helyezi, mintha Kecskemét környékének a pusztai templomromok által jelzett középkorát igyekeznék feltámasztani. E dráma cselekménye is képtelen borzalmak halmaza, de kevésbé szerteágazó, mint A borzasztó toronyé. Meglátszik, hogy az átdolgozást drámaíró végezte. A regény cselekményének első felét pl. teljesen elhagyta a drámai szerkezet kialakítása érdekében. A színváltozásokkal takarékoskodott, a cselekményt is sűrítette. Mint az alcím is mutatja, a drámai konfliktust igyekezett megragadni. (A bonyodalom lényege az, hogy Alpári azt hiszi, Szellőrinci elcsábította a hugát, Szellőrinci azonban ártatlan a dologban, csak fegyvernöke, Tamás rendezte úgy a dolgokat, hogy ez a látszat adódjék.) Itt is egy intrikus és egy vak indulatú alak jelleme sikerült leginkább: Kopár Tamásé és Alpári Farkasé.
343Következő darabja, A Luca széke karácsony éjszakáján, alkalmi mű, karácsonyi darab. A Bánk bán mellett ezt játszották legtöbbször Katona drámái közül. Még az 1860-as években is népszerű volt. Káldy Gyula 1862-ben írt hozzá zenét. E művet a Katona-irodalom az átdolgozások közt tartja számon, forrását azonban nem ismerjük. Gyulai Pál, aki eredetinek tartotta, Kotzebue Embergyűlölés és megbánás című drámájának hatását fedezte fel a cselekményében, Waldapfel abban az angol eredetű regénytípusban keresi a forrását, amelynek jellemzője a racionális magyarázatot nyerő kísértet. Katona e drámában két cselekményfonalat kapcsol össze, ezúttal mesterien. Az egyik a rémromantika minden borzalmával terhes. Vérhanti gróf feleségét élve sírboltba zárták. A féltékeny férj parancsára meg kellett volna ölni a valójában ártatlan, de a látszat miatt házasságtörőnek tartott asszonyt, gonosz orvosuk azonban életben tartotta, mert a szerelmére vágyott; az ő mesterkedése keltette házasságtörő hírét is. Karácsony éjszakáján az orvos lemegy az asszonyért a sírboltba, mert most akar megszökni áldozatával. Itt kapcsolódik a cselekményhez a második szál: a babonás parasztok története. Ezek Luca-széket készítettek, hogy karácsony éjszakáján a templom tornácában meglássák a boszorkányokat. Boszorkányt nem látnak, de az orvost felfedezik. Így aztán a bonyodalom megoldódik, a grófné megmenekül, ártatlansága kiderül.
E darab technikája már fejlett színpadismeret birtokában mutatja a szerzőt. Jellemábrázoló készsége azonban nemigen fejlődött. Az intrikus szerepét játszó orvos jelleme kevésbé indokolt, mint az előző darabokban Svertlingé vagy Tamásé. Az ártatlan, elevenen eltemetett nő úgy kérleli rágalmaknak felült férjét, mintha valóban bűnös volna. Az anyja rejtélyes halála miatt gyanakodó, életről-halálról filozofáló Lázárban hamleti reminiszcenciákat szoktak felfedezni, nem is jogtalanul, de ez az alak a cselekmény menetében nem jut valamirevaló szerephez. Jobban sikerültek a népi alakok: Körtés, Ágneska, Mártonka és a többiek. A feltételezett forrás ismeretének hiányában azonban nem tudjuk eldönteni, mekkora önállóságot tulajdoníthatunk Katonának megalkotásukban.
1813-ban készített István, a magyarok első királya című átdolgozása elsősorban a hazai történelemből vett tárgy s az ezzel kapcsolatos eszmei állásfoglalás miatt érdemel figyelmet. Ez már eredeti művek után vagy szomszédságában keletkezett, gyakorlati indítékkal, ünnepi darabnak Szent István napjára. Egy pesti német színész, Girzik, Stefan, der erste König von Ungarn című, 1792-ben írt drámáját dolgozta át erre a célra. Gyakorlott drámaíró biztos kezével tömörítette Girzik szétfolyó cselekményét. (Hat felvonásból négy, tizenkét színből hét maradt meg nála.) Ámbár átdolgozása jórészt csak a szerkezetet érinti, a dialógusok nagy részét változatlanul hagyta, kevés tartalmi változtatása határozott eszmei szándékról tanúskodik. Tompítja Girzik német lovagokat dicsőítő irányzatát, a lázadó Kupát némi megértéssel ábrázolja, s módosítja István jellemét is: keménykezű, büntető uralkodó helyett megbocsátásra hajló, megölt ellenségét gyászoló királyeszményt állít elénk.
A dramatizálásokkal, átdolgozásokkal Katona megtanulta a drámai szerkesztést; nagy előrehaladást tett a jellemábrázolásban is, különös érdeklődést árult el a szenvedélyektől elvakított alakok és a cselszövők jelleme iránt. Az István királyról szóló dráma uralkodó képének módosításával pedig mintegy 344előkészítette a vele egy évben keletkezett Aubigny Clementiának a jóságos és bölcs király ábrázolásában kifejeződő eszmei mondanivalóját. Ez a műve (teljes címe: Aubigny Clementia, vagyis a vallás miatt való zenebona Franciaországban IV. Henrik alatt) már átmenet az eredeti alkotások felé. Szépirodalmi művet dramatizált ebben is, D'Ussieux Décaméron français-jának Clémence d'Entragues ou le siège d'Aubigny című elbeszélését, de itt már jóval nagyobb a távolság az alapul vett elbeszélés és a belőle készített dráma között, mint a korábbiaknál. Itt Katona már nem elégszik meg azzal, hogy egy epikai művet színpadra alkalmazzon; a történelmet akarja megérteni és megszólaltatni. D'Ussieux elbeszélésének középpontjában Clémence grófnő hősiessége áll, aki halált megvető bátorsággal tart ki a törvényes király mellett a lázadó De La Châtre-ral szemben. Katona drámájának főalakja a megtévesztő cím ellenére – Châtre. Az írót a vallási fanatizmusból való lázadás és a királlyal való megbékélés problémája érdekelte. Châtre össszeomlik, mikor leghűbb emberének szavai nyomán ráeszmél, hogy a vallási fanatizmus milyen hitvány indítéka a törvényes király elleni harcnak. Emberi büszkesége mégis nehezítené a király előtti meghódolását, ha az nem egyengetné az útját bocsánat helyett megbékélést kínálva neki. A vallási fanatizmus elítélése és a győztes király bölcs mérsékletének hangsúlyozása Katona történelemszemléletének felvilágosodott vonásait mutatja. Felfogása az egyetemen tanult államelméleti és egyházjogi ismereteire támaszkodott, de az ott tanított elveket a vallási igazságok viszonylagos voltának hirdetésével jócskán meg is toldotta: "… az embereknek véleménye, melyet isteni tiszteletnek nevezünk, nem egyéb egy bálháznál, ahol is török, zsidó, indus, görög és római maskarák fordulnak elő, senki sem láthatja, melyik lárva rejtheti el a nagyobb szépséget." Az ilyen gondolatok miatt nem engedélyezte a cenzúra a darab előadását, csak egy átdolgozott, magyarított változata került színre Hédervári Cecília, a magyar amazon, vagyis Hédervár ostroma címmel.
Elő- és utószava, bevezető tanulmánya, részletes jegyzetei azt bizonyítják, hogy következő, még szintén 1813-ban írt drámáját, a Ziskát már nemcsak előadásra, hanem nyomtatásra is szánta. Előszavában megvallott célja a magyar nyelv fejlesztése és a történelmi ismeretterjesztés volt. "Bodog vagyok, ha tehetetlenségem ezen munkámmal, csak egy lépésnek század részével, közelebb viszi is a pallérosodás templomához magyar nyelvünket: bizonyára nem is szégyenítem azzal meg, mintha hazai történetet nem találván, idegen embereknek tetteit írom, mert ezen pontban is a tökéletesedés volt a célom."
A Ziska a calice, a táboriták vezére kettős dráma. Első része: Ziska, vagyis a husziták első pártütése Csehországban, a második: Ziska, a táboriták vezére. A mű elé függesztett bevezető tanulmányban Schulz Interessante Erzählungen und Anekdoten aus der Geschichte des Österreichischen Kaiserstaates (1808) című munkája alapján a huszitizmus keletkezéséről, Husz János történetéről ír, tehát drámája történelmi előzményeit adja elő. Drámájának egyik forrása is Schulznak ez a műve, a másik Bohuslaus Balbinus 17. századi cseh humanista történetíró latin nyelvű krónikája.
Mint tárgyválasztása mutatja, a vallási fanatizmus és a király elleni felkelés érdekli itt is, mint az Aubignyban. De – talán a cenzúra éberségének elaltatása végett – Ziska történetében a vallási motívum háttérbe szorul. Az első darab arról szól, hogyan válik Ziska a husziták vezérévé. Tetteinek indító okát 345Katona a nagyravágyásban látja. A királlyal való párbeszéde azt mutatja ugyan, hogy a felkelőkhöz való csatlakozásában a nemzeti sérelmeknek is szerepük volt (Katona már a bevezetésben is hangsúlyozta: "A cseheknek… gyűlölségek a németek iránt… volt az első útmutató és fő fundamentum a huszitai eretnekségre"), Ziska jelleme mégsem a hazafi érzések irányában fejlődik. A nagyravágyás s a király iránti szeretet és hála érzése küzd benne, és a belső konfliktust személyi, ill. családi sérelem dönti el, Bánkéhoz hasonlóan: megtudja, hogy húgát egy pap meggyalázta, s ettől kezdve minden tettét a bosszú irányítja. A királyhűség mégsem vész ki belőle teljesen, a király halálának hírére ellágyul, de legyűri magában ezt az érzelmet: "Egyet léptem előre, – soha többé visszalépni nem fogok, ha mennykövek csapdosnak is le előttem." Ziska alakjában első összetett, vívódó jellemét formálta meg Katona, de nem tudta elég drámaian megeleveníteni. A külső cselekvések és a bonyolult lélekrajz nem mindig felelnek meg egymásnak. A darab nem magyarázza meg, hogyan vált Ziska rajongva szeretett népvezérré.
A második rész – Ziska tragédiája – nem eléggé folyik az első részből. Ziskát nem nagyravágyása, hatalomvágya buktatja el, hiszen zabolázni tudja indulatait (megkíméli az ellene szegülő Prágát, felajánlja a vezérséget a fiatalabb Prokopnak), hanem a betegség: a vakság meg a sokáig titkolt pestis. A betegség döbbenti rá a hatalomért vívott harcainak s magának a hatalomnak hiábavalóságára. A cselekmény igazi központja már nem is ő, hanem a lánya, aki dobosnak öltözve mindig mellette van, megmenti életét, s végül, kilétét felfedve, fogságba esett szerelmese, a császárpárti Dube életét nyeri jutalmul. (Alakjuk emlékeztet az Aubigny szerelmespárjára, az egymással szemben álló Clementia fiára és Châtre leányára.) A mű jórészt állóképek sorozata, kevés benne a drámaiság, inkább az öregség, betegség mélabúja ömlik el rajta. Fokozza ezt a hangulatot az érzelgős és beszédes vén Voda alakja, aki némileg a Bánk bán Mikháljára emlékeztet.
A Bánk bán előtti utolsó s addig kétségtelenül legérettebb történeti drámáját, a Jeruzsálem pusztulását Josephus Flavius Bellum Judaicuma alapján írta. Ez már az 1814. év terméke. Egyetlen korábbi művében sem fogott akkora feladatba, mint ebben. Történeti alakok egész sorát kellett megelevenítenie: Titust, a császár fiát, a római sereg fővezérét, Gessius Florust, a bosszúszomjas volt jeruzsálemi helytartót, Berenicét, a szép és kacér zsidó királynét, Josephus Flaviust, a rómaiak fogságába esett zsidó főpapot, aki a megbékélés, s Jeruzsálem három tirannusát, akik a végsőkig menő harc hívei. E szereplők körét olyan mellékalakokkal egészíti ki, akiknek segítségével főként az ostromlott város nyomorúságát és hősiességét tudja érzékeltetni.
A főcselekmény a rómaiak táborában folyik, de minden szálával Jeruzsálemhez kapcsolódik. Florus, József, Berenice egyaránt Titus befolyásolása (vagy megölése) révén akarja megvalósítani akaratát: az első a város elpusztítását, a másik kettő a megmentését. Küzdelmüket azonban egyéb érdekek bonyolítják. Berenice szépsége Titusban is, Florusban is szerelmet ébreszt, s az utóbbi nemcsak a város elpusztításáért, hanem az ő bírásáért is intrikál. Berenice maga is szenvedélyek végletei között hányódik. Megölné Titust, hogy megmentse a várost, aztán szenvedélyesen beleszeret, majd mikor Florus intrikája megzavarja szerelmesét, sértődötten ismét Titus elpusztítására 346gondol, mégsem tud már tőrt emelni rá, sőt Florusnak igéri magát, csak kímélje Titust és Jeruzsálemet. Végül is Florus győz: földúlja Jeruzsálemet, felgyújtja a templomot, de az óhajtott kincseket s Berenicét nem tudja megszerezni. Sőt Berenice leleplezi a pusztulástól megrendült Titus előtt, s az intrikus elnyeri büntetését. Az utolsó felvonás végén a pusztulás tragikus hangulatán engesztelődő mélabú uralkodik el. Titus megbékél Berenicével, anélkül azonban, hogy feléledne szerelmi szenvedélye, s Jeruzsálem romjainak képét intő példaként viszi magával, hogy soha többé ne akarjon háborút. A tragikum e feloldása, a kiengesztelődő befejezés sajátossága Katona drámáinak, ilyesfélével fogunk találkozni a Bánk bánban is.
A dráma főcselekménye az első, a harmadik és az ötödik felvonásban bontakozik ki. A második és a negyedik komor színekkel mutatja be az ostromlott várost. Katona rokonszenvvel ábrázolja a szabadságáért harcoló zsidó nép küzdelmét (Adiabeen alakja), együttérez vele rettenetes szenvedéseiben (Matathias és felesége, Mária és fiacskája), de elítéli az egymással versengő, kegyetlen jeruzsálemi tirannusokat.
A Jeruzsálem pusztulása erényei közül a drámai feszültség az első. Ez csak az ötödik felvonásban lankad, és szorul külsőséges eszközökre. (Simon, az egyik jeruzsálemi tirannus kísértet álarcában támadja meg Titust.) A jellemek közül Katonának a szenvedély megszállottjait sikerült a legtöbb erővel ábrázolnia: a szerelem, hazaszeretet és bosszúvágy végletei között hányódó Berenicét, a kiválóan egyénített jeruzsálemi tirannusokat s eddigi drámái legjobban motivált, legéletszerűbb intrikusát, Florust. A darab középpontjában álló Titus azonban túlságosan passzív, szinte akarat nélküli. A drámai nyelv erőteljes, de az indulat néha túlburjánzik benne s egy-két helyen feleslegesen bőbeszédű (pl. József hosszú elbeszélése a harmadik felvonás végén). Akad túlzás az ostromlott város borzalmainak halmozásában is. (Joggal szokták kifogásolni, hogy a nélkülözéseibe beleőrülő Mária megöli s megfőzi gyermekét.) A Jeruzsálem pusztulása nem hibátlan mű, de olyan rangú, hogy a nagy tehetség jelentkezésének kijáró örömmel kellett volna fogadnia drámakritikánknak, ha lett volna ilyen.
Eszmei szempontból mégis mintha visszalépés volna ez a dráma a Bánk bánhoz vezető úton. Az Aubignyban, a Ziskában, sőt az átdolgozott Istvánban is az uralkodó elleni felkelés problémája foglalkoztatta Katonát, a Ziskában – mint láttuk –, ha járulékosan is, nemzeti sérelmeknek is hangot adott. Olyan problémákat vetett hát fel, amelyek kora nagy élményeivel és törekvéseivel, a francia forradalommal, a jakobinus szervezkedéssel és az udvar és nemesség között mindjobban kiéleződő ellentéttel függtek össze. A Jeruzsálem pusztulásában viszont első pillanatra csak a békebarát tendencia tűnik elénk. Ne feledjük azonban, hogy e dráma a zsidók nemzeti szabadságharcáról (és elbukásáról) szól; Florust, a volt jeruzsálemi helytartót, kinek gonoszságát annyiszor emlegetik a szereplők, mint idegen kényurat, mint a háború, a pusztulás legfőbb okát gyűlölteti meg. Az idegen uralom, ha emberséges, elviselhető, de ha embertelen, nincs más kiút, csak a harc – még akkor is, ha ez végromlásba visz. A Jeruzsálem pusztulásából ez a tanulság is kicseng, s ez nem esik messze a Bánk bán tanulságától.
E mű előadását – ellentétben az Aubignyval és a Ziskával – engedélyezte a cenzor. Nem tudjuk azonban, színre került-e. Katonát továbbra is foglalkoztatta 347a darab. 1815-ben belekezdett verses átdolgozásába. Ebből csak néhány részlet készült el (vagy maradt ránk), ennyiből aligha következtethetünk az átdolgozás sikerére.
1814-ben írta Katona egyetlen vígjátékát is. Címe: A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között. Tárgyát a pesti színészvilágból, Dérynével kapcsolatos történetből vette, de alakításában vígjátéki sablont is felhasznált. Déryné a rózsát, melyet egyik udvarlójától kapott, a másiknak ajándékozta, ez kitudódott és sértődést, féltékenységet keltett. Lényegében ez Katona darabjának tárgya, de ő enyhíti a történteket: kideríti a rózsával megajándékozott hadnagyról, hogy a hősnő, Deresházyné testvére. (Akárcsak a Luca székében: a katonatiszt, akit a grófné szobájából kijönni láttak, a bátyja volt.) Katona megtoldja a történetet egy jóindulatú cselszövővel, aki a rózsa ajándékozóját, az ifjú és tapasztalatlan szerelmest igyekszik kiábrándítani s a színészek, a pókok hálójából kiszabadítani. A bonyodalom mesterkélt, nem is elegendő három felvonásra. A hadnaggyal kapcsolatos félreértés csak erőszakoltan tartható ilyen sokáig. Feltűnő, hogy a színészvilágról milyen kedvezőtlen képet fest a darab. Nem is annyira Deresházyné kacérsága (hiszen végül is testvérének kedveskedik), inkább Deresházy bamba beletörődése a megcsalt férj szerepébe s egy másik színésznő, Nyalóczyné durva és közönséges ledérsége kelt visszatetszést.
Ezt a darabot Déryné "cenzúrázta". Rájött, hogy róla szól, s bár a szerepei is ki voltak már osztva, rávette az igazgatót, hogy vegye le a műsorról.
