38. FAZEKAS MIHÁLY (1766–1828) (JULOW VIKTOR)

Teljes szövegű keresés

38. FAZEKAS MIHÁLY (1766–1828)
(JULOW VIKTOR)
Földi másik nagy tanítványa, lelki rokona, életművének folytatója, eszméi diadalra vivője Fazekas Mihály.
Születésének pontos dátuma ismeretlen; 1766. január 6-án keresztelték meg Debrecenben. Apja gyógykovács: állatorvos és lópatkoló egy személyben, városi esküdt. Fazekas Mihály Debrecennek ugyanabból a félig kézműves, félig értelmiségi polgár-rétegéből származott, mint Csokonai. A Kollégiumban tanult, de az akadémiai tagozatot nem végezte el: felcsapott katonának. 1782-től 1796-ig szolgált az I. lovasezredben, az úgynevezett császárhuszároknál. Évekig állomásozott Galíciában, végigküzdötte a moldvai osztrák–orosz–török háborut (1788–1790), a foksányi csatában kitüntette magát s megsebesült. Ebben az időben jelentek meg első versei. 1793-tól kezdve résztvett a francia forradalmi háborúkban, megjárta Belgiumot, a Rajna-vidéket, Észak-Franciaországot, főhadnagyságig vitte, de a vérontástól megundorodva 1796-ban lemondott tiszti rangjáról és hazatért szülővárosába. 247Agglegény maradt; gazdálkodott, kertjét művelte, botanizált. Csokonai hazatérése után meleg barátság fejlődött ki köztük. Írói termékenysége ekkor állt tetőpontján. Csokonai halála után vers-termése megcsappant, mindinkább a növénytannak, a természettudományok hazai népszerűsítésének szentelte magát. Mint a Kollégium pénztárosa és a város perceptora, esküdtje, polgár-őrségének tisztje Debrecen gazdasági és kulturális fejlesztése érdekében dolgozott, gyakorlati reformokért küzdött. 1828-ban halt meg. Vele is a tüdőbaj végzett, mint Földivel, Csokonaival.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem