Pályakezdése
Pályakezdése
Batsányi János 1763. május 9-én született Tapolcán. A hagyomány szerint apja saru-varga volt; kétségtelen tényként azt tudjuk családjáról, hogy nemesi származásúnak tartotta magát, és tagjai környékbeli kisnemesekkel házasodtak össze. Az író a nemesség legalsó rétegével kapcsolatot tartó mezővárosi polgárrétegből származott. Iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban végezte, a filozófiai tanfolyamot 1783-ban a pesti piaristáknál kezdte el. Mint joghallgató Orczy Lőrinc házába került, s az öreg költő korán elhalt fiának, Istvánnak tanulótársa és nevelője lett. A tehetséges fiatalembert Orczy Lőrincz Abaúj megyében juttatta állásba, mégpedig a kassai kamaránál, melynek adminisztrátori tisztjét veje, Vécsey Miklós töltötte be. Batsányi forradalmi versei miatt 1793-ban elvesztette hivatalát. Először Pesten próbált jogorvoslást találni, majd Forgách Miklósnál, a nemesi ellenállás egyik vezéralakjánál húzódott meg. 1794 szeptemberében a jakobinus szövetkezésben való részvétel gyanúja miatt elfogták. A vádat a per folyamán nem sikerült rábizonyítani, azt viszont igen, hogy tudott a szervezkedésről. Nem is valószínű, hogy csatlakozott Martinovicshoz, aki igazgatói posztot kínált neki a mozgalomban, mert tudott rendőrségi kapcsolatairól és emiatt az író nem bízott benne. A hétszemélyes tábla merészhangú védőirata miatt ítélte el egy évi várfogságra. Büntetését Kufsteinban töltötte le, 1796 tavaszán szabadult. Ezután Bécsben telepedett meg, és szerény állású hivatalnokként kereste kenyerét. 1805-ben feleségül vette Baumberg Gabriellát, a császárváros akkoriban ünnepelt költőnőjét, a "bécsi Sapphót", aki szintén tagja volt a szabadkőművesek szövetségének, és sokat üldözött férje mellett mindvégig kitartott. 1809-ben, Bécs francia megszállása után, Batsányi Franciaországba ment a hazavonuló csapatokkal, mint mondják, azért, mert azzal gyanúsították, hogy magyarra fordította Napóleonnak a magyarokhoz intézett kiáltványát. A valóságban inkább azért hagyta el a Habsburgok székvárosát, mert ebben az időben Napóleontól várta a monarchia és hazája feudális viszonyainak megváltoztatását. Egykori kufsteini rabtársa, Maret, aki ekkoriban Napóleon államtitkára volt, francia állami nyugdíjat eszközölt ki számára; ebből élt aztán az író élete végéig. 1815-ben, a szövetségesek döntő győzelme után, az osztrák hatóságok Párizsban elfogatták, Spielberg várbörtönébe vitették és hosszadalmas vizsgálatot folytattak ellene Napóleon kiáltványa ügyében. Batsányi mindössze annyit ismert be, hogy látta és átjavította a magyar szöveget. Az uralkodó a kirendelt bizottság felmentő ítélete ellenére Linzbe internáltatta a meghurcolt írót. Itt élte le hátralevő éveit. 1845. május 12-én halt meg. A magyar Akadémia 1843-ban levelező tagjává választotta.
Keszthelyi diákkorában még sejtelme sem volt arról, hogy magyar irodalom is van a világon; a dunántúli szerzetes iskolákban a késő-barokk latin literatúra szabályait tanulta és gyakorolta. Pesten nyílt meg előtte az új világ: tanárai közül a kiváló piarista, Horányi Elek főként történeti érdeklődését kelthette fel, az Orczy-ház környezete irodalmi ízlésének kialakulását befolyáolta, 149s itt tekinthetett bele először kora politikai életébe. Fiatalkori művei gyors fejlődésről tanúskodnak az elavult, egyházias barokktól a modern nemzeti irodalom irányába. Első nyomtatásban megjelent művét, A magyaroknak vitézségét (Pest, 1785) tanítványának, Orczy Istvánnak ajánlotta. A kis könyv Gasó István jezsuita Nagyszombatban, 1745-ben megjelent dialógusának (Bellica Hungarorum fortitudo) szabad fordítása. Az eredeti a katolikus vallásosságot és a nemesi harciasságot kapcsolta össze hagyományos jezsuita módon, és mindkettőt az osztrák örökösödési háború érdekében propagálta. Batsányi a világi célzat javára tompítani igyekezett az egyháziast, s ahol az eredetit félretolva szabadjára eresztette tollát, plasztikusabbá tette szövegét a latinnál, néhol pedig az új hősi stílus első magyar nyelvű próbáit adta. Eredetijét két forrásból frissítette fel: használta Horányi Elek egyik fordítását (Magyarországnak hatalmas és dicsőséges királyainak… koporsó épülete, 1779) és részleteket ékelt be Bessenyei György Hunyadi János élete és viselt dolgai (Bécs, 1778) című munkájából.
Bessenyei felhasználása Orczy és környezetének hatására utal. Itt ismerte meg Batsányi öreg pártfogója barátainak, a testőr-íróknak műveit, a pálosok pesti könyvtárában a cenzúra szigora miatt kéziratban maradt Bessenyei-műveket olvasott, felfedezte Ányos Pált, akinek később első kiadója lett. Korai verseiben az új mintaképeket és azok műfajait követte, a hagyományos nemesi verselés fráziskincsét alkalmazta, a barokk poétika imitáció-tanának megfelelően (Barátságos levél, Biztatás, három vers Orczy István halálára). Bekapcsolódott Pest irodalmi életébe is. Sajtó alá rendezte Báróczi Sándor Erkölcsi leveleinek új kiadását (Pest, 1786), megismerkedett Mészáros Ignáccal, barátja lett Verseghy Ferencnek, s talán az ő hatására írta első németes rokokó dalait (Fánnihoz, Klórishoz). Hamarosan bántónak érezte azonban, hogy ezek minden élményi alapot nélkülöznek, s arra törekedett, hogy személyes hitelességet adjon verseinek (Esdeklő panasz).
Költői kísérletei után mint a régi irodalmi gyakorlattal lényeges ponton szakító és magának félreérthetetlenül vezetőszerepet igénylő író, a műfordítás módjáról írott első értekezésében lépett elő (Magyar Muzsa, 1787). A régi, deákos irodalmi gyakorlatban a fordítás nem vált el élesen az eredetitől; a klasszikus elődök utánzása (imitáció) a költő legfőbb kötelessége volt, akinek munkáját a példaképek mondanivalójának új formába öltöztetése, aktuális alkalmazása tette értékessé a poétika ismerői előtt. Ilyen értelemben változtathatott maga Batsányi is a Bellica Hungarorum fortitudo szövegén. A fiatal író most azt követelte, hogy a fordító eredetijének, hű mását, kópiáját adja, megőrizve annak minden erényét és hibáját. A cikk Joh. Christoph Gatterer göttingai történelem-professzor gondolatainak felhasználásával készült. A közvetlen német eredetit nem ismerjük; annyi bizonyos csupán, hogy a német klasszicizmus mesterének, Gottschednek fordítási szabályai mind megtalálhatók a magyar szerzőnél. Batsányi az egész régebbi és újabb magyar nyelvű szépirodalmat szeme előtt tartotta írás közben, és nagy önbizalommal dicsért, kárhoztatott vagy osztogatott tanácsokat. A magyar nyelvű irodalom céljául, Bessenyei programjának megfelelően, a "közönséges világosodás" terjesztését jelölte ki. A szépirodalmat és a tudományt még nem választotta el élesen egymástól, sőt az előbbi fellendülésének láttán éppen az utóbbi művelését szorgalmazta, s cikkével támogatni akarta mindazokat, akik "a nemzetnek 150hasznát keresvén Hazájok magyarainak kedvekért hasznos könyveket anyanyelvünkre fordítgatnak". Nem szakított még teljesen a klasszikus minták utánzásával, az imitáció-tannal sem: 1789-ben A martinyesti ütközetben elesett magyar vitézek sírkövére című verse a Thermopylainál veszett spártaiakra írott epigramma mintájára készült, s A franciaországi változásokra írott nyolc nevezetes sornak is megvan a példaképe. A régi gyakorlat maradványai azután, gondolkodásának és érzelemvilágának újszerű vonásaival elegyedve, későbbi polgári klasszicista ízlésének kialakulását támogatták. Az új elvi tételek hirdetője olyan szépirodalmi olvasmányokat dolgozott fel ebben az időben, melyeknek tanulságai egész életútján elkísérték. Már a fordításról szóló cikkében elragadtatással beszélt Klopstockról, Miltonról, és stílusából ítélve egészen biztosan ismerte Ossziánt is. Politikai nézetei első művének jozefinista szelleme után nagyot változtak. 1786-ban Báróczi Sándorhoz intézett levelének verses betétjében a nemesi ellenállás publicisztikai nyelvén "idegen maszlag"-ról, az idegenek irigységéről beszélt, és úgy látszik, pártfogóival együtt a császárral szemben álló nemesség táborához közeledett.
