15. A HAGYOMÁNYŐRZÉS IRODALMI VÁLTOZATAI (MEZEI MÁRTA)
15. A HAGYOMÁNYŐRZÉS IRODALMI VÁLTOZATAI
(MEZEI MÁRTA)
(MEZEI MÁRTA)
A hagyományőrzés, mint irodalomtörténeti kategória, meglehetősen sokféle jelenséget ölel fel. Ha az elnevezés eredeti értelméből indulunk ki, voltaképpen csak II. József uralkodásának idejétől kezdve alkalmazhatjuk. A legjelentősebb hagyományőrző alkotások ez időtől kezdve jelennek meg, eszméiket, programjaikat ekkor fejtik ki részletesebben az írók, újításaik ekkor kerülnek bele az irodalom fejlődésének folyamatába. S mindenekelőtt: ebben az időben valóban jelentős társadalmi szerepük van, a művek eleven politikai mozgalmat támogatnak. A II. József elleni oppozíció a törökök ellen viselt háború miatt öltött konkrét formát. 1789-ben több megye megtagadta a gabonaszállítást és az újoncozást, az alkotmányos jog nevében ítélték el József uralkodását s követelték az országgyűlés összehívását. Ám a nemzeti sérelmek mellett a rendi jogok védelmét is legalább ilyen erősen hangoztatták. II. József rendelkezései (a földhözkötottség megszüntetése, a hivatalviselés jogának kiterjesztése, a szerzetesrendek feloszlatása, a türelmi rendelet, a földbirtok megadóztatását előkészítő földmérések stb.) ugyanolyan heves ellenállást váltottak ki, mint a németesítő központosítás.
1790-ben, II. József halála után, az országgyűlés nagy reményekkel és nagy célokkal ült össze. Megszavaztatták a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló törvényt, kidolgozták az alkotmányos jogokat követelő diplomát, melyben a felvilágosodás államelméletének tételeire és a Mária Terézia által megerősített alkotmányos jogokra hivatkoztak. A nemesség egy csoportja azt hangoztatta, hogy mivel II. József nem koronáztatta meg magát, felbontotta a nemzet és az uralkodóház közti szerződést, s ezzel a Habsburg-ház örökösödési joga megszakadt. Megindultak a titkos tárgyalások a porosz udvarral, amelyek azt célozták, hogy a porosz királyi család egyik tagját ültessék a magyar trónra. II. Lipót súlyos külpolitikai helyzetben vette át a hatalmat. Ám az országgyűlés ügyrendi vitákba bonyolódott, s mire a követelésekkel előálltak, megváltoztak a politikai erőviszonyok. Lipót békét kötött ellenfeleivel, s teljes eréllyel belpolitikai helyzete megszilárdításához látott. A nemesség még a magyar nyelv hivatalossá tételének sem tudott érvényt szerezni. Az udvar annyit engedélyezett, hogy a felső- és középiskolákban magyar tanszékeket állítsanak fel, de csak nyelvtanítási célzattal (tehát magyar nyelvű vidékeken már nem).
Az országgyűlés mély nyomot hagyott a kor irodalmában. Legvilágosabban 102látó íróink, (mint Batsányi) siratták a meghiúsult reményeket, s a nemzeti széthúzást kárhoztatták. Általánosabb azonban a nemesi örvendezés hangja, melyet – még József élete végén – a korona hazahozatala, majd a koronázás, a magyar nyelv oktatásának terén elért részeredmények, nem utolsósorban pedig a nemesség osztályhelyzetét fenyegető jozefinizmus bukásán érzett megkönnyebbülés váltottak ki. A francia forradalomtól megrettent és osztálykiváltságait féltő magyar nemesség tekintélyes része megbékélt az udvarral, a Habsburgokkal: az osztályérdek legyőzte a nemzeti érdekeket. A nemességnek ez a megalkuvása növelte az udvar erejét, például a Martinovics-mozgalommal való leszámoláshoz; ez a kegyetlen leszámolás viszont tovább gyengítette a még Bécs-ellenes rétegek szembenállását.
A századforduló irodalmára már a visszahúzódás a jellemző, elfordulás a közéleti témáktól; részben pedig a teljes megalkuvás, mely Habsburg-dicsérő művekben hoz történelminek hirdetett érveket a jelen megváltoztathatatlannak látszó rendje mellett (Dugonics, Horváth Ádám).
A hagyományőrző nemesi ellenállás jegyében keletkezett művek eszmeisége, jelentősége, értéke, erősen ingadozó. A kor lényegét, legjobb törekvéseit hordozó mozgalom a felvilágosodás volt, melynek hatása alól a konzervatív nézeteket valló írók sem vonhatták ki magukat egészen. Voltak, akik pályájuk egy-egy szakaszán elfogadták igazságait vagy egyeztetni akarták régi nézeteikkel (Horváth Ádám, Orczy); volt akiben egyéni meghasonlást okozott a kétféle világnézet ütközése (Ányos); volt aki – mint már láttuk – harmonikusabban tudta összeegyeztetni a felvilágosult eszmélést a hagyományőrző ízléssel és modorral (Barcsay). A konzervatív nemesi nézetekkel rendszerint együttjárt bizonyos szkeptikus vagy éppen elutasító magatartás a tudományokkal szemben (Orczy); a polgári fejlődés jelenségeit bizalmatlanul szemlélték s különösen a városi életforma ellen duzzogtak (Orczy, Dugonics); magasztalták az igénytelen, egyszerű emberek életmódját, a vélt népi idillt (Orczy, Dugonics). Orczy még jóval a nemesi mozgalom megindulása előtt hangoztatta ilyenféle elveit; munkásságát főként e nézetek és a hagyományőrző írói magatartás alapján csatoljuk az íróknak ehhez a köréhez. II. József uralkodásának idején kezd kialakulni az érdeklődés nemzeti multunk eseményei s hagyományai iránt (Ányos, Dugonics); a régit a népivel még bizonytalanul keverve, de megkezdődik a gyűjtő és rendszerező munka a népköltészet és népnyelv felmérésére (Dugonics, Horváth Ádám).
A hagyományőrzés a nemesi ellenállás és érdekvédelem irodalmi (nyelvi, ízlés- és modorbeli, műformai) kifejeződése, noha – mint például Gvadányi esetében – nem feltétlenül párosult dinasztiaellenes érzelmekkel. Kétségtelen, hogy a nemzeti hagyományőrzés a németesítő törekvésekkel szemben: a jogos nemzeti tiltakozás hangsúlya, a hagyományosan nemzetiben való megkötődés ellenállása. De kétségtelen az is, hogy a hagyományos egyoldalú favorizálása: ellenállás volt az újítással, a haladással szemben; a konzervatív szemlélet gátépítése volt a polgárosulás, felvilágosodás ellenében. A hagyományőrző irodalmi törekvések történelmi funkciója tehát ellentmondásos: a jogos nemzeti védekezés gesztusa találkozik benne a polgárosulás ellen forduló nemesi érdekvédelemmel. Történelmi (s ezen belül irodalmi) fejlődésünk sajátos tragikuma, hogy a hagyományőrzés vitathatatlan eredményei: a nemzeti hagyományokra szegeződő figyelem, a régi magyar nyelv ízeinek átmentése, a magyar élet 103szokásainak, idiómáinak, modorbeli sajátságainak ápolása, a nemzeti öntudat hangoztatása – mindez egy konzervatív-nemesi osztály-atmoszférát rögzített meg irodalmunkban, messzire távolodva attól a nagyszerű lehetőségtől, melyet annak idején a kuruc mozgalom kínált a nemzeti hagyományőrzésnek. De osztrák-ellenes, nemzeti hangsúlya még ennek a nemesi hagyományőrzésnek is volt; nem véletlenül támadt érdeklődés Petőfiben és Aranyban Gvadányi, illetve Orczy iránt.
