BÚCSÚZTATÁS
BÚCSÚZTATÁS
A koporsó lezárása az utolsó esemény, amely a gyászos házban történik, s egyúttal kezdete a temetkezési szokássor fő eseményének: a halott házából való kivitelének s elföldelésének. Tulajdonképpen ezt a fő eseménysort szokták temetésnek nevezni.
A koporsó fedelét a lezárásig általában nem tartják a halottas házban, hanem a fészer, pajta, csűr falához, ajtajához támasztják, ahonnan férfiak hozzák be ez alkalomra.
A szomszédok vagy a halott körül eddig is tevékenykedő asszonyok segítségével a halottat betakarják szemfedelével. Háttérbe szoruló szokás a szemfedő meghasítása. A katolikusoknál többnyire a halott arca felett hasítják el keresztirányba két vágással 81a szemfedelet, a protestánsok körében ritkábban, de ők lábtól az arcig hasítják fel egy mozdulattal a szemfedelet.
A koporsó leszegezése után a tetejére rászögezik a leánynak, menyecskének a virágcsokrot, legénynek, ifjú házasembernek a kalapját, virággal díszítve. A koporsót a legközelebbi férfi családtagok emelik karjukra, s úgy viszik ki a házból. A halott a koporsóban mindig úgy fekszik, hogy lába a menetirányban legyen.
A halottól való végső búcsúvételre a harangszó gyűjti egybe a végtisztességtevőket. Először – általában a nagyharanggal, vagy több harang összehúzásával – húzzák a híradót, félsírt, gödör számára valót. Ezután mintegy fél órával húzzák – általában a kisharanggal, vagy a kicsivel és a naggyal összehúzva – a kántornak, papnak valót, ami hírül adja, hogy elindultak a temetésre a jelzettek. A harmadik szakasz – általában ugyancsak a nagyharanggal – a gyűlő, amely a falubelieknek szól. A temetési szertartás alatt szünetel a harangozás. Amikor azonban a menet megindulva a koporsóval átlépi a gyászos ház portáját, elkezdik húzni – általában valamennyi harangot összehúzva – a kikísérőt, amely folyamatosan tart addig, amíg a menet a temetőbe nem ér. Szüneteket akkor tartanak, ha a menet útközben elénekel egy-egy verset, vagy megáll.
A búcsúzni érkezők a gyászoló ház portáján, udvarán gyülekeznek. A házon, kapun, a halottnak szóló első harangozás után, szokás kitűzni a fekete zászlót – melyet a templomban tartanak –, s onnan kérik el más gyászos holmikkal, gyászkészségekkel együtt, vagy a temetés napján a kapura tűznek egy tiszta, hímzett halottas lepedőt. Ahol leány vagy legény halott van, a Székelyföldön a kapura letört csúcsú fiatal fenyőfát tűznek, amelyet aztán a menettel visznek. A zászlót, lepedőt a menet távozása után azonnal leveszik, vagy a temetőből hazatérve.
A halott portája, udvara frissen felseperve várja a begyűlőket. A Hajdúságban és Szabolcsban szokás az ereszalját, az udvart, sőt a járda ház előtti részét is sárgahomokozni, friss fövennyel felszórni.
A végtisztességtevőket nyitott nagykapu várja. Az udvar, csűr, pajta közepén áll egy – általában hímzett vászonneművel leterített – asztal s egy szék, gondolkodószék, karszék a pap számára. Előtte egy lóca, támla nélküli két szék vagy kecskebak, általában ugyancsak fehér vagy hímzett lepedővel leterítve. Helyenként szokás a halálterítő, azaz mind az asztal, mind a koporsótartó letakarására való, csak temetések alkalmával használatos hímzett vászonterítők készítése.
A végtisztességtevők általában nemek szerint elkülönülve helyezkednek el úgy, hogy az asszonyok állnak a ház és a koporsó közötti oldalon, a férfiak pedig velük szemben. A szegények és a gyászolókkal semmilyen kapcsolatban nem lévők, vagy akik tartózkodásukat ki akarják fejezni, a nyitott kapuban, az utcán állnak.
A hozzátartozók koszorúikat vagy a kezükben fogják, vagy a ház tornácának könyöklőjére fektetik, illetve a tornác falába vert szögekre aggatják.
A lezárt koporsót a halott legközelebbi hozzátartozói hozzák ki az udvarra, fiatal házasok, lányok, legények koporsóját többnyire a halottal egykorú, ellentétes neműek viszik, mint majd később, a temetési gyászmenetben is. Amidőn a koporsót az udvarra kihozták, úgy helyezik el rendszerint, hogy lábbal a porta kapuja felé feküdjön benne a halott. A pap a ministránsokkal, a lelkipásztor a kántorral s mögöttük az iskolásokkal vagy a falubeli férfiak énekkarával a halott lába felől áll. Gyakori azonban, hogy a helyi hagyomány éppen azt várja el, hogy a fej felől álljanak, szembekerülve a nyitott kapukkal és a gyülekezet nagyobb részével. A koporsóhoz legközelebb a hátramaradott családtagok 82állnak. A halott fejénél a szülők, a házastárs, a gyermekek vagy testvérek, s tovább a láb felé a rokonsági fok csökkenő sorrendjében, valamint a koporsóval párhuzamos hátsóbb sorokban. A közeli hozzátartozók közé mindig odatartoznak a keresztkomák, keresztszülők, keresztgyermekek is. Ma már elhalványuló hagyomány általában meghatározta a nemek szerinti különbséget is. Ennek megfelelően vagy a halotthoz, vagy a házhoz viszonyítva jelölték ki a nők és férfiak helyét. Általában a halott bal oldalán álltak a nők, s a férfiak a jobbon. A halott legközelebbi női hozzátartozói felváltva vagy egyszerre a koporsóra borulva fennhangon siratták a halottat.
A katolikusoknál használatos temetési zászlókért a rokonság, szomszédság tagjai vagy pedig a társulatosok mennek el a templomba, ahonnan rendszerint a pappal, kántorral együtt indulnak a temetésre. Ugyanekkor hozzák el a körmeneti keresztet is. A gyászos ház udvarán a zászlósok a koporsó két oldalán sorakoznak fel a hozzátartozók között, vagy közvetlenül mögöttük. A keresztet tartó mindig a pappal áttellenben áll.
Ha a sírjelet temetés előtt a házhoz hozzák – rendszerint ez fiatalabb halottak esetében van így –, akkor azt általában vagy a koporsó lábtól, vagy fejtől való oldalán, a földre támasztva függőlegesen tartja valamelyik rokon férfi, vagy pedig a kiskapu, gyalogkapu közvetlen közelében támasztják a ház falához.
A halottat búcsúztató és áldó egyházi szertartás után Hódmezővásárhelyen a pap olvassa fel a nemzetséglevelet, általában azonban a kántor, vagy jól verselő parasztember rigmusokba szedve búcsúztatja el a halottat. Erre szokás szerint az elhunyt nevében valamelyik – rendszerint azonos nemű – hozzátartozója válaszol, többnyire szintén versben vagy egyszerű beszédben.
A búcsúztatók sokszor a halott nevében íródtak, s így fokozottabb a hatásuk. Leányok, legények temetésén általában a halottal azonos nemű barátnője vagy barátja mondja el a búcsúztató szövegét, rendszerint azonban nem ő írja.
A búcsúztatóban említett jelenlevő családtagoknak nevük említésekor elő kell lépniük. Az asszonyok általában ilyenkor hangosabban sírnak, siratnak, ráborulnak a koporsóra. A férfiak meghajtott, hajadon fővel lépnek a koporsó közvetlen közelébe, olykor ráteszik a kezüket.
Lányok, legények koporsójára teszik az udvaron való búcsúzás idejére – a Bácskában, illetve Északkelet-Magyarországon elterjedt szokás szerint – a halotti koronát. Ennek legegyszerűbb változata általában egy kendővel letakart tányérba tett virágcsokor, de sokszor almát raknak a tányérba, s abba szúrnak örökzöldet, virágokat, s köréje építik a virágdíszt. Főként görög katolikus falvakban. Az ifjú halott koronáját keresztanyja szokta készíteni s a temetésre elhozni, aminthogy ő helyezi a koporsóra is. Innen a menet indulásakor az elhunyt választott vagy ez alkalomra kijelölt jegyese, mátkája viszi a koronát a koporsó előtt.
A halottra várakozó szekér, fogatolt jármű a ház kapuja előtt áll az utcán. A századforduló óta elterjedt a falvakban s mezővárosokban a városi használatban megismert üveges, díszes, csak temetés alkalmával a koporsó szállítására használatos halottaskocsi, halálkocsi, pompakocsi, gyászkocsi, amelynek bérlését csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. Általában a család, rokonság tulajdonában lévő lovas, ökrös, bivalyos szekeret használták erre a célra. Ha tehették, négy, hat igavonót is befogtak (pl. Széken). Az állatokat ünnepien letisztogatva, felszerszámozva állították ki. A szekérre inkább idős halottak koporsóját tették, ha mégis fiatalokat vittek ki rajta, akkor hímzett vászonkendőket kötöttek rá (Körösfő).
83A búcsúztató után, amint a koporsót felemelik – néhol rögtön azután, hogy kivitték a házból –, abban a helyiségben, amelyben a halott ki volt terítve, a koporsót tartó székeket felborogatják, vagy a vetett ágyat összedöntik, fazekakat, tálakat törnek (pl. Feketelak, Mezőség), nehogy a halott lelke ottmaradjon, s így hagyják, amíg a temetőből vissza nem térnek. Szokás a gazda halála esetén a lábasjószágot, a gazdasszonyén pedig a baromfit kiengedni az udvarra, amint azt a temetésre indulók elhagyták.
