NAGYBÖJT
NAGYBÖJT
A nagyböjti időszak görög katolikus szokásrendje a római katolikus böjti hagyományokkal szemben több helyen is eltérést mutat. Mindenekelőtt azt kell itt megemlíteni, hogy a görög katolikusoknál a böjt megtartása napjainkig is jóval szigorúbb. Ezt tükrözi a múlt század végéről származó leírás a Rétközből: „A Rétközben golyvás is akad elég, kivált a görög katholikusok közt a mi nyilván a sok sanyarú böjtre s olajfogyasztásra vezethető vissza” (Geöcze 1896: 125).
A nagyböjti időszak alatt nemcsak a hústól, de sok családban minden állati termék fogyasztásától, vagy minden más élvezettől tartózkodtak. Mogyoróskán a férfiak böjtben nem dohányoztak, s szeszes italt sem fogyasztottak (Niedermüller 1981b: 228). A nagyböjt kezdete a vajhagyó vasárnapot követő hétfő, de a hústól való megtartóztatás már az ezt megelőző, ún. húshagyó vasárnap után megkezdődött. Ezen a héten még megengedték a tejes ételek fogyasztását. Vajhagyó vasárnap azonban valamennyi görög katolikus vidékünkön hamuval súrolták ki a zsírtól a fazekakat, edényeket, s ettől kezdve csak olajjal főztek. Különösen szigorúan tartották a hétfői, szerdai és pénteki napokat. A század első felében még sokan voltak, akik ezeken a napokon, egészen húsvétig csak kenyéren és vízen éltek. A karácsonyt megelőző adventi időszakhoz is hasonló hagyományok 432fűződtek, de a nagyböjtnél kevésbé vették szigorúan. Az advent napjai közül a péntekek teltek az erősebb megtartóztatások jegyében.
A böjt táplálkozási tilalmai sajátos étrend, ételféleségek kialakulásával járták együtt. Ide tartoztak a különféle zsírtalan rántással készült böjtös levesek, a savanyú káposzta és a savanyított gyümölcsök levének felhasználása, a kukorica fokozottabb szerepe a táplálkozásban. Jellegzetes böjti étel volt Északkelet-Magyarország görög katolikusainak körében a kukoricalisztből készült zsámiska, Filkeházán a böjti macsánka (Petercsák 1985: 52), Komlóskán az olajban sült burgonya, az aszalt vadkörte (dicska), alma (Bartha E. 1980: 49). Nagyböjtben a tésztafélék, a galuskák is tojás nélkül készültek. A Cserehát északi részén a nagyböjtre egy-egy család 25–30 liter olajat üttetett, az adventi böjt időszakában ennél kevesebb is elegendő volt. Tornahorvátiban gyakori böjtös étel volt az olajban sült burgonya, a savanyú káposzta, a káposztás galuska, az olajos cibere, a hajas grulya (héjában főtt burgonya), a rázalék (főtt burgonya olajjal, savanyú káposztával, a tökkása (főtt tök-vagdalék kukoricakásával, esetleg tejjel vagy vajjal ízesítve). Vasárnapi, ünnepi ebédnek számított böjtben a hús nélküli töltelék, a lábatlan tyúk. Böjti csemege volt a főtt mákos kukorica. Alsóvadász jellegzetes böjti ételei közé tartozott a tojással, liszttel, zöldséggel készített tőtelék leves, a krumplilángos és a pattogatott kukorica. Nyírbátorban és környékén a görög katolikusok zsírtalan kőtteseket, csörgőket sütöttek.
A nagyböjt harmadik vasárnapja a kereszthódoló vasárnap. Ezen a napon még a közelmúltban is általános szokás volt, hogy a hívek vecsernye után fölkeresték az útszéli kereszteket, ahol közös ájtatosságot tartottak, böjti énekeket énekeltek. A határbeli keresztek felkeresése a legtöbb esetben nem korlátozódott a kereszthódoló vasárnapra, hanem ezt követően váltakozó gyakorisággal eltartott egészen a böjti időszak végéig. Filkeházán ilyenkor a hívek mise után poklanát vernek. Letérdelnek a templom közepén, és háromszor a földhöz érintik homlokukat (Petercsák 1985: 52). Rudabányácskán a keresztesvasárnaptól kezdve vasárnap délutánonként leányok és legények jártak a keresztekhez. Rakacán társulatos asszonyok keresték fel a kereszteket, „hogy az Úrjézus kínszenvedéseit pótolják”. Nyírkarászon az ájtatosság ideje alatt a keresztnél gyertyát égettek. A kereszthódoló vasárnapot követő böjti keresztjárás szokásban volt még Irotán, Szakácsiban, Baktakéken és más abaúji, zempléni, szabolcsi közösségekben.
Nem lehetetlen, hogy ez a szokás eredetileg a kereszthódoló vasárnap hagyományaiból sugárzott szét a böjt további időszakára – a kínszenvedés emlékére. Ezzel áll összefüggésben, hogy a kereszthódoló vasárnaptól húsvétig terjedő időszak viszonylagos gondolati egységet alkot, amit a szent kereszt fokozott kultusza jellemez. A népi kultusz közvetlen ihletője itt az egyház maga, amely a templom közepére csókolásra kitett feszület révén sugalmazza e hetek gondolati tartalmát. Az ájtatossági forma fennmaradásának kedvezett az intenzív társulati élet, a keresztek fölkeresését leginkább mindenütt a rózsafüzéres társulati tagok kezdeményezték (Bartha E. 1986: 321).
