A SZÜLÉS LEFOLYÁSA
A SZÜLÉS LEFOLYÁSA
Elérkezvén a szülés ideje, gyorsan hozzáláttak a szülőágy elkészítéséhez. Erre lehetőleg fűthető helyiségben került sor. A múlt században az volt az általános gyakorlat, hogy földön szültek. Vannak adatok rá, hogy a csupasz szalmán (szénán), a század vége felé már gyakoribb, hogy ócska ruhadarabokat, esetleg használt lepedőt terítettek erre, olyasmit, amiért nem volt kár, ha összefenődik. E gyakorlatot hiedelmekkel, bibliai példákkal is indokolták: a földön gyorsan és könnyen meglesz a gyermek, a Kisjézus is szalmán (széna között) jött a világra. A képzett bábák tevékenységének eredményeként századunk elejétől már az ágyban történő szülés általánosabb. Továbbra is szempont maradt azonban, hogy az ágyneműt megkíméljék. A harmincas évektől az okleveles szülésznők gondoskodtak gumilepedőről.
Valakit gyorsan elszalajtottak a bábaasszonyért. A múlt század közepén már a legtöbb falunak volt egy, a pap előtt felesküdött bábája, valamelyik szegényebb, helybéli talpraesett asszony személyében, aki természetesen csak gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezett. Bár a közegészségügyi vezetés a hetvenes évektől egyre nagyobb erőfeszítéseket tett a falusi bábaviszonyok javítására, az ún. cédulás (tisztiorvosi kiképzésben részesült) és okleveles (bábaképzőt végzett) bábák mellett az ország elzártabb vidékein még a századfordulón is működtek parasztbábák. A bábaasszonyon kívül szóltak a menyecske anyjának, s ha egy fedél alatt laktak, jelen volt az anyós is. Az előbbi végig lánya körül foglalatoskodott, míg az utóbbi inkább az újszülöttel kapcsolatos tennivalókban segített. Mellettük a hírre mindig összefutott néhány idősebb rokon és szomszédasszony. Az apróbb-nagyobb gyermekeket s a férfiakat távol tartották a háztól. Amíg a bába megérkezett, vizet melegítettek, az asszonyról lesegítették felsőruháit, legtöbbször ing és pendely (vagy alsószoknya) maradt rajta. Általános vélemény volt, hogy az asszonyt sétáltatni kell a szobában, ameddig csak lehet. Közben biztatták, üsse, rúgja, ami elékerül. Elterjedt volt még a két világháború között is, hogy – főleg növényi kellékek felhasználásával – gőzölték, füstölték alulról, s a meleg ülőfürdő alkalmazása nem volt ritka. Belsőleg hasznosnak tartottak főzeteket, oldatokat, legtöbbször pálinkát, bort használván hozzá. A pálinka egyébként általános gyógyszer volt ilyenkor, nemegyszer a bábák javallatára. Az erős, görcsös fájdalmak enyhítésére meleg borogatásokat tettek a nő hasára, keresztcsontjára. A bábák tevékenységét mindenkori felkészültségük határozta meg, azonban bizonyos fokig alkalmazkodniuk kellett a páciensek elvárásaihoz is. Például általában igényelték, hogy a szülésznő kenegesse a vajúdó keresztcsontját, hátát. Egyes vidékeken úgy tartották, nem jó mechanikus beavatkozásokkal siettetni a szülést, 18„hagyni kell, hogy magától kijöjjön a gyerek”. Másutt a bába kézzel igyekezett tágítani a méhszájat. A kitolás megindításához sokan szükségesnek tartották, hogy a nő hasát masszírozza, nyomkodja jó erősen, ettől a gyerek lejjebb megy, sőt, ha nem jól feküdnék, megfordul. Hasonló célból szokás volt az, hogy az asszonyt fektében, combjainál tartva, vagy hátulról a hóna alatt megemelve, háromszor jó erősen megrázták.
A kitolási időszakban jelentős szerepet tulajdonítottak az asszony testhelyzetének. A tanult bábák felvilágosító tevékenysége ellenére, sokáig tartotta magát a nézet, hogy fekve nehezebb a szülés, avagy „kinek hogy kívánja a teste”, úgy szüljön. A múlt század végén leggyakoribbnak az ülve szülés látszik. A nőt két, egyik végükkel V alakban összetolt kisszékre ültették, lábait szakajtókkal, kosarakkal feltámasztották, és miközben a segédkező asszonyok támogatták őt, a bába eléje térdelve várta az újszülöttet. A palócoktól vannak ugyanebből az időből adatok arra, hogy gyermek-állószéken ülve szültek. Nehéz szülés esetén előfordult, hogy férje ölébe ültették a vajúdót, aki részint tartotta, részint átölelve az asszony derekát, segített a gyermek kitolásában. Inkább a magyar nyelvterület keleti feléből vannak adatok a térdeplő helyzetben történő szülésre. Az asszony előre hajolva valamiben megkapaszkodott, vagy egy széken ülő nő ölébe dőlt, s a bába mögötte elhelyezkedve „fogta ki” a gyereket. Az állva szülésről pedig a történelmi Magyarország északi területeiről származó adatok tudósítanak. A szülő nőt ilyenkor részben támogatták, részben az ágy végébe, ajtófélfába kapaszkodott. Noha századunkban általánossá vált, hogy fekve hozzák világra a gyermeket, elhúzódó, nehéz szüléskor gyakran folyamodtak a régi módok valamelyikéhez.
