ÉLETSZAKASZOKKAL VÁLTOZÓ ÖLTÖZETFORMÁK
ÉLETSZAKASZOKKAL VÁLTOZÓ ÖLTÖZETFORMÁK
Az egyes paraszti öltözetek – amelyeknek történeti alakulását az előző fejezetek nyomon kísérték – tájékoztattak arról is, hogy az, aki viselte őket a falusi, paraszti társadalmon belül milyen nemzetiségű, milyen vallású volt, hogy milyen táji csoporthoz tartozott, és esetleg arról is, hogy melyik faluban lakott. Különösen néhány igen fényűzően, differenciáltan öltözködő viseletcsoportban – amilyen Kalotaszeg, Sárköz, Mezőkövesd vagy pl. a Rábaköz volt még a 19–20. század fordulóján – az öltözetek apróbb-nagyobb módosításával azt is ki tudták fejezni, hogy férfi vagy női viselője idős volt-e vagy fiatal, milyen volt a családi állapota, milyen köznapi vagy ünnepi alkalomra öltözött fel, sőt még az alkalom finomabb árnyalatait is.
Küszöböt, változást jelentett az öltözködésben egy-egy életszakasz átlépése, meghaladása. A csecsemő pólyázására néhol még a 20. század elején is használatos fáslikat, lepleket (Fél E. 1937; Kresz M. 1943) kb. féléves korig, utóbb már csak a keresztelőig használták. Ezt a régies pólyázási módot felváltva, később kis ingbe, sipkába öltöztették, pólyakötő madzaggal dunnikába kötözték a csecsemőt. A féléves, karon ülő gyermekre már egy ujjatlan ingecske fölé derékban szabott, ráncolt aljú, hátul gombolódó, ujjas ruhácskát adtak. Az ilyen mellyes szoknya (Észak-Magyarország), viganó (Ajak) vagy ahogy szinte országszerte nevezték, zubbony, az „Egy, és két esztendős Gyermek Számára pamukkal töltött, helyesen tűzött, és Pántlikával bé foglalt Zubbony” (ZML 1760. Zala vm.) még a 19. század elején a zubbonyosoknál is megrendelhető volt. Ez a bélelt, steppelt ruhácska a nagyobbaknak töltés, azaz bélelés nélkül is készült. A zubbony keresztelői ajándéknak szánt díszes változatát, a korozsmaruhát, pl. a kalotaszegi Mérán, a gyöngyös kisfőkötővel vagy kalapocskával együtt a keresztanya botból tákolt bábun, az egész falu szeme láttára vitte el komaasszonyához (Fél E.–Hofer T. 1963: 130).
A csecsemő fáslizása és a szokás, hogy a nagyobbacskák a 16–18. században még 6–7 éves korukig, a 19. században már csak 4–5 éves korukig ilyen zubbonyban jártak, nem magyar és nem paraszti sajátság, így volt ez Európa-szerte a királyi házakban és a magas polgári körökben is (Aschelford, J. 1983: 71; Levitt, S. 1986: 101). Attól kezdve, hogy a gyerekek kikerültek a zubbonyból, öltözetük és a felnőtteké között alig volt eltérés. A 18–19. század fordulóján pl. a kisfiúkat azonnal kiskatonának, matróznak, a kislányokat a kornak megfelelő divatos ruhákba öltöztették. A parasztgyerekek is a saját környezetükben használatos felnőtt szabású ruhákat kapták. A vásári szabók a „kisebb apró gyermekeknek” 758is kék nadrágot varrtak, a 12 éves forma „gyerkőtznek” és a 16 éves „inas-nak” dolmányszűr, kecskebőrből varrt ködmön, fekete bodorsüveg készült. A gyermekek is viselték a fürtös gubát, és a 19. században valódi nagygalléros szűrt is kaphattak (Fél E. 1962a: 238). Hogy a lehetőségekkel melyik tájon, melyik faluban hogyan éltek, az mindig a helyi és a családi adottságokon múlott (Kresz M. 1957).
Újabb változást jelentett, ha valaki legénysorba került, „nagylány” lett, amit a közösség előtt rendszerint azzal tettek nyilvánvalóvá, hogy a legényt, leányt felkészítették a konfirmációra, illetve a bérmálásra. Sok helyen a fiatalok erre az alkalomra kapták az első, ám gyakran az egész életre szóló ünnepi öltözetüket, illetve az érettségüket kifejező díszeket. A leányok pl. ettől kezdve viselhették a pártát. Megkezdődött a kelengye összeállítása, a felkészülés arra, hogy a legény és különösen az eladó sorba jutott leány több rend ruhája, illetve többféleképpen összeállítható ruhadarabjai révén öltözeteit alkalmassá tegye későbbi társadalmi életének és személyes életútjának, állapotváltozásainak, szertartásainak jelölésére.
Másmilyenek voltak a melegtől, hidegtől óvó, a különböző munkák elvégzésére alkalmas otthoni ruhák, mint a „jövő-menő”, a „városba járó”, mégis köznapló öltözetek. Másmilyenek voltak a summás szolgálat alatt és az otthon, a saját falusi közösségben viselt ruhák. Természetszerűleg mégis az ünnepi öltözetek lettek egyre változatosabbak, egyre alkalmasabbak a legkülönbféle ünnepi helyzetek egyre finomabb kifejezésére. A bevonulás előtt álló legények pl. felszalagozott kalapot viseltek. Széken a nagy kerek bokrétát a rekruták kalapjának elejére tűzték. A férfiaknál a társadalmi tekintélyt kifejező, a hivatali tisztséggel járó ruhadarabok kaptak fontosabb szerepet. A fiatal, házasulandó legénynek készülő szűrnél jóval rangosabb volt a tekintélyénél, koránál fogva a falusi elöljáróságba beválasztott férfi szépen hímzett subája. A leányok életének legnagyobb eseménye az esküvő volt. A lakodalom folyamán a menyasszony, majd újasszony, az újmenyecske többször átöltözött, és a vőlegénybokrétát, a menyasszonyi koszorút a tisztaszobában a sarokpad feletti Mária-házban vagy a lakodalmas fényképpel együtt bekeretezve haláláig őrizte. De nemcsak a házasulandók, a lakodalmas nép is, különösen a tisztséget viselők, a vőfélyek különféle jelvényeket, jelzéseket kaptak. Volt olyan vidék, ahol valamennyi meghívott vendég hímzett kendőt, a leányok, legények aranyozott rozmaringot kaptak, amit a lakodalom idején kitűztek. A fiatal menyecskék még egy ideig viselhették korábbi ünnepélyes öltözőiket, amiket különféle fátylakkal, a kalotaszegiek a dulandléval, a sárköziek a tekerőző bíborral vagy pl. a palóc falvakban az újmenyecske főkötőre erősített menyasszonyi koszorúval egészítettek ki. De mindenütt volt egy határvonal – pl. az első gyermek megszületése –, ameddig ezeket a díszes öltözeteket az újasszony felvehette. Ezt követően is újabb és újabb öltözeti jelzésekkel adhatta tudtára a falubelieknek, ha életében valamilyen fordulat állt be. Ahol legváltozatosabbak voltak a parasztviseletek, ott olyan finom részleteket is ki tudtak fejezni velük, hogy pl. valaki anyós vagy nem, így a martosi asszony másféle szabású inget viselt, ha már egy gyermekét férjhez adta. Az olyan rendkívül gazdag viseletű tájakon, amilyen pl. Kalotaszeg volt, ahol 30–40 rend félünneplő és ünneplő ruhából sokféle kombinációt állíthattak össze, még arra is mód nyílott, hogy valaki aznapi hangulatát is kifejezze öltözetével. Volt, aki zöld ruhába öltözött akkor, amikor a többiek pirosba, hogy mások is megtudják, szomorú, mert nem kapott levelet a katonai szolgálatra behívott fiától.
