ABAPOSZTÓ ÖLTÖZETEK
ABAPOSZTÓ ÖLTÖZETEK
Maga az aba szó egy oszmán-török ruhafélét és egy durvább posztóanyagot is jelölt. Utóbbi értelemben megjelenése nálunk a 16. század elejére tehető (TESz I. 1967: 88). Népszerűségét a jobbára szürke gyapjúruháktól elütő fehér, még inkább vörös színének köszönhette, ráadásul – nyilván silányabb lévén – olcsóbb is volt a hazai szűrposztónál. 1600-ban egy Heves és Külső-Szolnok vármegyére vonatkozó árszabásban egy vég fehér szűr 6, a szürke és a tarka 5 forintot ért, míg egy vég fehér aba csak 4 Ft volt, és a vereset is csupán 25 dénárral értékelték többre (Németh G. 1990: 104).
Az abaposztó és az abaruhák nemcsak mesterektől, vásárokon voltak beszerezhetőek. A 16–17. században a „görög” kereskedők importárui között szerepelt a veres és fehér aba, valamint a legfinomabb „Liany aba”. Amíg az aba újdonságnak számított, még a fejedelmek, Apafi Mihály is abaköpönyegben járt. 1623-ban Bethlen Gábor Hodonin várát ostromolta – fejedelemnek kijáró öltözetben. Amint a várat kémlelgette, eltalálta egy golyó, mentéjét, kardját megrongálta. Mikor kísérete óvatosságra intette, abaköpö-nyegben és közönséges süvegben folytatta a szemlét (Kővári L. 1860: 16). Ugyanis ekkor az aba már a közrendűeké volt. A 18. század közepén pedig „alávalóbb embernek” számított, akinek abaköpönyege volt (Rettegi Gy. 1970: 90). Vörös abaköpönyeg járt pl. a 17. század végén megörökített gyaloghajdúnak (Viseletkódex 1990. 70. kép).
Bár 1658-ban a körmendi szabók is egész ruhát: nadrágot, dolmányt, köpönyeget 629varrtak abából (Iványi B. 1956: 271), a 17. századi fehér és vörös abanadrág, -dolmány, -salavári zöme kelet- és észak-magyarországi szabók műhelyéből került ki.
A 18. század elején az aba még mindig terjedt a hazai szűrposztó rovására, a „görög”, rác kereskedők bővítették is az abaruhák kínálatát, a dunántúli boltokban többnyire abamentét, a Duna–Tisza közén -nadrágot és -salavárit, Losoncon és Balassagyarmaton pedig abaköpönyegeket tartottak nagyobb számban (Bur M. 1985: 251–274; Zólyomi J. 1985: 213–337). A konfekcióval versengve a hevesi szabók zsinórral cifrázták a mente–dolmány–nadrágból álló együttest, Abaújban pedig az „abából való béres dolmány” mellett „aba czifra dolmány” is rendelhető volt. Abadolmányra, abanadrágra a szerződő cselédek, juhászok is szívesen alkudtak, 1758-ban Kiskunhalason emiatt a „Béresek convenciója felől új rendelés tétetett”, amely többek között az abanadrágot említi, mint amit „semmiképpen nem szabad légyen adni” (Molnár J. 1943: 123) a béreseknek.
A szűrposztó alapanyagául szolgáló juhfajta ritkulásával párhuzamosan csökkent a hazai szűrcsapók termelése. A 19. század eleji árszabásokban nyomon követhető, mint szorult egyre koncentráltabban egy-egy körzetre a szűrposztókészítés. Az egyre ritkábban emlegetett szűrposztó nadrágok, ujjasok mellett azonban a szűr a század második felében még ünnepi szerepet is kapott. A szűrszabók „abából” dolgoztak, ami tulajdonképpen már nem volt azonos a régi, balkáni importból származó posztóval, hanem erdélyi eredetű volt. Az erdélyi források halinaposztóról beszéltek, amikor a 19. század közepének brassói, nagyszebeni, nagydisznódi posztóit emlegették (Miskolczy A. 1982: 414–416). Ez az erdélyi szűrposztó volt az, amely „aba” néven a helybéli szászok ruházatának vagy pl. a torockói férfiak (Kővári L. 1854b: 137–138) nadrágjának, a kalotaszegi asszonyok szoknyaszegő abájának alapanyagát képezte. Ott, ahol az új divatú posztóruhák, a guba vagy a bunda nem térítette el a férfiakat a szűrtől – pl. Biharban, a Hajdúságban –, a fehér falú, eleven színekkel hímzett szűrök posztója is ilyen „erdélyi abaposztó” volt.
Vagyis a fehér vagy vörös abaposztó eleinte csak színfolt volt a magyar paraszti szürke szűrruhák között, a 19. században pedig – immár hazai gyártmányú, erdélyi változatában – a cifraszűrök alapanyaga lett.
