HALOTTI TOR
564HALOTTI TOR
A temetést követő közös étkezés menüje a 18–20. századi magyar parasztkultúrában két különböző rendszer szerint szerveződött. Az egyikből hiányoztak a főtt ételek, itt kenyeret, kalácsot, bort és pálinkát kínáltak. A másik minta egy vagy több főtt ételből állt, ugyancsak itallal. A 18. század derekán hódmezővásárhelyi asszony üsző levágását rendelte temetésére, gazdák ugyanott hasonló végrendelkezést később is tettek. A tor ételei Hódmezővásárhelyen a 19. század derekán siflileves (húsleves tésztával), zsíros torkása és paprikás hús voltak. Az alkalomra vagy marhát vagy három-négy juhot vágtak. Az ilyen tor gazdagnál-szegénynél általános maradt az első világháborúig. Hozzá a századfordulón kalács és túróslepény is tartozott. Itt a toron a halottnak ugyanúgy terítettek, mint a vendégeknek, tányérjába ételt tettek, poharába bort töltöttek (Nagy V. 1981: 149). A húsos étkezésnél sokkal ritkább a Nógrád megyei Őrhalomból és környékéről ismert, böjtös ünnepi étrendnek megfelelő halotti toros menü, mézespálinka, savanyú bableves, mákos csík, bor ételekkel, amit húsos vendéglátás csak az 1940-es évektől kezdve váltott fel (Bakó F. 1977: 110). A halottkultusz történetéből mind a három étrendtípus magyarázható, egyik sem mondható a többinél régebbinek. A temetésen részt vevők széles körű vendéglátása, ahol fennmaradt, az 1970-es évektől került át magánházaktól vendéglőbe.
A halotti tor ételei a már szokásos ételekből kerültek ki, ez az étkezés nem az újítások bemutatásának alkalma.
