HASZNÁLATA A MAGYAR PARASZTSÁGNÁL
HASZNÁLATA A MAGYAR PARASZTSÁGNÁL
A rúdravalók és az azokat tartó rudak kapcsán a parasztházbeli bútor ismerői előtt önkéntelenül is felötlenek a kendőszeg nevet viselő tálasfogasok. Az előbbiekével egyező, korábbi igénybevétel valószínűségére többen is utaltak már. Viski Károly szerint a „fogastálas ... erdélyi ’kendőszeg’ neve mutatja, hogy – bizonyára nem nagyon régen is – mi volt a rendeltetésük, vagy mi volt e tálasféle helyén” (1941: 247). Ehhez érdemes hozzátenni, hogy időközben a kutatásnak a kendőszeg megnevezésre már 1593-ből sikerült, Székelyudvarhelyről, példát találnia (EMSztT 1993: VI. 367).
387Közelebbről már csak a legutóbbi idők parasztházainak emlékanyagából ismerjük a ruhatartó rudat: hétköznapi és ünnepi feladatot ellátó variánsait egyaránt, no meg a lakáson kívül alkalmazott – bár megelőzően esetleg ugyancsak a szobában szolgált – társait, a kamrabeli zsáktartó vagy az eresz alatti, kukoricacsövek felakasztására rendelt, málészárasztó rudat. Közelmúltbeli emlék nem kevés akad, tárgy is, de még inkább fénykép-felvétel.
A lakásban faluhelyen, amíg megvolt a kemence, sokfelé megmaradt mellette a rúd ruhaszárasztónak, de nem kevés helyen ragaszkodtak hozzá a lakásdíszítés érdekében. Volt, ahol állandósult lakásdísz lett a rúd a ráterített ruhaneművel. Kalocsa környékén, így Szakmáron még az 1960-as években is lehetett látni szegényebb, régies rendjét megőrzött parasztházat, ahol a kemence melletti rúdon állandóan ott díszelgett a virágos csíkkal hímzett szélű kendő. A kifüggesztett ruhaféle elvárt száma, mibenléte falunként, azon belül meg vagyonosság szerint is különbözött, amit tovább módosított, hogy van-e eladó leány a háznál vagy esetleg magános öregasszony lakja csak.
Erdélyben különösen sokrétűvé, gondosan megkomponált alkotássá lett az ilyen lakásdíszítés. A gyimesi csángóknál így írt erről 1909-ben Cs. Sebestyén Károly: „Az ajtó fala és az ágy mögötti fal mentén, annak egész hosszában lóg a gunyatartórúd, horgokkal a mennyezeti gerendákra erősítve. Nagyon szépek ezek, a szobának két falát félig beborító szőttesek és hímzések. Sűrűn egymás mellé vannak kirakva, a nagyobbak alul, a kisebbek a tetejére, széles hímzett sávjukkal kifelé fordítva... Végül még sok apró bolti selyemkendő lóg rajta, a melyeket a házbeliek temetésekről hoztak haza ajándékképen” (Cs. Sebestyén K. 1909: 195–196). Györffy István 1911-ben le is fényképezett egy ekként felöltöztetett házbelsőt Gyimesközéplokon, ahol a hatást azzal fokozták, hogy a két oldalfal közé kifeszített kötélre további ruhaneműt terítettek fel, nem csupán kendőfélét, de hímzett bőrmelleseket is.
Elgondolkoztató mindazonáltal, hogy voltak az országban területek, így a Palócság, ahol nem vált szokásossá a rúd díszítő célú felhasználása, alkalmilag sem, még kevésbé állandósult formában. Pedig rúd lógott itt is a hálókamrában minden asszony ágya fölött, de oda csak a szennyes ruhát dobták, orsótartó kosarat, ünneplő csizmát vagy más egyéb tárolandót akasztottak, tettek fel. Ünnepeken az ágyakat magasra vetették, de föléjük a rúdra már nem került kendő vagy más dísz (lásd pl. Morvay J. 1981: 83–84).
