TÖRTÉNETI ADATOK
TÖRTÉNETI ADATOK
Kimondottan tárolásra készült alkalmatossága volt a régebbi lakásoknak a tárolórúd. Ezt két erre a célra kifaragott és a mennyezethez rögzített deszkalap tartotta; a rudat az ezekbe vágott kerek nyíláson húzták át. A rúd használata Európában a középkortól fogva, az ezredforduló előtti időktől kezdődően kimutatható. A 15. századig úri és polgári lakásokban sem volt ritka, így a hálószobában erre dobták fel a levetett ruhát, a tárolóhelyiségben pedig az éppen használaton kívüli ruhadarabokat terítették rá. Ilyen funkcióban látható a jánosréti (v. Bars m.) templom az 1480-as években festett egykori főoltárának a szekrények kapcsán már említett tábláján, egy kereskedő kamrájában. Mivel pedig a középkorban, a lakások megfelelő füsttelenítése állandósultáig textíliákkal volt szokás ünnepi alkalmakkor a nap méltóságához illő megjelenést adni a befeketedett helyiségeknek, ezt a sajátos bútordarabot előkelő lakásokban is segédeszközként használták a kárpitok és függönyök ilyen, időszakonkénti felakasztásához (K. Csilléry K. 1982a: 131., 160. kép, 259–260, 282).
A kárpitok rúd segítségével történő felfüggesztése figyelhető meg az 1360 körül keletkezett magyar Képes Krónika királyi palotát megjelenítő miniatúráin (Dercsényi D. és mások 1964: I. 37, 78, 141). Alighanem az előkelő otthonoknak ezt a gyakorlatát követve vált szokásossá köznépi hajlékokban is az ünnepjelző textíliák rúdra való felteregetése. Ennek egyedülálló, korai megjelenítése idézhető Magyarország déli szomszédságából, a Johannes de Castua által a szlovéniai Hrastovlje Szt. Háromság-templomában 1490-ben festett falképről. Itt a Paradicsomból kiűzött Éva a házabeli tűzhelynél fon, mögötte pedig, az asztal melletti falrészen ott a rúd, rajta egymás mellé felrakott három, szőttes vagy hímzett, csíkos mintázatú, rojtos kendővel (K. Csilléry K. 1982a: 159. kép, 259).
386Rudak alkalmazása nálunk sokáig eleven gyakorlat maradt. Az erdélyi fejedelmi kincstár tulajdonában levő egykori Kőváron (v. Szatmár m.) „az udvarbírák számára csináltatott lakóház” 1694-ben felvett leltára szerint a bútorzat részeként volt „geren-dához szegezett, lyukas tartódeszkában általjáró, köntösöknek és ruházatnak való fenyőrúd is nro. 2” (B. Nagy M. 1973: 252). A nagysajói (v. Beszterce-Naszód m.) Apafi-udvarház 1681. évi összeírásában az egyik, katonáknak szolgáló házban került említésre öreg gúnyatartó rúd (B. Nagy M. 1973: 183).
A Szentsei-daloskönyv egy 17. századi, házasodásról szóló – mint a szöveg mondja – a Bakony és Vértes közt szerzett dala szerint valamely személy rúdon felhalmozott ruhaneműje vagyonosságot jelzett. A dalban szereplő özvegyasszony
„Mig magát ajánlja: pénzem elég vagyon,
Köntöse magának, urának az rudon.”
(Szentsei Gy. 1977: I. 90, II. 146)
Köntöse magának, urának az rudon.”
(Szentsei Gy. 1977: I. 90, II. 146)
A rudak használatát további 17–18. századi adatok is igazolják. Figyelemre méltó, hogy kicsiny – a pitvar két oldalán csupán egy-egy lakószobával bíró – kisnemesi udvarházak berendezésében szintén ott voltak a rudak. Így Nagysomkúton (v. Szatmár m.) 1728-ban az első és hátulsó házban egyaránt említettek ilyent, míg Vingárdon (v. Alsó-Fehér m.) 1755-ben a boronafalú udvarház belső szobájában (B. Nagy M. 1970: 34, 51, 124).
Ami a rudaknak a lakásdíszítésben játszott szerepét illeti, a hrastovljei falkép ismeretében azt kell vélni, hogy legalábbis ünnepek jöttével az ott láthatókhoz hasonlóan lehetett kirakva a rúdon az olyanféle textília is – köztük szép számmal kendők –, mint amit értékként emeltek ki azok a jegyzőkönyvek, melyeket 14–16. századi hatalmaskodások után magyarországi jobbágycsaládokat ért károkról vettek fel (Szabó I. 1969: 221–222; K. Csilléry K. 1982a: 284–285).
Lakásdíszítő céllal tartott rúdravalót azonban még jóval későbbi források is említenek, városi polgárházakból is. Zoltai Lajos levéltári kutatásai során közel harminc, 18. századi debreceni hagyatéki iratban talált rájuk adatot. Egy-egy családnál általában egy-két darab volt belőlük. Nemesi származású szenátor feleségénél és szerényebb viszonyok közt élt mesterasszonynál egyaránt előfordultak. Az így, szobadíszként alkalmazottak közt nem csupán kendők lehettek, de akadt rúdravaló abrosz, sőt tekintélyes méretű rúdravaló ruha is. Az ilyenek 5–6 sing (kb. 310–370 cm) hosszúságot is elérhettek, amihez megfelelő nagyságúra szabott rúd kellett (Zoltai L. 1936: 17–18). Másutt a rúdra feltett kendők számát szaporították; a makói Nagypál János hagyatékában jegyezték fel 1792-ben: „10 törülköző kendő, pamukos a rudon 4 fr. 3, nagy, pamukkal szüvött abrosz a rudon 3 fr.” (N. Fülöp K. é. n.: 12).
