KIALAKULÁSA ÉS ELTERJEDÉSE EURÓPÁBAN
KIALAKULÁSA ÉS ELTERJEDÉSE EURÓPÁBAN
A történelmi adatok arra figyelmeztetnek, hogy az elsőként említett variáns, a tálasfogas tekint vissza nagyobb múltra, és az egyszerű változatot csak ennek mintájára alakították ki. A mi tálasfogasunk őse az európai középkori polgári berendezés kiegészítő bútoraként jött létre, az edénytartó szekrénynél egyszerűbb megoldásként, az értékesebb edényféle, főként óntányérok és -kancsók kirakásához. Lehetett polc az ajtó fölött, rajta egymás mellett a különféle edénnyel, melyet pusztán keskeny perem védett a leeséstől, így például a Jan van Eycknek tulajdonított, Keresztelő János születését bemutató, 1416–17-ben festett képen, az ún. Torinói imádságoskönyvben (lásd pl. K. Csilléry K. 1985b: 202–203; Hinz, S. 1989: 98. kép). Fali polcon zsúfolódik össze az ónedény a szent család szerény otthonában Klevei Katalin hercegnő 1440 körül, valószínűleg Utrechtben készült imádságoskönyvének két miniatúráján (Hansen, W. 1984: 24–25. kép).
A tárgyak jobb érvényesülésére adott lehetőséget az olyan falipolc, melyen bevágásokba szorították be vagy függőlegesen álló pöckökre borították rá nagyságrendben az ónkannákat. Mögöttük hasonlóképp, tálakat lehetett felsorakoztatni vagy más becsesebb tárgyakat kitenni. Mint Gabriel Mälesskircher Krisztust Simon házában ábrázoló, Münchenben 1476-ban festett képe mutatja, a kannapolcot alkalmazhatták az ajtó fölötti díszedény-polccal egyazon lakóhelyiségben is, módos polgári szoba reprezentációs kellékeiként – melyek mellett a padon ott állhatott, mint itt is, a rangos téka (Benker, G. 1984: 9. á., 5. kép; kannapolc további példáját lásd pl. Hinz, S. 1989: 159. kép).
A fémedény kiállítására szolgáló polcra olasz polgári otthonból ugyancsak idézhető 15. századi példa (Thornton, P. 1991: 250. kép). Úgy látszik azonban, az edénynek a szobában ily módon való szemlére tétele ott nem kapott jelentőséget. Az efféle polcot inkább a konyhában rakták fel. Vittore Carpaccio Mária születését bemutató, 1504–1508 közt festett, jól ismert képén a konyhában látható az edénytartó polc, mégpedig már azzal az ideális megoldással, hogy a kancsók felaggatására fogak szolgáljanak, melyek azonban itt a polc felső részére kerültek. A tányérok, egy sor szemben és egy sor az oldalára állítva, a kancsók alatt sorakoznak (lásd pl. Thornton, P. 1991: 56. kép).
Az ilyenféle újítások elindítóinak hovatartozását nehéz megállapítani. Annyi azonban kétségtelen, hogy az 1505 körül készült krakkói Baltazar Behem-féle kódexben már ott lóg az asztalosműhely falán, használatlanul, egy kampós fogakkal és a tányértartó deszka körül alacsony kerettel ellátott polc. Bár ezt a tárgyat már joggal mondhatjuk tányéros fogasnak (Ameisenowa, Z. 1961: 14. kép; Vadászi E. 1987: 2. t.).
382Az ötletek tehát érezhetően gyorsan terjedtek, újabb és újabbakat sugallva, a presztízstárgyakat kiállítani hivatott alkalmatosság mind célszerűbbé formálása érdekében. A holland Claes Jansz Visscher 1609-ben készült metszetén – melyen polgári családot látni asztali imánál – az asztal közelében függő tálasfogas alkalmazása is megszemlélhető: alul, kampókra aggatva, kancsók lógnak, míg fönn, a vízszintes deszkán, a tányérok a korábbi módon támaszkodnak a falnak (Hinz, S. 1989: 287). A tálasfogasnak ezt a változatát több más, 17. századi holland ábrázolás is megörökítette.
A 16–17. században közben szokásossá vált Németalföld és Németország módos polgárainál, hogy végig a szoba falborítását fölülről szegélyező deszkalapra edényfélét állítsanak, így a 17. században a divatos színes fajanszot is. Gyakran az edényekből ritmikus felépítésű sorokat komponáltak, például karcsú kupákat kerekded tányérokkal váltogatva (lásd pl. Wilckens, L. 1978: 8. á., 1–2., 10–13., 32., 35–36., 38., 55–58., 68. kép; Thornton, P. 1985: 16. kép).
Ilyen, önmagában szerény berendezési tárgy esetében, melyet a művészi bútoroknak szentelt összefoglalások említésre sem méltatnak, de még a népi bútorokról szólók is többnyire alig érdemesítenek figyelemre, nem lehet pontosítani, hogy hol jött végül létre az a változata, amely hazánkban annyira elterjedetté vált, az, amelynél a tányérokat korlát őrzi a leeséstől, míg alul a fogak sorakoznak. Az ismert elterjedési terület meglehetősen szűk: az újkori paraszti emlékanyagban megvan Ausztriában – a felső-ausztriai nagygazda családok emeleti parádés szobáját, a „fölső szobát” egészen körbefuthatta (Lipp, F. C. 1986: 319–320), Csehországban (Johnová, H. 1980: 13. kép; Johnová, H.–Věceřová, I.–Balák, J. 1983a: 76–79. kép) és Lengyelországban (Reinfuss, R. 1977: 119–121. kép, XXVIII. t.). Míg a polgári edénytartó polcok mind dísztelenek, de ugyanígy
a német parasztság által helyenként használtak is (Deneke, B. 1969: 126–127), az osztrák, cseh, lengyel tányéros fogasok színesen virágozottak, illetve az utóbbiak esetleg faragott díszűek. Évszámmal megjelöltekről azonban az összefoglalások nem emlékeznek meg.
a német parasztság által helyenként használtak is (Deneke, B. 1969: 126–127), az osztrák, cseh, lengyel tányéros fogasok színesen virágozottak, illetve az utóbbiak esetleg faragott díszűek. Évszámmal megjelöltekről azonban az összefoglalások nem emlékeznek meg.
