ELTERJEDÉSE A MAGYAR NYELVTERÜLETEN
ELTERJEDÉSE A MAGYAR NYELVTERÜLETEN
Már Cs. Sebestyén Károly rámutatott arra, miként alakult a fülkéből valódi bútor azáltal, hogy üregét kibélelték, majd ajtót erősítettek fel elé, azután egybeszerkesztették a kettőt és végül ezt az alkotmányt kiakasztották a fal felületére. Cs. Sebestyén ennek kapcsán azt a kérdést is megfogalmazta, hogyan juthatott el ez az elemi bútor a magyarokhoz, feltételezve a nyugati közvetítést, de megkockáztatva annak lehetőségét is, hogy eleink a fülkék létesítését még a honfoglalást megelőzően eltanulták (1930a: 41–46). A kérdésre adandó válasz még a mai ismereteink alapján sem könnyű, tudva ezen lakástartozék jelentős múltját, nemkülönben azt, hogy egykori alkalmazása milyen kiterjedt volt, Európán is messze túlnyúlva. Mégis az a tény, miszerint a magyar elnevezés, a fülke – 376illetve egyszerűen fül, ahogy ugyancsak nevezték – finnugor eredetű, amellett szól, hogy népünknél a vakablakok ismerete régi lehet. Ilyen fülkék kialakítása, ahol a fal alkalmas volt erre, egészen a közelmúltig gyakorlatban maradt (Viski K. 1941: 245–246; K. Csilléry K. 1972: 2. kép, 46–47; 1982a: 18., 48., 108., 111., 161–162. kép, 38, 205–206, 261).
Másról vall az asztalos készítette népi faliszekrénynek a deákos műveltségből eredő téka neve, hasonlóképp a nyelvjárásokban erre a tárgyra használatos más, összefoglaló szekrény elnevezések, mint almárium, kászli, amihez hozzá kell venni, hogy a házilag barkácsolt ilyen alkalmatosság is falialmáriom, szegletalmáriom nevet visel, így Göcsejben (Gönczi F. 1914: 424–425). De magát a falba vágott fülke elé helyezett ajtós deszkalapot is falitéka, faliszekrény néven emlegetik, mint például Vargyason (Kós K. 1972a: 27) vagy tékaboríték a neve (lásd a 15. sz. színes képen), mint Homoródalmáson (K. Csilléry K. 1972: 13. kép, XI. t.). Mindez arra látszik mutatni, hogy a faliszekrény lényegében már kialakult bútorként érkezett hozzánk és falun is így honosodott meg, különböző közvetítések útján, majd pedig ezt követően lett a fülkék járulékává.
A tékáknak a parasztság körében való meggyökeresedésének feltehető idejére már Cs. Sebestyén Károly következtetett, az újkori népi, különösen egyes székelyföldi példányok középkorias jegyeire alapozva, s megállapításait a későbbi kutatás is elfogadta. Eszerint a tékák keskeny, magasra felnyúló ajtaja gótikus formaeszményt követ. Ami az előzményeket illeti, a Felvidéken és Erdélyben a 15. századból több faliszekrény is fennmaradt, melyeken az ajtó a későbbi népi tékákéhoz hasonló formaadású, köztük faluról – egyházi alkalmazásból –, Hervartóról (v. Sáros m.) és Malompatakról (v. Szepes m.) származók (Kovalovszki J. 1980: IV., 24., 29. t., 11–13, 25, 27–28). Az újkori parasztházbeli tékák további korai eredetű eleme az ajtón gyakran alkalmazott, rácsozással lezárt, kisebb-nagyobb nyílás. Egyes 18–19. századi tékák festett, kanyargó indás mintája ugyancsak a gótika egy jellemző díszítőornamensének felel meg.
Valószínűnek látszik tehát, hogy Magyarországon a falusi lakosság körében az asztalosok készítette tékák elterjedése az ugyancsak tőlük beszerzett kelengyés ládákéval közel egy időben, még a török terjeszkedés, háborúskodások és az ország szétszakadása előtt megindult. Hiszen a parasztház két-három helyiségessé bővülése már a 14–15. században kezdetét vette (Szabó I. 1969: 41–42), ami megteremtette a lehetőségét a bútorállomány bővítésének és modernizálásának, egyben ösztönözve is azt (vö. K. Csilléry K. 1972: 47; 1991a: 503–504, 506–507).
