DÍSZÍTÉSE, HATÁSA A LÁDÁRA
DÍSZÍTÉSE, HATÁSA A LÁDÁRA
A kisvárosi és falusi házakban álló fiókos szekrények nézőinek szemében azonban már semmiképpen sem egy esetleges virágozás jelentette a bútordarab fő értékét, sokkal inkább a rajta elhelyezkedő tárgyak. A sublót ugyanis az úri és polgárházakban elnyert szerepét, a dísztárgyak hordozását is magával hozta. A köznépnél ez akként módosult, hogy a szoba főfalához állítva, illő terítővel letakarva, katolikus helyen úgyszólván házi-oltárként szolgált, másutt pedig mintegy kiállítóhelyévé lett a családi emlék- és kegytárgyaknak, ünnepi edényeknek, poharaknak meg egyéb mutatósabb használati daraboknak, mint állótükör, jobb petróleumlámpa; mindezt amennyire lehetett, szimmetrikus rendben csoportosítva (lásd pl. Juhász A.–Tóth F. 1990: 53., 86. kép, 94).
368Ahol a fiókos szekrények megjelenése után is tovább élt a menyasszonyi ládák készítésének gyakorlata, az új tárolóbútor formája többé-kevésbé hatott a ládatestek kialakítására. Hatására kaptak alsó részükön végighúzódó fiókot a kelengyésládák – így például Hódmezővásárhelyen már 1822-től kimutathatóan. Akinek ilyen megoldásra nem tellett, annak a ládáján – hogy a fiók látványát megidézzék – léccel különítettek el egy sávot a homloklap alján. Makón ilyen hatás reményében a ládát alulról toldották meg, körben a fenék síkja alá lenyúló deszkacsíkkal, felfestve erre még a kulcspajzsot is a kulcslyukkal, kétoldalt meg a kihúzó fogantyúkat (K. Csilléry K. 1990: 102–103., 111., 118., 120–121., 128–129., 132–133. kép, 125, 132, 141). Balassagyarmat környékén viszont megelégedtek annyival, hogy csak egy keskeny, festett virágfejekből összeadódó, vízszintes sáv tagolja két részre a láda homloklapját (lásd pl. I. Sándor I. 1985: 11. kép).
A 19. század második felében előfordult, hogy meg is szaporították a homloklapot vízszintesen felosztó léceket annyira, hogy a láda egy valóságos háromfiókos sublót képét nyújtotta. A Mura menti horvátoknál az ilyen, sublatnak is mondott ládák a festett virágos dísz mellett valódi réz kulcspajzsokat és húzókarikákat vagy porcelán gombokat is kaptak a tökéletes látszat kedvéért. Ilyen ládák itt az 1880-as évektől egészen 1930 körülig készültek (Kerecsényi E. 1983: 75–78. kép, 164–166).
Egy 1854-es és egy 1878-as datálású vargyasi (v. Udvarhely m.) fiókos vagy kaszten-láda tanulságos képet ad az ilyenféle alakulás menetéről (Kós K. 1972a: 12. kép és 48–49. lapok közti kép). Ez a kasztenláda kifejezés önmagában is tükrözi a végrehajtott változtatás tudatosságát. Hasonló kifejezés máshonnan is ismert, így Kalocsa környékéről: sublakos láda (K. Csilléry K. 1952b: 19. kép, 12), az Őrségben (Vas m.) viszont: ládasublat (Bíró F. 1975: 103).
Előfordult, hogy gyarapították a láda fiókjainak számát, miként azt egy nagytarcsai (Pest m.), 1896-ban készült példány szemlélteti, melyen csupán egy alacsony ládarészt képeztek ki a két fiók fölött (I. Sándor I. 1985: 14. kép).
Hozzá kell mindehhez tenni, hogy a komódszerűen kialakított láda korántsem népi lelemény szülötte. Saját lehetőségeiknél többet mutatni vágyók a szegényebb polgárok és kisnemesek közt is akadtak, ahogyan azt a budapesti Iparművészeti Múzeum egy 18. század végi ládája bizonyítja. Ezen, imitálva a hazai komódok homloklapjának szokásos díszét, faberakással három sorban egymás fölött elhelyezkedő, téglalap alakú mezőket jelenítettek meg (Szabolcsi H. 1972: 179. kép, 93). Megjegyzendő, az ilyen intarziás dísznek szinte mása látható, festéssel kivitelezve, egy süttöri (Fertőd, Győr-Sopron m.), egyfiókos, a 19. század második felében készült, parasztházbeli ládán (K. Csilléry K. 1952b: 23. kép).
Magától értetődően idézhetők példák a felsorolt jelenségekre más országokból is. Ládatest alján, komódok módjára elhelyezett fiók például a német és osztrák emlékanyagban szintén előfordul, így már 18. század végi tárgyon is. Egy ilyen, kétfiókos láda Salzburg környékéről 1847-ből származik (Deneke, B. 1969: 124). Másféle tanulságos példákat szolgáltat a 19. században többszörösen szétdarabolt Lengyelország. Itt a fiókos szekrény a 19. század folyamán egyedül a nyugati részek parasztházaiban jelent meg, míg másutt csak az I. világháborút megelőzően, de általánosan csupán gazdag családoknál. Másoknál a ládán a homloklapra felerősített lécekkel vagy festéssel volt szokás utánozni a számukra megfizethetetlen komód fiókjainak sorát. Gyakori volt a láda aljába 369beépített – vagy csak oda felfestett – fiók is (Reinfuss, R. 1977: 40., 42., 135., 142., 152. kép, 187–189).
Az előbbiekhez hozzá kell fűzni, hogy Magyarországon a 19. század folyamán helyenként bekerültek másféle kis szekrények is a köznépi lakásokba, anélkül azonban, hogy ezek átfogóbb elterjedést értek volna el. Ilyen volt például a fölül fiókkal, alatta pedig kétfelé nyíló ajtóval ellátott szekrényke, amely a magyarországi polgárságnál a végső soron a francia trumeau szóból származó trümó néven vált ismertté. Így már Trimo-Kästchen nevet visel egy 1848-ban összeállított, nyugat-magyarországi kéziratos füzetben is, mely asztalos mintarajzokat és szakmai tanácsokat tartalmaz (Domonkos O. 1972: 4. kép, 178).
Ám a polgári megnevezés nem gyökeresedett meg a köznépnél a megfelelő tárgy átvételével. Leginkább a mindennemű szekrényt jelölő kaszni szóval illették az újabb szekrényfélét vagy más olyan névvel, amit fiókos szekrényekre volt szokás alkalmazni. Igaz, a feladat, amit a parasztszobában adtak neki, az utóbbiakéval egyezett: az ajtóval szemközt állítva, a teteje ennek is kiállító és őrzőhelyévé lett a család becses tárgyainak, katolikusoknál meg ez is szinte házioltárrá alakult. Az utóbbi alkalmazást példázza egy, a budapesti Néprajzi Múzeum részére Kapuváron (Győr-Sopron m.) megszerzett, 1886 és 1925 közti bútorokkal berendezett parádés szoba, amelybe egy ilyen szekrényke is beletartozik (K. Csilléry K. 1965: 51. kép). A neve itt is kászli vagy kaszni volt, az újabb szóhasználattal pedig kis szekrény.
A hartai (Bács-Kiskun m.) németek szintén reprezentációs tárgynak vették át ezt a szekrénykét a 19. század utolsó harmadában, akárcsak a kapuváriak. A befogadás módja mégis más volt. Kapuváron – bár komódból akadt itt is festett virágos – a gazdag családok minden változtatás nélkül illesztették be a megkésett biedermeier jellegű vagy historizáló stíluseszményt követő polgári bútordarabot a hagyományos elrendezésű szobába, ahol a régebbi formát őrző bútorokat, így a mennyezetes ágyakat még helyi stílusú virágozás borította. A hartaiak viszont magától értetődően kívánták meg az új formájú szekrénykén is az asztalostól a náluk még javában dívó színes virágdíszt, hozzáigazítva így az újdonságot a berendezés régebbi elemeihez. Hartán a háromfiókos komód csak a 20. században honosodott meg némileg. Általában mindkét újabb bútordarabot Komot-schank néven nevezték, mégha igazodva a fiókos szekrényt hozzájuk közvetítő szomszédos magyar községek megnevezési gyakorlatához, az utóbbi tárgyra alkalmazták a Schublade nevet is (Boross M. 1982: 16., 55–56. kép, 35, 106–109; K. Csilléry K. 1987a: 5., 12. kép, 388, 392–393, 409, 411, 413).
