A KOCSISZEKRÉNY ELEJE ÉS VÉGE
A KOCSISZEKRÉNY ELEJE ÉS VÉGE
A paraszti szekerek, taligák kocsiszekrénye elöl és hátul igen gyakran nyitott. Mindkét végükön nyitottak a szálasrakomány szállításához szolgáló hosszú oldalú szekerek is. Ezekhez a speciális nyári szekerekhez saroglyát nem használtak. A nyújtóval és hosszú derékkal, cserélhető karfákkal megnyújtott szekerekről pedig a nyári behordás idején levették a két saroglyát.
A fuvarozásra, személyszállításra szolgáló kocsik és szekerek végeinek lezárása több módon történhet:
a) a jármű egyik vagy mindkét végét függőleges síkban rögzített tábla zárja le, ami lehet tömör deszkalap vagy rácsozat, régebben vesszőfonadék;
b) a szekér végeihez vaslánccal csatlakozó, a vízszintestől a függőlegesig váltakozva több szögben, síkban beállítható létrás vagy leveles ritka rácsozat, ún. saroglya kerül.
Az udvarhelyi székelyek az 1930-as években még vesszőből fonott bütü lészákkal zárták le a szekeret elöl és hátul. Ezt a fonott táblát a szekéroldal felső dorongjait keresztben összekötő deszkapánton (csatláson) belül helyezték el. A szekérládába kerülő teher (csöves kukorica, zsákolatlan burgonya, répa) azután a bütü lészát a csatláshoz szorította. Északi, északkeleti magyar tájakon tiltó volt a neve annak a fonott vagy deszkából készült lapnak, amivel a szekér két végét függőleges síkban lezárták (Haáz F. 1932: 16; MTSz II. 731).
941Ennek a szekéralkatrésznek egyik változatát a Szentendrei-sziget lakossága leveles saroglya néven ismerte, s főként széna- és fahordáskor tette a szekér elejére. Voltaképpen két-két deszkalap közé rögzített, függőleges síkban sugarasan elhelyezett 5 deszkalapból áll (Gráfik I. 1971: 110–111). Ez az elem azonban neve ellenére sem tekinthető valódi saroglyának, mert helyzete a szekéren és használatmódja inkább az említett bütühöz és tiltóhoz hasonló. Ez a szekéralkatrész főként a Dunakanyar vidékén ismeretes, mintegy 50–60 km átmérőjű körzetben, beleértve a Budai-hegy-vidéket, a Pilist, Hont déli részeit, a Börzsöny és az Alsó-Ipoly vidékét. Szórványosan ismert elem Nyugat-Dunántúlon is, de elterjedtsége nincs pontosabban megállapítva. Alsó- és Felső Ausztriában a szekérkultúra tradicionális eleme (Bockhorn, O. 1973–78. II. 38. kép, XVIII. fotó), hozzánk is nyilván bajor–osztrák közvetítéssel került.
A 19–20. században elterjedt deszkaoldalhoz két léc között függőlegesen csúsztatható deszkalap tartozik a szekér két végén. Ennek a deszkalapnak legismertebb, csaknem országosan elterjedt elnevezése: súber. Kerekes járműveink közül a kubikos kordé, a rakoncás kolesz, a vánkusos szekér, a Szeged-vidéki bakity rendszerint súber-rel van ellátva.
A 16. század eleje óta követhető nyomon a saroglyának nevezett szekéralkatrész. Ezzel a szóval és alakváltozataival nevezi meg a magyar népnyelv azt a szekérderék elején, illetve hátsó végén levő, lekapcsolható tartozékot, amely a szekér megnyújtására és a rakodótér lezárására egyaránt szolgálhat. Formáját tekintve lehet négyzethez, téglalaphoz, trapézhoz közeli idom; szerkezete lehet létrához hasonlatos vagy rácsozatos; profilja pedig egyenes, enyhén ívelt vagy erősen hajlított. A szekérsaroglya az újkor századaiban fokozatosan terjedt el, de máig sem jutott el a magyar nyelvterület minden részébe. A moldvai csángók egyáltalán nem ismerik, s Erdély elzárt, hátramaradt vidékein nem használták. Vas és Zala egyes részein sem kapcsoltak saroglyát a szekerekre.
Említett tulajdonságaik alapján a szekérsaroglyák különböző fejlettségi szinten állnak, s jelzik a szekérgyártás, a járműkultúra fejlettségét egy-egy vidéken. Nehézkes, létrás szerkezetű saroglyákat használtak a legutóbbi időkig az Észak-Tiszán-túlon, s a vele szomszédos partiumi és északkeleti zónában Gömörtől, Borsodtól Ugocsáig. Finomabb kidolgozású, enyhén ívelt, vékony vaspálcákkal is erősített saroglyákat használt a Dunántúl és a Kisalföld népe, illetve az északi népterület nyugati fele. Erősen hajlított, rácsos szerkezetű szekérsaroglyák terjedtek el a Dél-Alföldön a Körösöktől az Al-Dunáig, szórványosan a Kisalföldön, továbbá Baranyában és Dél-Somogyban (MNA III. 198. térkép). Ezek a míves, könnyű saroglyák a fuvarozó lovas kocsihoz kapcsolódnak. A nehézkes, létrás szerkesztésű saroglya az ökörigázáshoz legtovább ragaszkodó tájakon maradt meg napjainkig.
