KEREKES JÁRMŰVEK
KEREKES JÁRMŰVEK
A Kárpát-medencében a parasztgazdaságok teherszállítása, a háziipar és a kereskedelem áruforgalma évszázadokon keresztül döntő részben kerekes járművekkel történt. Ezen járművek között meghatározó szerepe mindenkor a négykerekű szekereknek, s a belőlük kifejlesztett kocsiknak volt. Györffy értelmezése szerint: „A szekér nagyobb terhek szállítására szolgáló négykerekű jármű. Európában jóval elterjedtebb, mint a talyiga. A kocsiszekér vagy röviden kocsi voltaképpen könnyű szekér, de Erdélyben csak a rugós fajtát nevezik így. Leginkább személyszállításra használják. A hintó is személyszállító jármű, de ezt csak az úri osztály használja” (Györffy I. é. n. /1934/d: 261).
Az említett járművek neveinek értelmezése a népnyelvben sem egységes. Nyugat-Dunántúl és Észak-Tiszántúl népe a kocsit személyszállító, a szekeret pedig teherszállító eszköznek tartja. Erdélyben és egy északkeleti sávban csak a rugózott hintót nevezik kocsinak, minden más négykerekű járművet szekérnek tartanak, bármilyen fogat is van előtte. Ezzel szemben a központi népterületen kocsinak a ló vontatású, szekérnek pedig az ökörigás járműveket nevezik. Ott mindkét járműtípus teherszállításra szolgál. Eltérések főként a rúd szerkezetében, illetve a kocsiszekrény méretezésében találhatók. E szemlélet szerint a szekér nagy, hosszú, nehéz, a kocsi viszont kicsi, rövid, könnyű (MNA III. 192. térkép).
A szállítás eszközei mindenütt hozzátartoznak a parasztgazdaságok ingóságaihoz, de az egy-egy paraszti „üzem”-hez tartozó szekerek számában és pénzben kifejezhető értékében igen nagy táji különbségek észlelhetők. Az 1900-as évek elején talán a csíki székely gazdának volt aránylag legtöbb tőkéje szekerekbe befektetve, hiszen a 10 holdas kisgazdának, aki két lóval gazdálkodott, legalább három szekere volt, a hatökrös gazda pedig legkevesebb hét szekérrel rendelkezett. Udvarhelyszéken is ötféle szekeret különböztettek meg nagyság és rendeltetés szerint: egészvágás vagy vágásos szekér; háromfertályos szekér; félvágás szekér; vetőszekér; kocsiszekér (Haáz F. 1932: 10).
Székelyföldön a 20. század elején a kisgazdáknak is legalább 2–300 koronás vagyona testesült meg a szekerekben, nagyobb gazdának pedig összesen 4–500 koronát, azaz kisebb vagyont értek a járművei.
Hajdúböszörményben a kis- és közepes gazdaságok 2–3 szekeret tartottak. Palócföldön is a legtöbb gazdaságban akadt 2–3 szekér. A Bükk-hegységben, főként favágásból, 925erdei iparokból élő Répáshután azonban csak a legnagyobb családi üzemekben volt 2–3 erős, lőcsös szekér (Paládi-Kovács A. 1984b: 162, 1989a: 370; Szekeres Gy. 1987: 11). Egy-egy településen vagy kistájon a kerekes járműveknek természetesen több fajtája volt jelen, mint akár a legnagyobb gazdaságokban. Például a Hajdúságban a 20. század első felében a következő járműveket használták: fatengelyes szekér, hosszú csámesz, rövid csámesz, bárka szekér, ekhós szekér, vánkusos szekér, nyújtott szekér, kivágott oldalú homokfutó, kivágott oldalú szekér, középfellépős szekér, talyiga, kordé, bricska (Szekeres Gy. 1987: 17–27). Más tájakon szintén sok járműnév és járműtípus használatos, amelyek elterjedtsége szorítkozhat egy-egy szűkebb körzetre, de kiterjedhet akár félországnyi területre, kisebb-nagyobb régióra. Mindezekhez még hozzájárul a történeti forrásokból ismert járművek sokasága: mázsaszekér, rudas szekér, ajonca szekér, biga, kólya, bakó szekér, csille, erdőjáró csille, sóhordani való szekér, törkölyhordó szekér, ebédhal-szekér, orosz szekér, tót szekér stb. Az elnevezéseknek ez a gazdagsága is sejteti a kerekes szállítóeszközök rendeltetés és szerkezet szerinti változatosságát, a járműkultúra fejlettségét és sokrétű voltát a történeti Magyarországon.
KEREKES TEHERHORDÓ ESZKÖZÖK
KÉTKEREKŰ JÁRMŰVEK
EGYRÚDÚ ÉS KÉTRÚDÚ JÁRMŰVEK
A SZEKÉR ALVÁZA ÉS SZÉLESSÉGE
A SZEKÉR FELÉPÍTMÉNYE, A KOCSISZEKRÉNY
FEDETT KOCSIK ÉS SZEKEREK
A SZEKEREK ÉS KOCSIK TÁJI TÍPUSAI, KÖRZETEI
SZEKEREK SZÁLASRAKOMÁNYHOZ
A SZEKEREK ÉS KOCSIK TÖRTÉNETI MÚLTJA
