TÉLI GYALOGSZÁN
TÉLI GYALOGSZÁN
Magyar tájakon a szegény ember téli szállítóeszköze volt, amin tűzifát húzott haza az erdőből, őrölni való terményt vitt a malomba, kukoricát a darálóba. Főként domb- és hegyvidéki településeken, erdőségek közelében gyakori, ahol az ügyeskedő szegény emberek maguk is elkészíthették. Szentgálon gyalokszankó több háznál is akadt (Vajkai A. 1959a: 123). A gyalogszánkó elnevezést Erdélyben a 17. században már feljegyezték, elterjedtsége országosnak látszik. Egy 1681. évi inventáriumban írták Nagysajón (Beszterce-Naszód m.): „A ház héján [padlásán] egy fahordó gyalog szánka” (B. Nagy M. 1973: 182). E szánok terminológiájából számos önálló elnevezést is említhetünk: bakó, bakóca, bakonta, csókla, grenya, korcsia, kónica, ródli. A téli gyalogszánkók között a szegények szállítóeszközei és a gyermekek játékai egyaránt előfordulnak (Gazda K. 1980: 253–254; Paládi-Kovács A. 1997a: 308).
A téli gyalogszánok formáit, méreteit néprajzi kutatásunk még nem derítette fel, nem írta le rendszerező módon. Alkatrészeinek méretezése a faközelítő nyári szánkóktól nem tér el. Talphossza az 1 métert, szélessége, nyomtávolsága a 60 cm-t nem 918szokta meghaladni. A gyalogszánkók egyrudas alaptípusa a fogatos szánok felépítését követi, attól főként kisebb méreteivel tér el (Paládi-Kovács A. 1989a: 359–360). Gyalogszánra csak tűzifa, rőzse szállítása esetén tesznek rakoncát, sok vidéken még 919akkor sem. Gyermekszánkókon, sportszánkókon sohasem volt rakonca. Kétrudas gyalogszánt csupán erdőléssel, favágással intenzíven foglalkozó tájakon, községekben használnak. Azonban még ott is előfordul a rúd nélküli és az egyrudas kézi szán. Előbbinek két orrára vonóhámnak szolgáló kötelet hurkolnak, utóbbinak egyik orrára szerelik a fékezésre való rudat, másikra a vonókötelet (például Mátra, Bükk falvai).
200. ábra. Téli szánok: a) marhaszán (1949 körül). Részei: 1. talp, 2. lába, 3. párna, 4. rókonca, 5. orsó, 6. oroc, Bogdánfalva (Moldva); b) nyoszolyás szán (1940 körül). Részei: 1. rókonca, 2. orcok, 3. nyoszolya, 4. keresztfa, 5. faszeg, Fenyéd (Udvarhely vm.); c) saroglyás lószán személyszállításra (1940 körül), Szentgál (Veszprém vm.)
A gyermekszánok mind rúd nélkül készültek, vontatásuk a szánkó két orrára hurkolt kötéllel történt. Alkalmanként ezeket is használták teherszállításra. Népünknél azonban a gyalogszánkóknak soha nem volt olyan létfontosságuk, mint az északi népeknél, a skandinávoknál vagy finnugor rokonainknál, ezért a szánkóformák ottani változatossága, formai gazdagsága sem alakulhatott ki (vö. Berg K. G. 1973: 90–108). A 19. század végén Magyarországon is megjelentek a sportszánkók. Ezek többnyire alpesi formák gyári utánzatai. Vázuk a 20. században gyakran vasból készült.
