KERTI NÖVÉNYEK A SZÁNTÓFÖLDÖN
KERTI NÖVÉNYEK A SZÁNTÓFÖLDÖN
Azzal párhuzamosan, hogy a kapásnövények a szántóföldi termelvények közé kerültek, a kerti vetemények egy része is – legalább részben – szántóföldi művelésűvé vált. Legáltalánosabb volt a töknek a kukorica köztes növényeként történő ültetése: a 18. század végétől így vetették az ugarföldeken, s ezt a művelési formát a közelmúltig megőrizte (Selmeczi Kovács A. 1993: 140). Gyakori volt az is, hogy a kukorica közé babot, a krumpli vagy a takarmányrépa közé mákot, káposztát, esetleg más zöldséget ültettek (például Ikvai N. 1967: 80–82. – zempléni falvak; Ikvai N. 1985: 215–216. – Tápió vidéke; Bellon T. 1984: 567–569. – Kecel [Bács-Kiskun m.]; Sebestyén Á. 1976: 109–202. – Bukovina). Mindaddig nem volt műveléstechnikai akadálya a kukorica és a sorok között szétszórtan kikelő bab vagy tök együttes gondozásának, amíg nem ekekapával végezték a talajlazítást és a gyomirtást. A ló vontatta ekekapa általános használata után – tehát a 20. század eleje, helyenként közepe óta – sem hagytak fel teljesen a köztes növények ültetésével, csupán arra ügyeltek, hogy azok a kukorica sorába kerüljenek, s addig végezzék az ekekapázást, amíg az indák szét nem terülnek a földön. Az a megoldás is gyakori volt, hogy a kukoricásból elkülönítettek egy kis darabot – ugyanúgy, mint a burgonyának – azok a kisbirtokosok, akiknek nem volt kertföldjük. Itt termelték meg saját szükségletükre a káposztát, a dinnyét, a hagymát, a sárgarépát, az uborkát és más zöldségfélét.
Annak eldöntésekor, hogy milyen vetemények kerüljenek ki a szántóföldre, figyelembe vették, hogy melyiknek elegendő olyan gondozás – tehát kétszeri-háromszori kapálás –, mint a kukoricának vagy a krumplinak. Az ennél rendszeresebb ápolást és felügyeletet igénylő zöldségeknek lehetőleg a ház körüli vagy a faluhoz közeli kiskertben szorítottak helyet. A törődés mértékének megítélésében persze nem volt azonos a parasztok és a kertészek véleménye. Egy 19. század eleji, a Békés megyei jobbágyokra vonatkozó – de általános érvényű – leírás szerint a dinnye azért volt különösen kedvelt gyümölcs, s azért volt „hihetetlenül olcsó”, mert „a talaj felszántásán és a növények megkapálásán kívül a dinnyetermesztés nem igényel más munkát” (Skolka A. 1988: 134). Csak a paraszti gyakorlat szerint volt elegendő a dinnyének – még a 20. században is – a kapásokével azonos növényápolás, a csányi dinnyések szerint korántsem! A szántóföldi termesztéskor arra is gondot fordítottak, hogy a fajtatulajdonságok megőrzése érdekében bizonyos növényeknek nem kívánatos az egymáshoz közeli virágzása. Nem ültették például szomszédos parcellába az uborkát, 469a dinnyét és a tököt. Annak megítélésében, hogy egy-egy növény mely másiknak a közelsége miatt fajzik el, a több generációs tapasztalatokból és az irracionális előítéletekből egybeszövődött hagyományos tudás volt az irányadó.
106. ábra. Ültetőfák: a) palántaluggaló, Dunapataj (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.); b) pedálos ültetőfa, Dunapataj (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.); c) böködő, Bábolna (Komárom vm.); d) juggaló, Verpelét (Heves vm.); e) juggaló, Tiszaigar (Heves vm.); f) juggaló, Verpelét (Heves vm.)
Azokban a gazdaságokban, melyekben a kerti növénnyel bevetett szántóföldi ágyást önálló parcellává növelték, alkalmasint a konyhai szükségletet meghaladó termést tudtak betakarítani. Egy-egy növény vetésterületének növelésére azonban nemcsak a piac ösztönzött, hanem az agronómiai ismeretek terjedése s az állami propaganda is. A borsó szántóföldi termelésében – azaz: kapásnövényként kezelésében, de a gabonafélékéhez hasonló aratásában-cséplésében – az a felismerés játszott 470például szerepet, hogy a búza előnövényeként jó hatású a talajra, egyébként pedig – zölden lekaszálva is, a szalmája is – kiváló állati takarmány (Nagy Gy. 1963: 106–112).
A kerti növényeknek nem alakult ki tehát a parasztgazdaságokban állandó termőhelye. A kert fogalmának módosulása után sem váltak olyan értelemben szántóföldivé a zöldségnövények, mint a kukorica vagy a burgonya. A szántóföldön is vetett bármelyik zöldségnövényt ugyanabban a faluban – sőt ugyanabban a gazdaságban, s akár egyidejűleg is – a ház körüli vagy a szőlős-gyümölcsös kertekben szintén termesztették. Ha felfedezhetők is szabályszerűségek abban, hogy hová kell kerülnie egyik vagy másik veteménynek, a „szorítottunk neki helyet” tartalmú magyarázatban eléggé pontosan kifejeződik: a paraszti felfogás a kenyér- és a takarmánynövényekhez képest másodlagosnak tekintette a zöldségféléket. Ezért keresgélték a helyüket szinte évről évre.
