SZÓRÓROSTÁK, SZELELŐMALMOK
SZÓRÓROSTÁK, SZELELŐMALMOK
Egyes kiváló kutatók szerint a szórórosta elve és talán az első példányok is Kínából kerültek Nyugat-Európába, sőt azt is állítják, hogy Ausztria egyes részein már a 17. század második felében is rendelkeznek adatokkal. Nálunk azonban, bár a szakirodalom a 18. század végén is szól róla, sőt e korból egy feljegyzés is említi, az első példányok szórványosan a 19. század első felében tűntek fel, és igazi virágkorukat a század második felében élték.
A szelelőrosták két alaptípusa ismeretes. Az elsőnél a szelet hajtó lapátok vízszintesen mozognak, és az így keletkezett szél fújta ki a gabonából a szemetet és mindazt, ami a búzánál könnyebbnek mutatkozott. Ezt a formát, melyből néhány darab 426múzeumainkban fennmaradt, sváb rostának nevezték, talán eredetére utalva (Sel-meczi Kovács A. 1988: 179–188). Ennél sokkal fejlettebb volt az a forma, melynek a kerekére szerelt lapátok függőlegesen hajtották a szelet. A fogantyú és a fogaskerék kapcsolata biztosította, hogy egyszeri fordítás 3–4 körözést okozzon és így jelentősen nagyobb légmozgást biztosítson. A garatból lecsorgó gabonából nemcsak kifújta a szemetet, hanem 2–3 vízszintesen elhelyezett szitaszerkezet segítségével az osztályozást is biztosította. Ezeket itthoni kisüzemek készítették és az oldalán jelölték a manufaktúrák nevét. Többek között a Kalmár-rosta jutott általánosabb elismerésre.
A kisebb méretű rostákkal két ember (az egyik töltögetett, a másik hajtott) 60–100 hektoliter gabonát tudott napjában megtisztítani, míg a legnagyobbakkal 300–400 hektolitert is (MLex. I. 359). Mindez mutatja, hogy ez a tisztítási módszer minden eddiginél sokkal termelékenyebbnek bizonyult, bár ezt a vele dolgozó parasztok nem szívesen ismerték el.
A szórórosta egy-egy településen csak néhány gazdaságban fordult elő, egy-egy falurész onnan kölcsönözte. Debrecenben a napi ára fél és egy véka gabona között váltakozott és a bérlő gondoskodott az elszállításáról, a működtetéséről és hazaviteléről. A működtetése úgy történt, hogy egy ember egy kis székről öntötte bele a gabonát és kezével egyengetve biztosította annak zavartalan lefolyását; a másik pedig hajtotta a gépet, és időről időre váltották egymást. A tiszta mag a rosta faránál elhelyezett ponyvára halmozódott, míg az ocsú oldalt hagyta el a rostát.
Az egyre tökéletesedő cséplőgépszekrények mindazt elvégezték, amit a szórórosta, ezért az 1920-as években lassan kezdett kiszorulni a használatból. Később csak aprómagvak, hüvelyesek tisztítására használták, sőt helyenként még használják napjainkban is.
