A HANTTÖRŐ
A HANTTÖRŐ
Ha a talaj szántás előtt nem megfelelő nedvességtartalmú, akkor az eke olyan nagy rögöket fordít ki, hogy azt a fogasborona nem tudja szétdarabolni. Ilyenkor a hegyközi (Abaúj m.) falvakban águskapa fokával verik szét, mert ennek súlyától a legmakacsabb göröngy is szétmállik. Ha a talaj nem túlságosan kemény, akkor a laposkapa is elegendő, mert azzal könnyebb a munkát végezni. Vannak, akik rögtörő-bunkót, hanttörőt készítenek fából (Nyíri, Abaúj m.).
Bél Mátyás írja: „S ha az ekevas hegye szántás közben száraz részen nagy gyöp-darabot szaggat ki, akadályozva a szántóföld annak rendje-módja szerint való bevethetését, e hantokat kalapáccsal zúzza szét a paraszt” (Bél M. 1984a: 124).
A rendkívül egyszerű eszköz a kalapácshoz hasonlít. A kb. 80–100 cm hosszú nyélre, mely rendszerint mogyorófából készül, valamilyen súlyosabb fafajtából alakítanak ki fejet. Egyes helyeken (Cserépfalu, Borsod m.) a bunkó két végére csillag alakú bevágást faragtak, mert így könnyebben törte össze a rögöt (Balassa I. 1994a passim).
A hanttörő rendkívül nagy múltra tekint vissza, mert már a bronzkori sziklarajzokon is ábrázolták. Különösen azokon a területeken, ahol a boronát nem alkalmazták (például az ókori Egyiptom, Észak-Afrika egyes területei), széles körben elterjedt. Európa számos országában feljegyezték (Franciaország, Finnország, Ausztria, Németország, Szicília stb.) alkalmazását.
Használata nálunk a középkorra nyúlik vissza. A csetneki (Gömör m.) templom festményein a szántás után egy ember lapos kapával töri a rögöt a 14–15. század fordulóján. A 18. század első felétől az adatok megszaporodnak. 1771-ben írja egy erdélyi vonatkozású mezőgazdasági munka: „... szokás ahhoz képest a’ Gazdának a’ felszántás és a boronálás után, tselédeivel együtt azon földre kimenni és a’ megmaradt galyokat (rögöket) fejszékkel, vagy dorongokkal apróra törni”. 1866-ban a jeles mezőgazda Sporzon Pál is ajánlja „a kalapácsforma rögzúzók” használatát.
350A magyar nyelvterületen szórványos adatokat ismerünk (Gölle, Somogy m.; Cserépfalu Borsod m.; Hegyköz, Abaúj m.; Várong, Tolna m.). Azért kedvelték, mert könnyebb volt a fejszénél, kapánál és nem rázta úgy az ember karját, mint a vasfejű szerszámok. A Háromszék megyei Uzonból gaj-verőnek mondják a göröngyök szétverésére szolgáló botot. Mindezek azt sejtetik, hogy meglehetős széles körben alkalmazták.
c
79. ábra. Hanttörő és henger: a) hanttörő (általános forma); b) sima fahenger, kettős rúddal, hajtóállással, Alsóőr (Vas vm.); c) szalmanyomó henger a homok megkötésére, Szeged-Domaszék (Csongrád vm.)
351A rögtörés munkájában, mely a fogasolás után következett, az egész család: az asszonyok, gyerekek, öregek is részt vettek. Göllében (Somogy m.) mindenki két méter széles sávot (posztágy) fogott fel, és azt hajtotta a föld végéig. A rögös, göröngyös földet egyrészt szégyennek tartották, másrészt az a gabona kikelését is akadályozta, nehezítette a kaszával történő aratást is. A munka befejezése után, a vetés előtt még egyszer megboronálták a területet.
A rögtörő és a rögtörés különböző módjait a henger elterjedése a múlt század végétől a parasztgazdaságokban is egyre inkább háttérbe szorította. A második világháború után már csak elvétve fordult elő (lásd részletesen: Takács L. 1962; Balassa I. 1991a, 1994a).
