A faekék háttérbe szorulása a Kárpát-medencében
A faekék háttérbe szorulása a Kárpát-medencében
Európa nyugati felében az első eketökéletesítések eredményeként már a 17. század végén kezd kialakulni a brabanti eke, mely a legnagyobb hatást gyakorolta Európa újabb ekéire. Angliában a 18. század első felében manufaktúrák gyártották az új és jobb munkára képes ekéket. Közép- és Kelet-Európában ekkor még kevéssé gondoltak a régi szerszámok megújítására, mert más gazdasági és társadalmi körülmények uralkodtak. Ezt 1811-ben egy magát közelebbről meg nem nevező magyar báró így foglalta össze: „A jobbágy t.i., aki a földesurának bizonyos számú robottal tartozik, annak minden munkáira, szántásra, vetésre, fogasolásra, boronálásra, kaszálásra, a gabona(élet) és széna behordására, a szőlők mívelésére, favágásra, s a t. használtatik, s ugyan ezen munkák mind a maga tulajdon szerszámjával s eszközeivel megtenni köteles. Ez által egy felől ugyan nyer a birtokos, mivel megszabadul azon nagy költségektől, mellyel ha majoros erőt tart, a sok szolgára, jármos- és igás marhára és külön féle eszközre és szerszámra szükségesek; de más felől csak ugyan veszt ez által, mivel e miatt minden újabb és javított eszközük és szerszámok kirekesztetnek és haszontalanokká válnak. Mert a jobbágy a ki ugyan azon eszközzel dolgozik az urának, mellyel a földjeit míveli, nem könnyen áll rá arra, hogy azt ujjal, ha szinte jobbal is felcserélje; a földesúrtól se lehet pedig kívánni, hogy egyszeriben annyi sok újtalálmányú földmívelő eszközt beszerezzen, a mennyi földjeinek robotos erővel való megmunkálására szükséges volna” (Balassa I. 1973a: 404). Emiatt a 18. század évtizedeiben csak egyéni kísérletek történtek arra, hogy a nyugati minták alapján új formákat állítsanak elő. A földesurak inkább kész ekéket hozattak be elsősorban Ausztriából és Németországból, ritkábban Angliából.
Az új ekéket előállító kovácsok közül a legnagyobb hírnévre a Kalocsán született Vidacs István (1802–1883) tett szert, aki 1843-ban Pesten gazdasági gépgyárat alapított. Az itt készült Vidacs-ekék nemcsak széles körben elterjedtek, hanem valóságos fogalommá váltak és még a 20. század közepén is így neveztek minden félvasekét, vagyis azt, melynek már csak a gerendelye és szarva készült fából, míg a teljes ekefejet, a kormányt vasból öntötték, illetve kalapálták. Ilyen kis ekemanufaktúrák (Gubicz, Farkas stb.) máshol is működtek az országban, de 1848 előtt a félvasekék 343száma alatta maradt a 2%-nak. A jobbágyfelszabadítás után ugyan egyszerre jelentős fejlődés indult meg, de a félvasekék száma 1854-ig becslésem szerint a 8%-ot alig érhette el. A faekék háttérbe szorulása és a félvasekék nagymérvű elterjedése 1855 után indult meg. Nem egészen két évtized alatt, 1871–1872-ig alapvető változások következtek be.
Hét megyében, illetve kerületben (Moson, Győr, Heves és Külső-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Fejér, Csongrád megyében és a Jászkun kerületben) a faekék száma már nem érte el a 10%-ot. E megyék körül, de korántsem ilyen egységes tömbben, jórészt sík területen találhatók azok a megyék, ahol 10–80% között ingadozott a faekék száma. 30–90% között volt a megyék csaknem felében, míg Erdély egységes tömböt alkotott, ahol a fa- és félvasekék aránya 90–100% az előbbiek javára, s ebből csak az egyetlen Háromszék (80%) volt a kivétel. Szlovákia mai területén két megye (Árva, Turóc) tartozott ebbe a kategóriába, míg Horvátország délnyugati része ugyancsak ide sorakozott. A magyar lakosságú területen a félvasekék száma 59% volt, míg ez Erdéllyel és Horvátországgal együtt 48% körül mozgott.
A félvas- és vasekék teljes győzelme lényegében 1895-ig lezajlott, de ezt statisztika segítségével már nem tudjuk nyomon kísérni, mert az 1895-ös statisztika faekéket nem jelölt, ugyanis azok számát olyan alacsonynak ítélte. Ebben az időszakban különböző okokból a búzatermelés megháromszorozódott, amiben kétségtelenül közrejátszott a vasekék elterjedése is:
1871–1875 a búza össztermése 1 297 600 tonna
1881–1885 a búza össztermése 2 886 500 tonna
1891–1895 a búza össztermése 4 014 000 tonna
A 20. században faekéket csak a peremterületeken használtak, elsősorban ott, ahol számarányuk még a 19. század végén is jelentősnek mutatkozott.
