A KAPA ÉS A KAPÁLÁS
A KAPA ÉS A KAPÁLÁS
A különböző kapaformákkal kapcsolatban is sokszor használják az ás igét. Ennek okát abban sejthetjük, hogy a magyar kapa, kapál újabb eredetű nyelvünkben, és azt már a Kárpát-medencében vettük át valamelyik szláv nyelvből. Közvetlen forrása nem határozható meg, de az kétségtelen, hogy a kopati „ás, kapál”, vagyis az igei alakot kölcsönöztük, ebből a magyar nyelv vonta el a kapa alakot. A vele végzett munkára, mint arra Takács Lajos felhívta a figyelmet, az ás – különösen, ha szántóföldről volt szó – sok esetben megmaradt. Hunyad megyében jegyezték fel 1743-ban: „... magok határakon kapával ássák az hegyeket hová keves Buzát és Kukurizát vethetnek” (SzT. 1: 451). 1829: „... egy ember kapával áskálgatot” a maros-tordai Csókfalva határában (SzT. 1: 453). 1834-ben Kassai Szókönyvében (3: 45) olvashatjuk éppen az irtásos gazdálkodással kapcsolatban: „... Tüskéket, Tuskókat, Tőkéket ’a földből kiásogatják, ájó vagy ásó kapákkal, ortó kapákkal...” (Takács L. 1980: 230 kk).
A határban bizonyos kultúrák számára a talajt kapával készítették elő. Karcagon 1796-ban jegyezték fel a kenderföldekkel kapcsolatban: „... Sánta Ferentzné oda menvén fel csattant reá, hogy miért kapálta el a kender földjét”. Ez itt általános gyakorlat lehetett, mert a feljegyzések máskor is említik (Bellon T. 1973b: 129).
A szántóföldi talaj előkészítésében a különböző kapák elsősorban az irtások feltörésekor, a hegyvidéken és a mocsarak kiszárításakor tűnnek fel, korántsem mindenütt és nem egyforma súllyal.
A kétágú kapa, röviden kétágú, hivatalos nevén villás kapa egyike a legrégibb kapaformáknak, melyet a kőkorszakban szarvasagancsból készítettek. A rómaiak kedves és elterjedt szerszáma a Fekete-tengertől Britanniáig. Nálunk ebből a korból alig ismerünk néhány darabot, de általánosabban elterjedt 4–6 ágú változata (Aquin-cum). A népvándorlás korából nem tudjuk kimutatni, és a magyar középkorból sem került eddig elő. Hiteles ásatásból csak a 17. századból tártak fel villás kapát (Sop-ron, Nagykanizsa – Müller R. 1982 passim).
Ebben az időben azonban meglehetősen elterjedt lehetett. Szikszai Fabricius már 1590-ben említi a Ket agu kapat; Comenius Janua linguae Latinae... (1643) című könyvében a kétágú kapáról és a vele végzett kétágúzásról ír. A 16–17. században leltárakban is találkozunk vele (1587: Tooth kapa, Keth agho kapa; 1638: Ket ago kapa [OklSz]). Az utóbbi évszázadokban elsősorban Tokaj-Hegyalján ismert, de ettől északra is előfordul. A Hegyközben (Abaúj m.) az irtványokat águs kapával törték fel először, mert ezt sem ásóval, sem laposkapával nem lehetett elvégezni (Balassa I. 1964a: 40). Eger felé már ritkábban használják, de Nógrádban többször 322előfordul, ahol geda néven emlegették (Kecskés P. 1967: 232). Használatáról Pest megyéből is tudunk, de többször emlegetik a Balaton-felvidékről nemcsak mint szőlőművelő eszközt, hanem mint a föld feltörésére szolgáló szerszámot.
A gyökérvágó kapa számos elnevezéssel rendelkezik a magyar nyelvben: irtó-, ortó-, tővető-, gyökérásó-, vágó-, gyökérvágó-kapa stb. Általában 20–25 cm hosszú és éle nem nagyobb 10 cm-nél, köpűjébe rendszerint rövid nyél illeszkedik. Bár régészeti ásatásoknál elég sok tárgy került elő, azonosításuk meglehetősen nehéz. Alig lehet azonban kétséges, hogy a római korban éppúgy használták, mint ahogy a magyar középkorban is előfordult (Müller R. 1982: 466–467). A 16. századtól különböző változatainak neve sokszor feltűnik. Így feltehetően Nyugat-Dunántúlról 1520 k.: Ligonem Thew Wethew kapa dictum; 1529: Lapath, aso, tewkapa (OklSz), 1545: Irto kapa, Czakanos kapa (OklSz). Erdélyben is gyakran előfordul. 1589: Egy Gywker-vago kappa (Kolozsvár SzT. 4: 802); 1740: Gyöker vágo kapa (Háromszék, Bogáts D. 1943: 53). Ez és sok más történeti adat azt mutatja, hogy ez a szerszám, mely a föld feltörésére szolgál, a középkortól általánosan ismert volt a Kárpát-medencében.
71. ábra. Mecenzéfen kovácsolt magyar kapaformák
A gyökérvágó kapa a közelmúltban is széles körben elterjedt volt olyan földek feltörésére, melyeket a fák gyökerei teljesen átszőttek (Takács L. 1980: 257 kk). Az abaúji Hegyközben a feltörés munkáját az irtás után águs- vagy ortókapával végezték, 323de szükség esetén csákányt is igénybe vettek (Balassa I. 1964a: 40). Istenmezején (Heves m.) az 1950-es évek első felében az „... igátlan kisparasztok, kik még a bérszántást sem tudták megfizetni vagy ’cserében’ ledolgozni, vagy akiknek állattal nem járható meredek parton húzódtak földjeik: a talajt kapával törték fel. De kapával törték fel a kötöttebb talajú irtásföldeket és a gyengébb talajminőségű parlagokat is, amelyek alaposabb és aprólékosabb felületi megmunkálást kívántak. A szerszám a lapos és keskeny téglalap alakú, kissé ívelten hajlott ortókapa és az egyenlő szárú háromszög alakú kapa” (Hoffmann T. 1956: 552).
A lapos kapával „szántani” is lehet olyan talajon, melyet már korábban is műveltek. Ennek módját Nagyváthy János (1821: 29–30) Baranyában nemcsak megfigyelte, hanem le is írta: „1. A’ kapás a’ kender, Len, Dohány, Köles, sőt a’ Búza földnek is a’ bal végén barázdát kezd vonni a’ kapával és a’ felvett földet mindég bal oldalra veti. 2. A’ kapás mindég seggel, vagy hátra lép; és így a’ kapált földre soha sem kénytelen tapodni. 3. A’ második kapás szint így vonván a’ barázdát, a’ maga földjét az első barázdára veti balra; és így tovább. 4. Illy módon legfennebb négy ember egy hóld földet egy nap kapával igen tisztán, és puhán meg szánt. A’ marhátlan szegényeknek meg-betsülhetetlen magyar találmány.” A kapával történő szántást gyerekkoromban a Nagy-Sárrét egyik falujában (Bihartorda) egy a kertünkben dolgozó napszámostól (Csóka Lajos) magam nemcsak láttam, hanem meg is tanultam, igaz, már csak kertben, és azóta is élek vele ugyancsak kerti munkában.
A nagyon kemény vagy éppen sziklás talajt csákánnyal törik fel, melynek egyik vége hegyes, míg a másik az irtókapához hasonlóan kissé laposra van kiképezve.
Mindezek a kézi eszközök a szántóföldi földművelésben rendkívül kis szerepet játszanak. Mint régiségek azért maradtak meg, mert azt a külső körülmények nemcsak lehetővé tették, hanem kényszerítették is.
