KÖZÖS BIRTOKLÁSÚ ÉS HASZONVÉTELŰ TERÜLETEK
KÖZÖS BIRTOKLÁSÚ ÉS HASZONVÉTELŰ TERÜLETEK
Szerves részét képezték a paraszti gazdaságnak a jobbágyfelszabadítás előtt és után is a telkiállományba nem tartozó, de annak arányában hasznosítható legelők, kaszálók, erdők, nádasok. Ezeket a jobbágyok egymással és a földesúrral is közösen – bár korántsem azonos feltételekkel – hasznosították. A közös hasznosítás még azután is megmaradt, hogy a földesúr és az úrbéres gazdák közösségének birtokait „elkülönözték”, s határok választották el az úri és a paraszti erdőket, legelőket.
Az osztatlan közös tulajdonban levő területek haszonvételeinek felosztására a köznemesi falvakban már századok óta nemesi közbirtokosságok (compossessoratu-sok) voltak hivatva. Ezek szabályzata részletesen meghatározta a birtokközösségek működésének és a birtok igazgatásának módját, valamint a tagok részesedését a közös birtok hasznából. A közbirtokosságok fontos gazdasági funkciót töltöttek be a jobbágyfelszabadítást követő évtizedekben is, amikor a volt úrbéres gazdák és a zsellérség közbirtokosságai a nemesi mintát követve megalakultak. A továbbiakban azok koordinálták a parasztságnak jutó erdők, legelők hasznosítását. Országosan a közbirtokosságnak több változata volt. Működésüket az alábbi feladatok indokolhatták:
– az egykor fennálló közös birtoklás és haszonvételek osztatlan fenntartása (ne-mesi közbirtokosságok esetén);
– a jobbágyfelszabadítás után közös tulajdonban hagyott úrbéri tartozékok használata;
– az egykori földközösség egyik-másik maradványa;
– közösen szerzett, uraságtól vásárolt erdő- vagy legelőbirtok hasznosítása (Varga J. 1967: 60–69; MNL III: 319).
A közös birtoklás sokkal korábbi, s nem a faluszervezethez, hanem annál átfogóbb, több községet felölelő territoriális egységhez tartoztak a havasnak nevezett magashegyi kaszálók, legelők, erdők. Ilyen volt Csíkban a Negyedfél-megye havasa, amelyet csak 1858-ban osztottak fel az addigi birtokközösség hét községe között (Kerékgyártó A. 1992: 13). Szintén a 19. század közepéig maradt fenn a Hatod (Bar-dóc fiúszék erdeje), a Kilenc falu havasa, Sepsiszék erdeje. Az egyik legnagyobb kiterjedésű közhavas Udvarhelyszéké lehetett a Hargitán, melynek északi részét Tizenhét falu havasának nevezték a 19. század elején. Ős-Marosszék Havas Birtokossága 127 községet ölelt fel, s 1898 után a havasbirtok és más ingatlanok kezelése a megyei 200alispánra, illetve a megyei erdőgondnokságra szállt. Közösségi tulajdonban maradt az 1940-es évek közepéig (Zsigmond J. 1992: 37, 44). Az Aranyos-széki falvak Székelyerdő nevű közös birtokát korábban, már 1778-ban felosztották.
Közhavasok erdélyi vármegyék területén is léteztek a feudális kor végén (például Kolozs, Torda, Kraszna megyében). A későbbi Beszterce-Naszódhoz tartozó Rad-nai-havasokat 1762-ben, a II. román gyalogos határőrezred felállítását és a katonai közigazgatás bevezetését követően osztották fel „a községek között egyenlően” (Imreh I. 1973: 126–127; Paládi-Kovács A. 1979a: 90; Imreh I. 1983: 153; Paládi-Kovács A. 1983: 72–73; 1993b: 254). Német nyelvterületen hasonló közös birtoklási forma volt az ún. Mark, a több falura kiterjedő „Mark-szövetség” (Weber, M. 1979: 28).
Az osztatlan közös tulajdont képező legelőkről az 1894. évi XII. tc. kimondta, hogy a legelőrendtartást az érdekelt birtokosok közgyűlése állapítja meg. Az 1898. évi XIX. tc. az erdőknek a legelőktől elkülönített kezelését és önálló erdőbirtokos-ságok megalakítását mondta ki. Később a közbirtokosságok helyett legeltetési társulatok (1935) létrehozását írta elő a törvény. Az országos érvényű törvények, miniszteri és helyhatósági rendeletek átültetése a gyakorlatba azonban olykor csak évek múltán, s különféle táji, helyi változatokkal történt meg (Petercsák T. 1979: 265). Minderről a Magyar néprajz VIII. Társadalom c. kötetében (561–565) és jelen kötet Erdőgazdálkodás és Állattartás c. fejezetében szólunk kicsit bővebben.
