Végrendelet,
Végrendelet, az az egyoldalu intézkedés, melylyel valaki szóban vagy irásban vagyonának halála utáni sosáról rendelkezik. Hogy ez az intézkedés, vagyis a végrendelkezés kellő érvénynyel birhasson, a különböző törvényhozások, különböző korok szerint, más és más föltételeket állapítottak meg, melyek együttvéve, mint az egész végrendelkezést felöleő törvényes szabályok, jogtételek és jogelvek: a végrendelkezési jogot alkotják. A végrendelkezési jog ezen szabályozásából állanak igy elő azok a további és a V.-i jog fogalmi körébe tartozó törvényes megállapítások, melyek a végrendelkezési képességre, a V.-i örökösödési képességre, a V.-ek alaki és anyagi kellékeire, a V.-ek különböző fajainak szabályozására, magyarázatára, visszavonására, bemutatására és kihirdetésére vonatkoznak.
Mai jogunk szerint vagyonáról mindenki szabadon rendelkezhetik, akárminő címen is jutott vagyonához s csakis a törvényes országrész és özvegyi jog (l. o.) szab e teljes végrendelkezési szabadságnak némi korlátokat. Régebbi jogunkban nem volt ez igy. Magát a végrendelkezési jogot ugyan már az arany bulla is elismerte, az esetben, ha az örökhagyónak fiutódja nem volt; a leányt illető negyedrész köteles kiszolgáltatásában azonban már fontos korlátozást állított fel. Az ősi vagyonban a szerző törvényes nemzetségének kizárásával nem volt szabad végrendelkezni. Ellenkező esetben a végrendelkezés semmisnek tekintetett. A szerzeményi vagyon azonban V. által szabadon el volt adományozható, még pedig a leszármazóknak teljes mellőzésével is. A városi polgárok között leszármazók (fiuk és leányok) hiányában szabad volt a végrendelkezés. A jobbágyokat a végrendelkezési jog szerzeményes javaikban megillette, de a hátramaradt házastárs közszerzeményi jogának korlátolásával. Mindezen s még egyéb jelentéktelenebb jellegü megszorítások is ma már csak a hazai végrendelkezési jog történelmének multjához tartoznak.
Végrendelkezési képesség. Hazai jogunk szerint 12-ik életévének betöltése előtt senki sem alkothat V.-et. Ez a végrendelkezési képességnek kor szerint való általános korlátozása. Szűkebb körü korlátozás az, hogy a 12-ik életévét betöltött, de 18 éven aluli kiskoruak csakis köz-V.-et tehetnek (az osztrák polgári tvk szerint 14-ik életévtől a 18-ikig). Nem képesek továbbá általában véve a végrendelkezésre az őrültek s mindazok, kik eszük használatától meg vannak fosztva. Továbbá a szegénységi fogadalmat tett szerzetesek, amig szerzetessé lenni meg nem szünnek s azok a siketnémák, akik sem jelekkel, sem irással nem képesek magukat megértetni. Korlátolt végrendelkezési képességgel birnak, mint a 12-18 éves kiskoruak, a magukat irással vagy jelekkel megértetni tudó siketnémák, amenyiben csak köz-V.-et tehetnek és végre vagyonuk 1/3 részére királyi jóváhagyás nélkül, a javadalmaikat királyi adományozás alapján biró főpapok. ha valamely V. érvényessége a V.-i képesség hiányából támadtatik meg: a végrendelkezési képesség megbirálásánál mindig a V. keltének időpontja a döntő. A V.-i öröklési képtelenség egybeesik az általános öröklési képtelenséggel s igy azon külföldiek, kiknek szerzési és öröklési képessége hazánkban visszatorlásképen meg van tagadva s a szegénységi fogadalmat tett szerzetesek V.-i öröklési képességgel nem birnak. Ami a V.-ek érvnyességének megbirálásánál, a végrendelkezési képesség fenforgása után első sorban jő tekintetbe, az a
V. külalakja. E részben régebbi jogunkban a törvények, statumok és a szokásjog különböző rendelkezései nyomán nagy volt a tarkaság. A városokban a városi polgárok joga, szabályrendeletei s régi szokásai voltak érvényben, s az 1715. XXVII. t.-c., mely a V.-ek alaki kellékeiről intézkedett, e partikuláris jogokat nem érintve, csak a nemesekre nézve rendelkezett. Megkülönböztette a köz- és magán-V.-eket. Előbbiek a hiteles helyek, konventek, kir. kancellária, ezeknek kiküldött tagjai, u. m. ország főbirái és itélőmesterei vagy a vármegyei közgyülésből kiküldött alispán, szolgabiró s juratus assessor előtt tétettek. A magán-V. vagy szóbeli v. irásbeli volt. Az irásbeli magán-V.-hez öt alkalmas, azaz nem érdekelt s lehetőleg nemes tanu együttes és folytonos jelenléte volt szükséges, kik a felmutatott, nyilt V. esetén pedig az előttük felolvasott és megértett V.-et belső lapján becséttel ellátva, aláirták. Ha a végrendelkező irni nem tudott, egy hatodik tanut kellett hivnia, aki helyette az aláirást és megpecsételést eszközölte. Szóbeli V.-nél öt hasonló tanu előtti végakarati kijelentésre volt szükség. Háboru, háborura készenlét s járvány idején kelt v. kegyes célokra szolgáló u. n. kiváltságos V.-nél az érvényességet megadta a sajátkezü le- v. csak aláirás, avagy két tanu előtti kijelentés. A V.-ek alaki kellékeit, mai jogunk szerint, az 1876. XVI. t.-c. szabályozza. Ezen kellékek nem csupán azért vannak előirva, hogy a bizonyítás céljára szolgáljanak, hanem a végrendelkezési ügylet ünnepélyességét is jelzik s annyira fontosak, hogy csak egynek hiánya esetében is az egész V. érvénytelenségét idézik elő, mert semmi bizonyítási eszközzel nem pótolhatók.
Irásbeli magán-V. kellékei. Ha a V.-et egész terjedelmében az örökhagyó irta és aláirta, két tanu, minden egyéb esetben pedig négy tanu folytonos és együttes jelenléte szükséges s megkivántatik, hogy a tanuk az örökhagyót személyesen ismerjék, különben nem tudnák bizonyítani, hogy a végrendelkező személyét illetőleg sem csalás, sem tévedés nem történt. Nem lehet tanu, aki életének 18-ik évét még be nem töltötte, továbbá az, ki siket és néma, vagy esze használatától meg van fosztva, s végre, aki hamis eskü vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt jogerejüleg elitélve volt. Ha az örökhagyó V.-ét maga irta, legalább egy, minden egyébe esetben pedig legalább két tanunak tudnia kell irni és olvasni, hogy a V.-et sajátkezüleg aláirhassák. Az irni nem tudó tanuk kézjegyeiket teszik a V.-ra s névirójuk mindig az irni tudó tanu. Mikor a végrendelkező saját maga irja vagy legalább aláirja V.-ét, nem szükséges, hogy a tanuk annak tartalmát ismerjék, elég ha az örökhagyó előttük s általuk értett nyelven kijelenti, hogy az az ő V.-e s aláirja vagy általa aláirottnak elismeri, amit a tanuk a V.-en magán és nem a borítékon igazonak. Ismerniök kell azonban a tanuknak a V. tartalmát, ha azt bármi okból nem a végrendelkező irta volna, vagy ha a végrendelkező egyáltalában irni sem tud. Ilyenkor általuk és a végrendelkező által értett és használt nyelven a V. az egyik tanu által felolvasandó, a többieknek együttes jelenlétében. Az örökhagyó ezután kijelenti, hogy az az ő V.-re, mire az irni tudó tanu a végrendelkező nevét mint néviró aláirja s az örökhagyó kézjegyével ellátja. Mindezeknek megtörténte pedig a V-en (de nem a borítékán) a tanuk által igazolandó.
További kellékei az irásbeli magán-V.-nek, hogy a kelet helye és ideje kitétessék, a többi ívből álló V. zsinórral ugy összefűzessék és megpecsételtessék, hogy abból sem elvenni, sem ahhoz valamint adni ne lehessen. A közönséges irástól eltérő jegy- vagy számjegyirásokba foglalt V. semmis. Kivéve a házastársakat, egy V.-ben nem lehet több embernek intézkednie, különben semmis lesz maga a V. Ha a végrendelkezésnél olyan tanu is szerepelt, akinek javára, vagy fel- és lemenő ágbeli rokonai és szüleitől, nagyszüleitől leszármazó oldalrokonai (az unokatestvérekig bezárólag), nemkülönben házastársa, ennek testvérei, fel- és lemenő rokonai, valamint fel- és lemenő rokonainak testvérei és házastársai javára a V.-ban valamely előnyös rendelkezés foglaltatik: akkor ez előnyökben a kedvezményezettek csak akkor részesülhetnek, ha az illető tanut nem számítva, a végrendelkezés kellő számu más tanu előtt történt. Az, aki a V.-et leirta, valamint a fentebbi esetnél is előszámlált közelségü rokonai csak akkor részesülhetnek a V.-ben nekik juttatott előnyökben: ha a) a V. ide vonatkozó részét maga az örökhagyó irta; b) ha e részt külön sajátkezüleg aláirta és c) ha a végrendelkezéskor a tanuk előtt V.-ének e részét élőszóval külön is megerősítette.
Szóbeli magán-V.-ek kellékei. A végrendelkezőnek akaratát négy tanu előtt kell élőszóval elmondania, kik az általa használt nyelvet értik. A nyilatkozat egész terjedelmében előadandó és nem pedig az örökhagyóhoz intézett kérdésekre való igenlés vagy tagadás által. A nyilatkozatrendelkező azt az ő szóbeli V.-e gyanánt kivánja tekinteni. A tanuk minőségére és azon esetekre, melyekben a V. által részükre valami előny biztosíttatik, az irásbeli V.-nél elmondottak szolgálnak irányadókul. Ha a szóbeli V. később irásba foglaltatik, akkor e tényt új rendelkezésnek s az irott okmányt új V.-nek kell tekinteni. A szóbeli V. feltétlen érvényességgel csak akkor bir, ha az örökhagyó elhalálozása a végrendelkezés keltétől számított három hónap alatt bekövetkezik. Azonban, ha a végrendelkező a három hónap letelte után oly fizikai s szellemi állapotban volt, hogy újabb V.-et nem készíthetett és ez bizonyíttatik, akkor a három hónapnál hamarább kelt szóbeli V. is érvényben marad. Ha a végrendelkező határozottan kijelenti, hogy nyilatkozatát szóbeli V.-nek kivánja tekinteni és a nyilatkozat tényleg a szóbeli V.-ek alaki kellékeinek megfelel: érvényes marad az irásbafoglalás céljából kijelentett végakarat még akkor is, ha sem irásba nem foglaltatott, vagy az irásbafoglalás be nem fejeztetett, sem pedig az irásbeli magán-V.-ek alaki kellékei meg nem tartattak.
Közvégrendeletek és közjegyzőnél letéteményezett irásbeli magán-V.-ek. Köz-V.-et a királyi közjegyző s ilyen nem létében, vagy akadályoztatása esetén a királyi járásbiróság vezetője előtt lehet tenni. Ha valamely köz-V. az előszabott kellékek valamely hiánya miatt mint ilyen meg nem állhat: irásbeli magán-V.-nek tekintendő, ha ugyan az itt megkivánt alaki kellékeknek megfelel. A köz-V.-ek kellékei: a) minden a közokiratokra vonatkozó általános kellék; b) a végrendelkezőnek személyesen kell kijelentenie a közjegyző vagy járásbiróság előtt végakaratát; c) megkivántatik két tanu, vagy egy másik közjegyző folytonos és együttes jelenléte; d) ezen kellékek megtartásáról az okiraton igazolásnak kell lennie. Ha a végrendelkező V.-ét már előre maga készíti el és azután nyujtja be csak a közjegyzőhöz vagy járásbirósághoz, hogy az közokirat jellegével ruháztassék fel, akkor a következő szabályok tartandók meg: a) az ilyen V. csak oly féltől fogadható el, aki az okirat nyelvén irni és olvasni tud s azt sajátkezüleg irta alá; erről a közjegyzőnek vagy a járásbiróság vezetőjének meggyőződést kell szereznie; b) az átadásnak a fél által személyesen s két tanu, vagy egy másik közjegyző előtt kell eszközöltetnie, s mindig azon határozott kijelentés mellett, hogy az az ő végrendelkezését foglalja magában; c) az eljárásról jegyzőkönyv veendő fel és a V.-hez csatolandó. A fél az átadott V.-ről, mely ez által okirattá lesz, elismervényt kap (1874. XXXV. t.-c.).
A közjegyzőnél letett irásbeli magán-V.-ek az alaki kellékek tekintetében több-kevesebb kedvezményben részesülnek. Ugyanis, ha a V.-et maga a végrendelkező irta s aláirta, annak érvényességéhez tanu egyáltalában nem szükséges; mig a más által leirt s csak a végrendelkező saját eláirásával ellátott, letéteményezett V.-nél két tanu már megkivántatik. Minden esetben azonban szükséges, hogy a végrendelkező kijelentse, hogy a letéteménybe helyezett okmány az ő végakaratát foglalja magában. Előbbi esetben a visszavétel érvénytelenné teszi a V.-et, utóbbi esetben nem. A V. hatálya a letételtől és nem keletezésétől számíttatik, kivéve azt az esetet, mikor az irásbeli magán-V.-ek kellékeinek teljes megtartása mellett készíttetett el. A közjegyző e következményekre tartozik felhivni a megkereső fél figyelmét, s eljárásáról jegyzőkönyvet véve föl, a V.-et hivatalosan lezárja, megpecsételi s a félnek az őrizetbevételről elismervényt ad. A letett V. visszavétele a letéti s azonkivül a visszavétel alkalmával felvett külön jegyzőkönyvbe bevezetendő.
Kiváltságos V.-ek engedélyezésnek okát az olyan rendkivüli körülmények, mint p. dögvész, ragály, háboru magyarázzák, amikor is az előirt kellékeknek megtartása nemcsak nehézzé, de gyakran lehetetlenné is válik. Ilyen körülmények gyanánt a törvény a következőket veszi fel: a) pestis, vagy más életveszélyes és ragályos, avagy rohamos lefolyásu járványok (mindig az epidemia által látogatott vidékre vonatkozólag (testamentum tempore pestis conditum); b) hajón, nyilt tengeren való utazás; c) háboru ideje, attól kezdve, hogy a csapatok hadilábra állíttattak (testamentum militare; a csapatokhoz osztott katonák s mindazokra nézve, akik a csatatér, vagy ostromzár helyén vagy attól legfeljebb 8 km. távolságban tartózkodnak). Áll pedig e V.-ek kedvezményezése abban, hogy érvényességükhöz kevesebb alakszerüség szükséges, mint rendesen. Igy a végrendelkező által sajátkezüleg irt V.-hez tanu egyáltalában nem, minden máshoz pedig csak kettő kivántatik. Ezeknek ugyan alkalmas V.-i tanuknak kell lenniök, de már p. abban, hogy a betöltött 14-ik életévvel bárki is alkalmazható tanunak, a kiváltságos V.-eknek egy újab kedvezménye van. A ragályos betegségek idején tett kiváltságos V.-nél a tanuk együttes és folytonos jelenléte sem szükséges. A kiváltságos V. csak abban az esetben bir feltétlen érvényességgel, ha készítője a kiváltságos időtől számított három hó alatt elhal. Ezentúl is érvényben marad azonban két esetben: ha t. i. 1. az, aki a V.-ből jogokat kiván érvényesíteni, bebizonyítja, hogy az örökhagyó, a 3 hó letelte utántól elhalálozásáig, olyan állapotban volt, hogy újabb V.-et nem tehetett, és 2. ha a végrendelkező a végrendelkezés alapjául szolgáló kivételes helyzet következtében törvényszerüen holttá nyilváníttatik. Az olyan V., melyet a végrendelkező egész terjedelmében saját maga irt le, s melyben örökösökül az egyenes leszármazók és házastárs vannak megnevezve, mivel ez esetben e kettőnél egyéb alakszerüség nem kivántatik, szintén kiváltságos V.-nek tekintendő.
A V. tartalmáról. A V.-nek célja szerinti rendes tartalma: az örökös megnevezése, hagyományrendelés s ezenkivül bármily más irányu és tartalmu végintézkedés. A V. tartalmában a lényeges, ami egyúttal belső, V.-i kelléket is alkot az, hogy abban csakugyan és igazán az örökhagyónak hamisítatlan akarata nyilvánuljon. Az olyan rendelkezés, amely erőszaknak, fenyegetésnek, vagy tévedésnek az eredménye, mint a végrendelkező igazi akaratának meg nem felelő: érvénytelenné teszi a V.-et. E körülmények fennforgása természetesen mindig bizonyítás tárgyául szolgál. A V.-i intézkedés nem ellenkezhetik a törvénynyel és erkölcsi körülményekkel, mert különben önmagától válik érvénytelenné. Szükséges továbbá, hogy ugy a dolog, amelyről, valamint a személy is, akinek javára az intézkedés történik, megjelöltessék, legalább is olyképen, hogy az azonosság nem legyen állapítható. Tartalmazhat a végrendelkezés feltételkiszabásokat, időhatárkitűzéseket és meghagyásokat. Ha feltétel értelmetlen, nem létezőnek tekintendő. Ha lehetetlenséget foglal magában és felfüggesztő hatálylyal köttetett ki: semmissé teszi az egész végintézkedést, ha ellenben bontó hatályunak állíttatott oda: akkor a végrendelkezés feltétlenül érvényesül. Az erkölcstelen vagy törvényellenes feltétel szintén nem létezőnek veendő fel. Lehetnek továbbá oly feltételek, melyek a jognak velük szemben való állásfoglalása szerint vagy megengedettek vagy eltiltottak. Teljesítve van a feltétel, ha az a tény, melyhez kötve volt: bekövetkezik, vagy ha azon esetben, mikor a végrendelkező a feltétel kitűzésével csak bizonyos célt akart elérni, ez a kitűzött cél az örökhagyó által kitűzött módtól eltérő úton, de mégis eléretett. Több örökös és felosztható tárgyu feltétel esetén az, aki az örökösök közül a feltételt vagy annak őt illető részét teljesítette: az örökségből is követelheti a neki szánt részt. Feloszthatatlan tárgyu feltétel esetén - ha csak az örökhagyó világos szándéka ellene nem szól - ha egy örökös teljesítette azt, ez a többi javára is szolgál, kik tartoznak a teljesítő félnek megtéríteni a teljesítés esetleges és őket, a nem teljesítőket illető költségeit. Amikor valamely V. intézkedései homályosak, a V. értelmének magyarázására van szükség, amire nézve részletes szabályok állanak fenn. Alapelvül szolgál, hogy a magyarázat oda törekedjék, miszerint a V. lehetőleg fennállhasson s hogy a végrendelkező akarata minél teljesebben jusson érvényre.
V.-i örökösnek az tekintendő, akire az egész hagyatéki vagyon vagy annak az egészre vonatkozó egy bizonyos hányadrésze hagyatott, még pedig olyanformán, hogy az örökös mintegy átveszi magára az örökhagyónak vagyoni jogalanyiságát. Az övé a hagyatékból minden, ami valamely különös jegcímen másra nem száll át. Az, aki ilyen különös jogcímen kap meghatározott dolgokat vagy értékeket: az a hagyományos (l. o.). Különös szabályok állanak fenn azokra az esetekre, midőn az örökhagyó többnek javára és hányadokban rendelkezett, s vagyona v. nem futja e hányadrészeket, v. ezek nem merítik ki az egész örökséget. Ilyenkor mindig aránylagos le- vagy hozzászámítások szüksége forog fenn, az esetek különbözősége szerint. Előfordulhat a V.-ben örköshelyettesítés, utóörökös-nevezés is.
Közös v. köcsönös V.-ek, közös, vagyis ugyanazon okiratban csakis házastársak alkothatják, ugyanazon alaki kellékekkel, melyek fönn előadvák. Ha a házastársak e V.-ekben egymást feltétlenül kölcsönösen örökösökké tették, ugyszintén, ha a visszavonhatatlanság befejezetten ki lett kötve: akkor az ilyen közös V.-et egyoldaluan nem lehet visszavonni, különben igen. De ha az egyoldalu visszavonás lehetetlenné teszi a másik intézkedés megvalósítását: ugy az önmagától erejét veszti; minden más esetben hatályban marad.
A V.-ek visszavonása. Az örökhagyó V.-ét bármikor visszavonhatja. Kifejezett visszavonásnál ugyanazon külső és belső kellékek kivántatnak meg, mint a V. készítésénél. Hallgatag visszavonási módja a V.-eknek: új, de természetesen alaki s anyagi kellékek szempontjából kifogástalan V. készítése. Több V. esetén, az egymást ki nem záró intézkedések egymás mellett fentarthatók. A V. megsemmisítése szintén hallgatagon kifejezett visszavonás. A köz-V., az által, hogy a végrendelkező a közjegyzőtől visszaveszi, nem szünik meg, s okirati minőségét továbbra is megtartja. Az ilyen köz-V. visszavonása csak közokiratban, s a köz-V.-ek összes kellékeinek megtartása mellett eszközölhető. Abban az esetben, mikor valamely későbbi V. az előbbit megsemmisíti s utóbb maga a későbben kelt és érvényes V. is, felmerült körülmények folytán, érvénytelenné válik (p. ha a kiváltságos V.-nél a kedvezményes idő elmulik): nem az előbbi V. nyeri vissza hatályosságát, hanem beáll a törvényes örökösödés.
V.-ek kihirdetése. Erről az 1894. XVI. t.-c. intézkedik. Minden irásbeli és szóbeli V. kihirdetendő. A szóbeliek tartalmát az ott szerepelt tanuk kihallgatása és följegyzései alapján a biróság mindenekelőtt megállapítja, a megállapításról jegyzőkönyvet vesz fel s ezt szintén kihirdeti. A kihirdetés céljából mindenki köteles az őrizetére bizott V.-et a járásbiróságnak bemutatni, amint az örökhagyó haláláról értesül. Szóbeli V.-eknél szerepelt tanuk pedig az örökhagyó elhunytakor azonnal bejelenteni kötelesek, hogy az elhalt szóbeli V.-et alkotott. A bemutatás iránt egyébiránt a hagyatéki biróságnak is kell hivatalból intézkednie, ha irásbeli V. létezéséről bármi úton is értesült. A V. kihirdetéséről a biróság az érdekelt feleket v. képviselőiket értesíti; közjegyző által fölvett v. nála letétbe helyezett V.-eknél ez nem szükséges, mert a bemutatást eszközlő közjegyző előtt a V. azonnal kihirdettetik. Ha szóbeli V.-ről van szó, mely a tanuknak előzetes kihallgatása útján állapíttatott meg, ennek kihirdetésére a hagyatéki biróság, a helyben lakó érdekelt feleket vagy ezek képviselőit tartozik megidézni; helyben nem lakók értesíttetnek. Ha az érdekelt felek nem jelennek meg, a kihirdetés két tanu előtt történik meg. Szóbeli V.-eknél a tanuk kihallgatásáról a biróság jegyzőkönyvet vesz fel. Jegyzőkönyvre veendő az egész kihirdetési eljárás is, s az irásbeli V.-ek kihirdetési jegyzőkönyvébe különösen megállapítandók a következő tények: 1. a talált V.-ek száma és kelte; 2. ki nyujtotta be azokat a biróságnál; 3. milyen állapotban volt az okirat a bemutatáskor, felbontva-e vagy lepecsételve; 4 van-e valami aggályos körülmény és hogy a pecsét sértetlen volt e v. nem. A V.-ekre nézve elmondott szabályok az u. n. «fiók-V.-ekre» (l. o.) is vonatkoznak.
