Sobieski
Sobieski János, mint lengyel király III. János, szül. Oleskóban (Galicia) 1624 jun. 2., megh. Willanowban 1696 jun. 17. Atyja S. Jakab, krakói várnagy volt. Ifju korában S. Márkus testvérével beutazta európai Törökországot, mig atyja halálának hire (1648) vissza nem szólította hazájába. Lengyelország akkoriban végveszélyben forgott: Chmelnickíj (Chmeielnicki) Bogdán kozák hetman az imént legyőzte volt a lengyel hadsereget. A két S. testvér ekkor fegyvert fogott és hősiesen szembeszállt a kozákokkal. S. Márkus ugyan a Bug mentén vívott csatában életét vesztette, de János győzelemről győzelemre haladva, a kozákokat Lengyelország földjéről elűzte és megfékezte. Hasonló szerencsével harcolt a tatárok ellen. Érdemei fejében 1665. az udvari marsalméltóságot, 1667. pedig a krakói vajdaságot kapta és a lengyel sereg fővezére lett. 1673. a törökök ellen vezényelte hadait és nov. 11. Khocim (Chotin) táján fényes diadalt aratott, amivel hirnevét véglegesen megalapítá. Most már külföldi fejedelmek is keresték barátságát, XIV. Lajos francia király pedig 20,000 livre évdíjat biztosított neki, ugyszintén a francia érdekeket támogató, pénzsóvár nejének, La Grange d'Arquian Mária Kazimirának. Koribut Mihály halála után a lengyel nagyok, részben az orsztrák trónjelölt, Károly lotaiai herceg ellen táplált ellenszenvből, részben francia pénz (500,000 livres) által megvesztegetve, 1674 máj. 21. S.-t egyhangulag lengyel királylyá választották, mire S. magát és nejét 1676. megkoronáztatta. Csekély vagyona érthetővé teszi, hogy S. mint király is a francia udvarnak uszályhordozója maradt. XIV. Lajos Forbin követe által három dolgot követelt S.-tól: béküljön ki a törökkel, támogassa a magyar felkelőket és újítsa meg Lengyelország régi igényeit Sziléziára, azaz kezdjen háborut a Habsburg-család ellen. S. hajlandó volt mindezeket teljesíteni, de nagyobb évdíjat követelt az eddiginél: csakis a törökkel kötendő béke fejében 100,000 aranyat kért Lajostól. A francia király elvégül teljesítette ezeket a követeléseket és arra kötelezte magát, hogy évenkint 200,000 arannyal fogja S.-t támogatni. Nemsokára azonban újabb nehézségek merültek fel közöttük: XIV. Lajos, nem bizván S.-ban, közvetlen összeköttetésbe lépett a magyar felkelőkkel, de másrészt csak akkor volt hajlandó nagyobb pénzáldozatot hozni a magyar felkelés dolgában, ha a felkelők S.-t magyar királylyá választják. Erre azonban csak akkor lehetett gondolni, ha S. a törökkel kibékül. 1676 okt. 16. a béke csakugyan megköttetett és most a francia diplomácia mindenképen arra törekedett, hogy a török, nevezetesen Kara Musztafa az új nagyvezér és S. egyszerre indítsanak Bécs ellen támadást. Váratlanul azonban mindebből semmi sem lett. A porta ugyanis újra háborut kezdett Lengyelország ellen, egyúttal pedig S. nejének ki nem elégített pénzvágya és sértett hiusága folytán a lengyel-francia barátság meglazult. Egyideig S. még elnézte, hogy Bethune marquis Varsóban magyar ügynökséget létesített, hogy Apafi a felkelők és Thököly követeit, Absolont és Fájgelt fogadta, és lengyel zsoldosokat toborzott a magyar felkelők számára; de midőn XIV. Lajos 1678. a vár pénzt el nem küldötte, a sürgetett «felség» címet pedig S.-tól megtagadta: S. szakított a francia barátsággal és Bethune működésének véget vetett. És ezen fordulaton Bethune utóda, Vitry sem tudott többé változtatni. S. és neje 1680 óta mind határozottabban a bécsi udvar felé közelegtek. Remélték, hogy fiuk Jakab herceg számára valamelyik főhercegnő kezét megnyerhetik és hogy ezzel a házassággal, kapcsolatban egy diadalmas török hadjárattal, örökössé tehetik a lengyel koronát családjukban. A szultán hadi készületei egyébiránt Lengyelországban is aggodalmat keltettek, mert még nem tudták akkor, vajjon ki ellen irányul majd a támadás. E félelem hatása alatt lépett S. 1683 márc. 31. I. Lipóttal védő- és dacszövetségre, melyet a lengyel rendek, Vitry minden ellentörekvése dacára, szentesítettek. Midőn azután 1683. hire jött, hogy Kara Musztafa Bécs ellen nyomul, S. elvállalt kötelezettsége értelmében és a kikötött segélypénz fejében 20,000 lengyellel Bécs alá sietett, melyet a német birodalmi segédhadak (Lotaiai Károly) közreműködése mellett 1683 szept. 12. szerencsésen felmentett. Azután Pozsonyon át Párkányig és Esztergomig üldözte a menekülő törököket. A bécsi udvarral kötött barátság azonban alig élte túl e diadalokat, S. az udvarba vetett reményeiben csalódott, I. Lipót pedig gyanuval nézte, hogy S. a bécsi udvar és Thököly között közvetítő szerepet akar magára vállalni, attól tartván, hogy S. a felkelők segélyével a magyar koronát akarja magának, esetleg fiának megszerezni. Ez okból I. Lipót nem engedte, hogy S. hadai Felső-magyarországban vonulhassanak téli szállásokra (amit egyébiránt, tekintettel Kassára és Eperjesre meg a bányavárosokra, Thököly sem látott volna szivesen) és S. jóakaratu közbenjárását ismételten ridegen visszautasította. S. ezek után 1683 dec. 3. Lublón át távozott magyarországból és ha meg is maradt a szent liga tagjának, de többé erőfeszítést nem tett a törökök Magyarországból való kiveretésére. Sőt Bethunet újra udvarába fogadta és újból XIV. Lajos zsoldjába szegődött. Thököly követeit, Keczer Miklóst és Ghiza Kázmért is udvarába fogadta és Ghiza által azt üzentette Thökölynek, hogy neki és hiveinek a legrosszabb esetben Stry városban menedékhelyet biztosít. Utóbb ugyan viselt még a törökökkel háborut, de ebben nem volt már szerencséje. - S. a tudományok és művészetek iránt nagy rokonszenvvel viseltetett. Hires nevet hagyott maga után, de azt a népszerüséget, melyre vitéz hősiességével emelkedett, kockára tette kapzsiságával. Ebben egyébiránt nejének is volt része, kinek nagyravágyása és gőgje egyáltalában sok viszályra szolgáltatott okot. 1883 szept. 13. Krakóban szobrot emeltek S.-nak.
S. idősebb fia S. Jakab (1667-1734) nem örökölte atyja trónját, midőn pedig 1704. fellépett mint trónjelölt, II. Ágost király Konstantin testvérével együtt elfogatta és 1706-ig Königstein várában fogva tartotta. Leányai közül Klementina Stuart (II.) Jakabhoz, a pretendenshez ment nőül (megh. Rómában 1735. mint apáca). S. ifjabb fia Sándor (1677-1714) mint csuklyás barát halt meg Rómában. S. harmadik fia Konstantin (1680-1726) szintén gyermektelenül halt el. A S.-család utolsó sarja S. Miksa János kivándorolt Amerikába, ahol (Covingtonban) 1875. hunyt el.
