Rozsda.
Rozsda. Igy nevezik általában véve a különféle fémek felületén oxidáció folytán képződő réteget. Közönséges értelemben R. alatt rendszerint a vastárgyakon képződő R.-t értik. Megjegyzendő azonban, hogy a r.-képződésben igen gyakran nemcsak a levegő oxigénje, hanem az abban foglalt széndioxid és vizgőz is közreműködnek. A mondotakból érthető, hogy azok a fémek rozsdásodnak meg legkönnyebben, amelyeknek rokonsága az oxigénhez igen nagy; az iparban használt fémek közül ilyenek főként a vas meg a réz, amelyek annál gyorsabban rozsdásodnak meg, mennél érdesebb a felületük. A rozsdásodást nagy mértékben elősegítik a különféle savak és sók (konyhasó stb.). A rozsdásodás meggátlása végett szokás a vastárgyakat festékkel v. zománccal bevonni, v. beónozni, benikolozni, mert e fémek az említett behatásoknak nagy mértékben ellentállnak. - Nemes R. (patina), 1. Fémek.
R. a botanikában a rozsdagombák (Uredineae) által a növényeken előidézett betegség. Nevét azért kapta, mert a rozsdagombák uredospóráinak csomói a növényeken vörös v. vörösbarna, a vasrozsda szinére emlékeztető csomókat alkotnának. A rozsdagombák csoportjába számos gombafaj tartozik, amelyek nagyon különböző fejlődési alakokkal birnak. A rozsdagombák életmenetében általában a következő fejlődési alakokkal találkozunk: a) teleutospóra, b) aecidium, c) pycnidium v. spermogonium, d) uredospóra.
A teleutospórák egy v. több sejtü, sötét szinü, vastag falu képződmények, amelyek a legtöbb rózsagombánál az áttelelésre szolgálnak, amidőn e spórák télen át nyugosznak s csakis tavaszszal indulnak fejlődésnek. Tavaszszal a teleutospóra csirázik, u. n. promyceliumot (basydiumot) hajt, amelyből 4 nyelecske (sterigma) nő ki, amely nyelecskék végén apró testek, az u. n. sporidiumok (basidiumspórák) fejlődnek. Ha a sporidiumok rájutnak valamely alkalmas növényre, ezen kicsiráznak s a növény belsejébe hatolva, ebben myceliummá fejlődnek. Az igy keletkezett mycelium fejleszti azután az aecidiumokat és a pycnidiumokat; az előbbiek leginkább vöröses szinü, bögrealaku testek, amelyek közönségesen a megtámadott növények leveleinek alsó lapjain nagyobb csomóban szoktak mutatkozni, s a melyek belsejében az aecidiumspórák fejlődnek; a pycnidiumok piciny, szintén vöröses szinü tokok, melyek az aecidiumokkal egy időben szoktak megjelenni, még pedig közönségesen a levelek felső lapjain s bennük a pycnidiumspórák (spermatiumok) keletkeznek. A pycnidiumsprórák szerepe ismeretlen, mert természetes körülmények között azok csirázását észlelni még nem lehetett, az aecidiumspórák azonban csirázóképességgel birnak, s csirázás után valamely alkalmas növény belsejében myceliumot fejlesztenek, mely mycelium képezi azutána megtámadott növényen előbb az azonnal csirázni képes uredospórákat s később a teleutospórákat. Ez a teljes fejlődéssel biró rozsdagombák, p. a gabonarozsdagombák (1. Gabonarozsda), életének általános valamennyi fejlődési alakban ugyanazon a növényen élnek, ilyen p. a burgundi répa rozsdája (Uromyces Betae Tul.) s ezeket autoecikus rozsdagombáknak nevezzük. Mások azonban gazdájukat változtatják, még pedig rendesen akként, hogy az aecidium és a pycnidiumalak egyik növényen, mig az uredo- és a teleutospóra másféle növényen fejlődik ki (gazdacsere); az ilyen rozsdagombákat heteroaecicusaknak nevezzük s erre nagyon jó példát nyujtanak a gabonarozsdák (1. o.).
A rozsdagombák több nemre szakadnak, amelyek főleg a teleutospórák alakja által vannak jellegezve; a főbb nemek a következők: Uromyces (egysejtü teleutospórákkal), Puccinia (kétsejtü spórákkal), Phragmidium (többsejtü, egymástól párhuzamos falakkal elválasztott spórákkal), Gymnosporangium (kétsejtü, hosszu nyelü, ragadós anyaggal csomókba egyesített spórákkal), továbbá a Cronartium, Chrysomyxa, Coleosporium és Melampsora nemek.
A rozsda a növények leggyakoribb betegségei közé tartozik s kulturnövényeinkben igen nagy károkat tesz. A megtámadott növények ama helyei, amelyeket a rozsdagombák myceliuma átszőtt, rendesen elbarnulnak s idő előtt elfonnyadnak, illetve elszáradnak, máskor azonban egyes növényrészek nagy mérvben eltorzulnak. A rozsda ellen biztos, a gyakorlatban általánosságban keresztülvihető védekezés nem ismeretes; az olyan R. ellen, amelynek gombája a kulurnövényeken kivül hasznot nem hajtó növényeken is élősködik, azutóbbiak irtása ajánlható. Némely esetben a bordeauxi lével (1. o.) való permetezés jó hatásunak bizonyult.
