Igazság.
Igazság. Általában igazaknak tartjuk azokat a gondolatainkat, melyek a valósággal megegyeznek. Valamivel mélyebben vizsgálva a dolgot, azt találjuk, hogy ez a megegyezése a gondolatnak a valósággal, voltakép megegyezése a gondolatoknak egymással s igy ez az igazság igazi kriteriuma. Mennél egyetemesebb belső világunknak ez a maga magával való megyezése, ellenmondásoktól való mentessége, belső rendje és harmoniája, annál inkább megközelítjük az igazság eszményét. Magának az I.-nak nincsenek fokozatai; de az ember elméjében az I. többé-kevésbé tökéletlen formában él. Szoktunk beszélni formai igazságról, amivel azt akarjuk mondani, hogy bizonyos gondolatok megegyeztethetők egymással, anélkül, hogy ezzel el volna döntve, vajjon a formailag igaznak talált gondolatok más idetartozó gondolatokkal is megegyeznek-e? Empirikus I.-oknak a tapasztalat utján szerzetteket lehet mondani, nem tekintve, hogy a tapasztalati igazságok más jogosult szempontok tekintetbevételével mikép itélendők meg. Empirikus igazság, hogy a nap bizonyos utat látszik leirni az égboltozaton, amiből nem következik, hogy tényleg megteszi ezt az utat.
I. tárgyi értelemben az, ami a törvénynek megfelel; alanyi értelemben az embernek az a tulajdonsága, mely szerint magatartása a tárgyi értelemben vett I.-nak megfelelő. Erkölcsi értelemben I. magatartásunknak s gondolkozásmódunknak az erkölcsi törvény parancsainak megfelelő volta, mig a jogi v. társadalmi I. csakis az emberi cselekményeket, de nem a gondolkozásmódot s az indokokat is veszi tekintetbe. Az erkölcsi s a társadalmi I. összezavarásán alapszik a római jognak az a tétele: «justitia est constans et perpetua voluntas jus suum cuique tribuendi»; a kettő között való különbségnek felismerésére utal ellenben a tétel: «non omne quod licet honestum est». Az I. szigorának enyhítése a méltányosság (aequitas). I. alatt érteni szokás továbbá a birónak sarkalatos erényét, amelynél fogva személyi tekintetek nélkül legjobb tudomása és lelkiismerete szerint jogot és I.-ot szolgáltat. L. még Büntetőjogi elméletek.
Az I. mint esztetikai eszmény mindig tiszteltetett ugyan, de sohasem volt ugy proklamálva, mint ebben a században. Az igazság annyira uralkodik a mai szépirodalomban, hogy néha a szépség rovására megy, sőt némely kiváló, nagytehetségü iró, mint Zola Emil, a szépséget egyáltalában eltagadja mint művészi vezéreszmét és csupán csak az I. ábrázolását tüzi művészi céljául. Zola és a vele rokon irók igazsága azonban csakis a társadalmi állapotok és az élő egyének hű ábrázolásában áll. Ezekkel szemben áll egy másik igazsági iskola, az Ibsenek, Echegaryk, Strindbergek, Hauptmannok, Sudermannok és Tolstoi-ok iskolája, melyek a hazugság ellen harcolván, az igazi erkölcsi elvek uralkodásra juttatását célozzák. Az I. művészetének megnyilatkozását legjobban Byrontól számítjuk az angoloknál, kik aztán Dickens és Thackerayban látták tetőpontját a humoros, életigazsággal megirt regénynek; a franciáknál örök mintaképül szolgál Balzac, kinek a drámában Augier és Dumas fils felelnek meg. Az igazságirány még folyton mérvadó napjainkban is, ámbár a régi idealizmus, romanticizmus és miszticizmus ujra lábra kapnak.
