Harang.
Harang. Kisebb csörgőket és csengetyüket már a legrégibb időben, különösen az egyiptomi és görög isteni tiszteleteken használtak, azonban az első nagy H.-ot a legenda szerint Paulinus csináltatta a nolai templom számára 394 jul 13. A tiszta rézércekben bővelkedő Nola a legrégibb időkben igen hires volt harangöntéséről. A H.-oknak egyházi célokra való használatát 604-ben Sabinianus pápa rendelte el. Az első történeti nevezetsségü H.-ok az orleansi szt. István-templomán függöttek. Midőn a várost Chlotar frank király megtámadta, a püspök meghuzatta a H.-okat, s azok hangjának hallatára a frank sereg elfutott. Nagy Károly amatt már Németország is használták a H.-okat melyeknek fölszentelése a VIII. sz. óta divatozik. A keleti egyházakban a H.-okat 871 óta használják, midőn Bazilius császár I. Orso velencei dogétól kapott 12 bronz-H.-ját Szófia-templom külön e célra épített tornyába akasztatta. A H.-öntés virágzását a XV. és XVI. sz.-ban érte el. A H.-játékot 1467-ben Kneck Bertalan flandriai H.öntő találta föl Alostban, Emony Péternek (Amsterdam) pedig sikerült egész akkordot hallhatóvá tenni. Titkát Graas Ábrahám örökölte, ennek utóda Julien lett, kinek révén azt a hires gescheri Petit és Etelbrock H. öntő-család fejlesztette tovább. Általában Hollandiában vannak a legjobb H.-játékok. Az Yssel melletti Zütphenben van egy, mely 25 H.-ból áll. Készítője a lotaiai Hemony 1645. A világ legnagyobb harangjainak méreteiről és sulyáról az alábbi táblázat tájékoztat. Ujabb időben a régi H.-hoz hasonló nagyméretü H.-okat már nem öntenek. Magyarország első H.-öntői Budapesten Walser Ferenc és Thury János és fia, a vidéken pedig Seltenhofer Frigyes és fia Sopronban.
A H. hangját hangtani törvények szerint határozzák meg. Az alsó átmérő nagyobbításával a hang mélyebb lesz, kisebbítésével pedig vékonyabb. A H.-szelvények kisebb-nagyobb mértékben egymástól eltérők, minden egyes H.-öntő külön készíti az alap (normális) szelvényt és ezután készíti a legkisebbtől a legnagyobbig a H.-formákat. A legfőbb igyekezete a H.-öntőnek az, hogy kis súly mellett minél mélyebb és tisztább hangot kapjon. A H.-szelvény főbb méreteit a következőképen kapják. A H. alsó átmérőjét (rendesen) 14 részre osztják, melyből 7 rész adja a felső átmérőt, 12 rész a magasságot, 1 rész a H.-koszorut, 1/4 rész afelső oldalrészt és 1/3 a felső fedő részt. A felső és alsó átmérő közti részt görbe vonalakkal (többnyire körivekkel) kapcsolják össze. A H. hangja négy hangnak vegyülékéből áll, melyek közül a legmélyebb hang az alsó, a legmagasabb pedig a felső (legkisebb) átmérőnél keletkezik. Ez okból a H. hangjának meghatározásához nagy zenei szakértelem szükséges.
Az alábbi táblázat a H. átmérőjének és sulyának viszonyszámát tünteti elő az egyes alaphangokra vonatkoztatva, melynek segítségével már meglevő H.-hoz viszonyítva, más H. sulya és átmérője határozható meg.
A H. öntőformáját sablonnal készítik. Először a H. belsejének megfelelő mintát, a magot v. belet, készítik el, erre az érc vastagságának megfelelő agyagréteget mintázzák, mely a H. külső alakját képezi, ezután készül a H. harmadik formarésze, a H.-köpeny.
A kisebb H.-formák magját agyagból, a nagyobbakét téglából készítik. Az alakzót (sablon) fából vágják ki és függőleges tengely körül forgatják. Ha a H. magja kész, ekkor finom agyaggal bekenik és ezt a réteget is lesablonozzák. Ezt a magot finom nedves hamuréteggel vonják be és rajta másik alakzóval, a forma ércvastagságának megfelelő vastagságban felkent agyagréteget alakítják ki. Ha ez megtörtént, a forma belsejébe faszéntüzet raknak s ha a forma már jól kiszáradt, felszinét meleg faggyuval vonják be. Erre a faggyurétegre ragasztják a diszitéseket és feliratokat, képeket és cimereket. Ezeket a tárgyakat sárga vaszk- és gyántakeverékből készítik és melegen olvadt állapotban mélyitett gipszmintákba öntik. Az igy készitett viaszrészeket meleg terpentinnel a H.-formára ragsztják, s ha megragadtak, finom agyagkeverékkel vonják be. Most a H. belsejébe ismét faszéntüzet raknak, a finom agyagréteg megszárítása céljából, azután pedig a H. nagysága szerint 1, 3, 3 réteg agyagot helyeznek reá és hosszuszálu kenderrel vonják be, hogy szilárdabb legyen. Ennek megszárítása után a H. fejét illesztik a formára, ezen van az öntéshez szükséges öntő nyilás és légvezető sip. Ezt a formát az öntéshez következőképen készítik elő. Először a H. fejét, ezután pedig a H. köpenyét veszik le. Ez utóbbiban a H. negativ képe lesz látható, mert a szárítás következtében a faggyu és viaszk elolvadván, az agyagba szivárgott. Ezután a H. magjára mintázott és az ércvastagságnak megfelelő burkot távolítják el. A H. forma kész mintája és hibás részeinek kijavitása után a H.-köpenyt reábocsájtják a magra és a kettős csavarokkal erősen egymásra szoritják, ezután pedig az alsó nyilást agyaggal fojtóan elzárják és legutoljára ráhelyezik a H. fejet. Az igy összeállított H. -formát az ércolvasztó kemence előtti öntőgödörbe állítják (hogy ha nem az öntőgödörbe történt annak felszerelése) és azt az öntő-nyilásig földdel erősen betömik, az érckifolyó-nyilás magasságáig pedig az egyes H.-okhoz téglából csatornát építenek, mely a kemencéből az olvadt ércet az egyes H.-formába vezeti.
A H.-okat az un. n. H.-bronzból (l. Bronz) öntik. Ez áll normális összetételben 78-80 rész vörösrézből és 22-20 rész ónból. Régebben azt hitték, hogy ezüst hozzátételével a H. hangja tisztább lesz, ez azonban nem bizonyult valónak. Az ezüst inkább árt mint használ. A H.-bronzot lángallóban (lángkemence) olvasztják meg lehetőleg fatüzzel. Először megolvasztják az ócska bronzot és rezet, s ha az adalék megömlött, adják hozzű a szükséges ónt. Ha a fém teljesen megömlött, összekeverik és próbát vesznek. A jó H.-bronz törete sárgásszürke és finom szemcsés. A formából kivett H.-ot megtisztogatják (homokfuvóval, reszelővel stb.) a rátapadt agyagtól és az öntvénybordáktól; egyes részeit le is esztergályozzák. ha kész, ráerősítik a fából vagy vsból készített koronát, melynek vascsapjai a fából vagy hengerelt vasból készitett H.-láb vizszintes tartójára erősített csapágyban forognak. A csapot hengeresre v. ékalakura készitik, ez utóbbiak kevesebb dörzsölő munkát fogyasztanak. Vannak oly H.-ok is, melyeknek csapja fogas szegment, csapágya pedig fogasrud. A H.-korona csapját oly mélyen helyezik, hogy a H.-ot könnyen huzhassák és állása mégsi biztos legyen. A H.-ot a koronához fejes srófokkal erősítik. A H. felső részén levő tartóperemet köralakura készitik, hogy szükség esetén a H.-ot a koronában meg is fordíthassák. A H. verőjét vagy szivét kovácsolt vasból készitik. Ujabban a H.-okat acélból is öntik, különösen kitünőek a bochumi gyár tégely acél H.-jai. A Budapesti Bazilika nagy H.-jának alsó átmérője 2400 mm., felső átmérője 1200 mm., magassága 2100 mm., vastagsága 172 mm., sulya 7735 kg., hangja F, harangütő sulya 350 kg., szegecselt vasból készitett koronája 2400 kg., 
tartókból készitett lába 3800 kg., huzására 4 ember szükséges. A harangot Walser Ferenc készítette.
tartókból készitett lába 3800 kg., huzására 4 ember szükséges. A harangot Walser Ferenc készítette.
)
Jelentősebb harangok adatai.
