Házi törvények
Házi törvények (néha családi v. házi szerződések), a német fejedelmi családok autonomikus szabályai vagyoni, családi és örökösödési ügyeiket illetőleg. Keletkezésük összefügg a territoriális rendszer kifejlődésével és a középkorban a közjog és magánjog közt beállott zavarral. Az egyes territoriumok mintegy a fejedelmi családok tulajdonának tekintetnek és igy a közönséges magánjog szabályai alatt állanak. Ennek következménye, hogy az ország területe az uralkodó család tagjai között, mint magánvagyon, a magánjog örökösödés elvei szerint felosztás alá kerül. A H. ugyan még magájogi természetüek és az országos ügyekre kihatni nem feladatuk; de a fejedelmi családok sajátlagos állása folytán mégis csak az következett, hogy általok a legfontosabb közjogok nyernek szabályozást; azért a H. és az országos törvények között az anyagi határvonalat felállítani igen nehéz volt. Kezdetben csak egyes konkret esetekre történtek intézkedések, melyeket a szokás később is alkalmaz és a fejlődés ebben az irányban halad tovább. Még a XVI. sz.-ban ingadozó az eljárás, majd a közönséges, majd a kivételes jogok fogadják el; a H. alkalmazása, érvénye csak a XVII. sz.-ban tekinthető végleg megállapodottnak. A fejedelmi családokat megillető különjogokat együtt pedig, mint «ius privatum principum», v. «privat Fürstenrecht» tárgyalják. A modern alkotmányosságok életbeléptével a H.jelentősége és természete sokban megváltozik. A közjog a magánjogtól most már elvált; az uralkodás nem magánjogi tulajdon, hanem eminenter közjog. Az uralkodó jogai nem a H.-ből, hanem az állam természetéből, illetve az alkotmányból folynak. A mai államfelfogás fundanentuma az állami souverainitás és ma az államélettel ellentétes volna, azt családi rendelkezésből, a család tagjai közti megegyezésből vezetni le. Az uralkodó a közhatalmat nem mint családfő, hanem mint az állam legfőbb organuma birja; az örökös monarkiákban sem örökli az előd hagyatékából, hanem birja, mert beállott az idő, hogy joga életet nyerjen. A H. mai nap részint mint közjogotk, részint mint magánjogok élnek tovább; az előbbiek vagy ugy, hogy az alkotmány nyiltan (p. Ausztriában, Szászországban, Poroszországban), esetleg hallgatag elismeri, avagy országos törvénybe veszi át s mint alaptörvényt ujra kifejezi. A kivételes magánjogok legnagyobb részt ma is érvényben vannak, ámbár elvileg ezek is alatta állanak az országos törvényhozásnak.
Régente a magyar államban is előfordult néhányszor, hogy a király gyermekei között az országot felosztotta, vagy hogy a testvérek osztozkodtak rajta; de azért az állam a királyi család tulajdonának sohasem tekintetett, mint ahogy a magánjogi felfogás sem hatotta teljesen át a közjogot. Később pedig a választással a nemzet befolyása a trónfoglalásnál, ennek közjogi természetét egészen kidomborította. A trónörökösédésre, az uralkodásra, a királyi családra vonatkozó közjogi kérdéseket országos törvények és a törvényes szokás szabályozták; az országgyülés beleegyezése nélkül keletkezett családi szerződéseket közjogilag érvényeseknek nem tekintették. Az 1723. I. II. III. t.-cikkek, midőn a jelen örökösödési rendet megállapítják, a trónörökösödés jogát a Habsburgházból nőágon származó ausztriai főhercegeknek biztosítják és pedig ez országos törvényekben kifejezett örökösödési alapelvek és rend szerint; de egyszersmind hozzá teszik,, hogy az örökösödési rend ugyanaz lesz, mely az ausztriai házban elfogadott és az örökös tartományokban már kihirdettetett. Igy azután az örökösödési rend kérdéseinél az uralkodó család H.-nek egyes intézkedései (ki tekintessék ausztriai főhercegnek? az egyenrangu házasság, melyet különben a magyar jog nem ismer), de csak a mondott országos törvények korlátai között, Magyarországban is figyelembe vétetnek. Mig a H. alkotmányra vonatkozó egyéb tételeinek (nagykoruság, regensség, stb.) érvénye, nálunk a törvényhozás hozzájárulásától függ. Uralkodó családunk fontosabb házi törvénye: V. Károly és I. Ferdinánd közti örökösödési szerződés 1525-ből, mely a habsburgi spanyol és osztrák ág kölcsönös örökösödését megállapítja, valamint Ferdinánd utódainak örökösödését az osztrák birtokokban; továbbá V. Károly bullája, 1530-ból, ugyancsak az örökösödési rendről; I. Ferdinánd végrendelete 1543-ból; I. Ferdinánd házszabályai (Hausordnung) 1554-ből; II. Ferdinánd végrendelete 1621-ből és ennek kodicillusa 1635-ből az osztrák tartományok oszthatlanságáról és a férfiág örökösödéséről az első szülöttség és az ági örökösödés elvei szerint; I. Lipót intervenciójával, Károly és József fiai között, 1073-ban, létrejött pactum mutuae successionis; végre a pragmatica-sanctio 1713-ból, VI. Károly által kiadva, melyet azután a cseh és német örökös tartományok rendei előtt kihirdettek és mintegy országos törvénynek is tekintetik. Az uralkodó család H.-nyeit legfelsőbb meghagyásra 1839-ben összegyüjtötték és ekkor V. Ferdinánd, később pedig uralkodó királyunk is megerősítette.
