Erődítés
Erődítés, valamely terepnek mesterségesen oly állapotba hozása, hogy azon csapatok vagy seregrészek náluk erősebb ellenségnek is huzamosabban ellenállhassanak. E cél el lesz érve, ha a harcosok, a lövegek és esetleg a megvédendő hadiszerek és hadikészletek az ellenség fegyvereinek hatásától lehetőleg megóvatnak és az E.-t használó csapatok fegyverhatása lehetőleg fokoztatik. Az E. továbbá olyan legyen, hogy az abban levő csapatok az E. megtámadása által veszteségeket szenvedett és megingatott ellenség ellen bármikor, lehetőleg sok erővel, egyidejüleg meglepően támadólag léphessenek fel, és végre, hogy az E. egy részének az ellenség általi elfoglalása még ne kényszerítse a védő félt az összes E.-ek elhagyására. Néha valamely terület terepviszonyai olyan kedvezők, hogy azok már kevés munkával átalakíthatók erődített helyekké; az ilyen E.-eket természetes E.-eknek nevezik; a hol azonban a természet e tekintetben csak igen kevés, vagy egyáltalában semmi előnyöket nem nyujt és ahol tehát az erődítő művésznek kell előnyös viszonyokat teremtenie, ott mesterséges E.-k alkotandók. Ellenállási képességük és mikénti építkezésük szerint megkülönböztetünk: futólagos (fr. fortifications passageres, ném. Feldbefestigung), álandó (permanentes) és ideiglenes (provisionelles) E.-ket. Futólagos E. olyan E., amelyet nehány óra vagy nap alatt csinálnak és amely csakis egyes fontos tereppontok, azaz helyiségek (hidak, szorosok, magaslatok, ligetek, épületek, faluk stb.) könnyebb megvédhetése végett készülnek. Az ily E.-nél többnyire csakis földet és fát dolgozhatnak fel azokkal a szerszámokkal, amelyeket a csapatok magukkal visznek, vagy amelyeket a helyszinen a polgároktól elvehetnek. Az ily E.-eket németül Verschanzungen-nek, franciául és néha németül is Retranchements-nak nevezik. Állandó E. olyan, amelyet már béke idején, gondosan kidolgozott tervek szerint, oly anyagokból építenek, a melyek az éghajlat viszontagságainak huzamosabb időn át ellenállanak. Ilyenek a várak (l. o.), a hadszervárak (fr. places de guerre, ném. Waffenplatz), a fellegvárak (fr. és ném. citadelles), és az állandó erődök vagyis váradok (fr. és ném. forts). Ideiglenes E. olyan E., amelynek építését közvetlenül a háboru kitörése előtt kezdik meg oly pontokon, a melyek a háboru kitörésekor fennálló viszonyok szerint a háboru lefolyása alatt fontos következményekkel biró harcok szinhelyei lesznek, vagy amelyeknek csekély haderővel szivós megvédése szükségessé válhat. Ezek ugy terveztetnek mint az állandó E.-ek, de főleg csakis földdel, fával és vassal (kiselejtezett vasuti sinekkel stb.-vel) építtetnek. Igen sok esetben az ily E.-eket eleinte csak a futólagos erődítéshez hasonlóan készítik el és csak a rendelkezésre álló időhöz mérten erősbítik mindinkább. Az erődítésnek egy külön része a várvivóerődítések (l. Várharc) és a földalatti erődités (fr. fortification souterraine); azaz az aknaművek építése, amelyek sajátképen csakis a föld felszinén épített E.-ek segédművei.
Az E. története: Ősidőkben (melyekből történelmi adatokat nem ismerünk) is építettek már E.-eket; tüskés bokrokkal, védő cölöpzettel, föld- és kőgátakkal vették körül az oly helyeken választott lakóhelyeket, a melyekbe többnyire csak kevés, könnyen elzárható utakon lehetett jutni (meredek sziklákon, mocsáros helyeken, vagy épenséggel cölöpzettel a viz tükre fölé készített hidláson stb.). Néha két, sőt több körgáttal vették körül a lakóhelyeket. Több ily őskori E. maradványainál meggyőződtünk, hogy építőik oly kövekkel rakták össze a védőgátakat, amelyek ha felépítésük után körülöttük rakott nagy tüzek által hozamosabb időn át izzóvá tétettek, üvegszerü anyaggá olvadtak össze; ezeket üvegsáncoknak (Glasburgen) v. salaksáncoknak (Schlackenwälle) nevezik. Alaprajzuk szerint megkülönböztetnek kör- vagyis gyürüsáncokat, melyeket főleg síkságon, sokszor - ingoványos és mocsáros vidékeken - cölöpzet-alapra építettek; néha a gyürüsáncok többnyire többé-kevésbé szabályos kör- vagy ellipszis-alakuak s néha domb- vagy hegytetőt vesznek körül. Néhol az ősemberek három oldalon egy könnyen meg nem mászható hegyfoknak csakis negyedik oldalát zárták el egy erődítéssel; az ily E.-t várgátnak vagy gátvárnak (ném. Burgwall vagy Wallburg) nevezik. Végre ott, ahol a törzsek már nemzetekké egyesültek és közös érdekeik megvédését közös ügynek tekintették, egész vidékeket zártak el E.-ekkel, ellenséges bekalandozások ellen; e célra néha száz meg száz kilom. hosszu védgátat építettek, melyeket a nép ördögárkoknak stb.-nek (a német nép: Pfahlgraben, Teufelsgraben, Schwarzer-Graben, Schweinsgraben stb.) nevez. Már az ó-kor kezdetén a nevezetesebb városokat, fejedelmi lakóhelyeket stb. magas kőfallal, védőtornyokkal stb.-vel vették körül, amint az részint azoknak mai napig fenmaradt romjaiból, részint az Eufrates és a Tigris völgyében és az Egyiptomban talált domborművek és falfestményekből kitünik, részint pedig a történelemből tudjuk. Mig a spártaiak «a férfiak mellét» tartották a legjobb E.-nek, addig a világhódító rómaiak különös súlyt fektettek az E.-re. Csapatjaik nemcsak az elfoglalt vidékeknek katonailag fontos pontjait alakították át várakká, hanem még menet alatt is, mihelyt ellenség általi megtámadtatásuk csak lehetséges, ha nem is valószinü, volt, táborukat mindig védőgáttal vették körül. A középkorban főleg a nagybirtokosok és a városok lakói biztosították magukat és vagyonukat E.-kel. Igy keletkezett a várépítészet és a városerődítészet, mely a lövőfegyverek feltalálása és folytonos tökéletesbítése folytán különösen a XV-ik, s azután a XVII. században, és végre e század hetvenes éveiben nagyon megváltozott. L. Erődítési rendszerek.
