Ekliptika
Ekliptika (Nappálya, Földpálya, εκλειψυζ mivel ezen sikban történnek a Nap- és Holdfogyatkozások, a régieknél ferde kör elnevezése alatt is fordul elő, mivel az équatorral szögletet képez), azon legnagyobb kör, melyben a Nap látszó évi mozgását végzi a Föld körül, vagy a koppernikusi felfogás szerint azon pályasik, melyben a Föld kering a Nap körül. Ennek már az őskorban történt meghatározása tekinthető az asztronomia első kezdetének. Az állócsillagok megfigyeléséből ugyanis csakhamar következett, hogy ezek folytonosan ugyanazon parallelkörben mozognak, hogy tehát delelési magasságuk egy és ugyanazon helyen változatlan. Ha ezzel szemben akadt égi test, melynek delelési magassága változékony, azt kellett következtetni, hogy ez a csillagok között sajátos mozgással bir; ilyen a nap. Babyloni régi megfigyelések szerint a Nap legnagyobb és legkisebb magassága a délkörben 81° és 33°, amaz a nyári, emez a téli napfordulás idejében. Ebből következik, hogy a Nap változó parallelköröket ir le, melyek a legnagyobb parallelkör, az equator körül szimmetrikusan csoportosulnak; ennek magassága ugyanis 1/2 (81°+33°) = 57° vagy 33° a régi Babylon sarkmagassága ugy geográfiai szélessége, mely a sarkcsillag direkt megfigyeléséből is levezethető. A Napnak kitérése az équator két oldalára tehát 81°-57° és 57°-33°, mindkét esetben 24°, és ez azon szög, melyet az E., a Nap pályája az équatorral bezár. Azt is észre kellett venni csakhamar, hogy egy bizonyos időköz mulva, melyet most évnek nevezünk, a Nap ugyanazon delelési magasságai ismét visszatérnek, s hogy a Nap ugyanazon csillagokhoz tért vissza, melyekből egy évvel ezelőtt kiindult. Mert a régiek szorgalmasan követték az állócsillagoknak láthatóságát Nap-kelte és nyugta alkalmával, ugy hogy könnyü szerrel meg tudták mondani, a Nap melyik csillagnál áll. Ha a Napnak egyes helyeit az égen gondolatban vonal segítségével összekötjük, nyerjük a Nap teljes utját, az E.-t, mely gondolatbeli szerkesztés éppen ugy, mint a delelési magasságoknak az equator körül való szimmetrikus csoportosulása bizonyítja, hogy az E. legnagyobb kör. Mint ilyen, az équatort két, egymástól 186°-nyira vagy egy félévnyire fekvő pontban metszi, az equinoktiumokban s ezek között egy-egy negyedévnyire fekszik az E. legmagasabb és legalacsonyabb pontja, a ráktérítő vagy nyári- és a baktérítő vagy téli fordulat, solstitium. Ma az équator és E. képezte szögletet, az E. ferdeségét kényelmesebben azon derékszögü gömb-háromszögből határozzuk meg, melyet a Napon átmenő deklinációkör az équatorral és E.-val határoz meg, s melynek oldalai a Nap deklinációja, rekta ascenziója és hosszusága, mig az elsőnek említett oldallal szemközt fekvő szög a keresett ferdeség. Ha az említett négymenynyiség közül kettőt megfigyelés utján ismerünk, a harmadik számítva meghatározható. Az equator és E. metszési pontjának meghatározását az Equinokcium cikk adja. Ugy ez, mint az E. ferdesége lassu változásoknak van alávetve, melyeket precesszió- és nutatióval jelzünk, s melyek a Földnek nem teljes gömbalakjából és homogeneitásából következnek. A további megfigyelés még azon érdekes tényt is felderítette, hogy a Hold és a nagy bolygók is oly pályákban mozognak, melyek nagyon közel feküsznek az ekliptikához, ugy hogy a legnagyobb kitérés e sikből a Földön álló észlelő számára (a bolygó legnagyobb geocentrumos szélessége) legfölebb 9°. Ha tehát az ekliptikától Északra és délre tőle mintegy 9°-nyi távolságban két kisebb kört irunk le, egy 18° széles övet nyerünk, melyet nagy bolygó soha át nem léphet, s melyet állatövnek nevezünk azon, már a legrégibb népeknél is majdnem kizárólag állatneveket viselt 12 csillagképről, mely az E. mentén elhuzódik. Ha ezen csillagképeknek egyenlő kiterjedést adunk, az E.-t 12 egyenlő 30°-os részre osztják, ugy hogy a Nap mindegyikében egy hónapig, a Hold felváltva majd 2, majd 3 napig időzik. A tavaszponttól kiindulólag, mely a kos- (♈) jegyével esik össze, következik egymásra sorban: a bika (♉), ikrek (♊), rák (♋), oroszlán (♌), szüz (♍), mérleg (♎), skorpió (♏), nyilas (♐), bak (♑), vizöntő (♒) és halak (♓) és a hosszuságokat eszerint vagy állatövi jegyekben, vagy tisztán csak fokokban adják; igy p. a szüzjegy 25° 31´, némelykor és különösen glóbusokon még előforduló hosszusági adat azonos 5×30°+25° 32´ = 175° 32´ hosszusággal. A precesszió miatt azonban az equinoktiumok (l. ezt) az E. mentén 70 évenkint mintegy 1°-kal nyugat felé tolódnak, ugy hogy ma a tavaszpont már a halak csillagképébe esik, holott még mindig a kos-jegyével ábrázoljuk. Innen van, hogy különbséget kell tenni csillagkép és állatjegy között; ma az állatövi jegy mindig a megelőző csillagzatban, a kos jegye, p. a halak csillagképében áll.
Az E. a bolygómozgások tanában mindig mint alapsik szolgál, mert a bolygók tényleg mindig ennek közelében maradnak. Ezért ekliptikálás koordinátarendszert is vezetünk be előnynyel, melyet az Ég-cikk ismertet közelebbről. Ha a látszó mozgásokról a valódiakra megyünk át, és meggondoljuk, hogy az équator a Föld forgási tengelyére merőlegesen áll, ez pedig az E.-val mintegy 231/2°-nyi szögletet képez, világos, hogy a Föld tengelye az E. felé 661/2°-kal hajlik és Napkörüli utjában magával párhuzamosan marad. Nem szigoruan, mert a precesszió következtében a tengely az E. ferdeségének kétszeresével, tehát 47°-kal egyenlő szögnyilásu kupot ir le a térben körülbelül 26 000 év alatt, vagy más szóval: e hosszu periodus alatt minden, az E. pólusa körül 231/2°-nyi sugárral leirt kör mentén fekvő csillag idővel a sarkcsillag nevére fog igényt tartani.
