Edénynyaláb,
Edénynyaláb, edénypamat, edényrost, edényrostnyaláb, rostedénynyaláb v. r.-köteg (növ., fasciculi vasorum), a növények belsejében az edényekből s hosszura nyult rost-, vagyis prosenchyma sejtekből alakult szövetnyaláb, vagy keményebb szálas rész, melyhez mint szilárdabb vázhoz a puhább részek (l. Alapszövet) hozzátámaszkodnak. Azok a keményebb szálak, amelyeket a növényrészek szétszaggatásakor vagy szétdörzsölésekor észreveszünk (1. ábra). E.-nak nem azért hijuk, mintha csupa edények nyalábja lenne, hanem azért, mert az edények főkép ezekben vannak.
1. ábra. A borsó szárának keresztmetszése, lent természetes nagyságban, fent a fele nagyítva-a a bőr, b a kéreg, c a háncs, d a kambium, e a fa, f a bél.
Az E. gyakran külön halad a növénytest parenchymájában, mint p. a levél erezete (a széles utilapuéból könnyen kihúzható), gyakran pedig, p. a fákban, úgy egymáshoz szorul, szövete is oly hatalmasan fejlődik, hogy végre a bélszövetet egészen elnyomja, s p. a fákban csaknem egymaga alkotja a növénysejtet. Az E. a gyökér vékonyszálacskáiból a gyökéren a szárban, innen az ágakba, levelekbe, a virágokba, valamint a gyümölcsbe is belép és összefüggően szétágazik. Különböző módon kiképződve, a legtöbb száras növényben megvan, csak a mohák testében nincs.
A ábra.
B ábra.
2-3. ábra. A Ricinus edénynyalábja: A kereszt-, B hosszmetszésben, r kéreg, m a bél parenchymája, b vastagfalu háncsrost, y a (kambiumforma) sejt, e a kambium, g nagy, tt' pedig kis gödrös edények, cb a bélsugárban keletkező kambiumsejt, gs nyalábhüvely, p háncsparenchyma, ss spiral edény, l fogas edény, hh fasejtek.
A kész E. anatomiai szerkezete a következő (2. és 3. ábra): kifelé, vagyis a növény bőre felé van a háncsrészlet vagy egyszerüen csak háncs (phloëma, Siebtheil), befelé a farészlet vagyis a xylema s gyakran a kettő közt a kambium vagyis a vastagító szövet. A háncsot vékonyfalu hasábos sejtek (y, kambiumalaku, cellula cambiformis) és rostás sejtek alkotják; a farészlet eleme: az igazi edény, a tracheida és fasejt. Kivülről az E.-ot jól különvált réteg a nyalábhüvely v. védőhüvely (endodermis gs), vagy pedig megvastagodott rostsejtek nyalábja, a háncsrost fogja körül, melyet régebben szintén az E. alkotó részének tartottak. A gyökérben eredetileg csak egyetlen egy központbeli E. van; a többi csak kivételes. A harasztok törzsében az E. vagy a tengely helyén van, vagy pedig a belet körítő záró cső, v. több koncentrikus nyalábgyürü és gyürüdarab, v. pedig elszórt nyalábok, egy egyszerü nyalábcséve mellett. Az egyszíküek E.-ja, a pálmatörzsé is, - a keresztmetszés képe szerint - szabálytalanul elszórt a törzs parenchymájában (4. ábra), de szabályszerü futását a szár hosszmetszésén láthatjuk (5. ábra). Némely vizi növénynek akár egyszikü, akár kétszikü, csak egy tengelyhelyzetü E.-ja van. A legtöbb kétszíkü és tobozos szárában, főleg a fákéban, az E.-ok egy körbe sorakoznak, a levélbe mindig egy egész v. több E. lép. A kétszíküek E.-ja közt maradt hézagot, ahol eleinte a bélsugár volt, uj E. tölti ki, mely a szomszédnyalábból válik ki. Igy gyürü-, ill. hengeralaku hatalmas szövettest támad s az ilyen szárat főkép az E. alkotja. Ez a csonka kupalak v. hengertest a szár alapszövetét a bélre meg a kéregre osztja, melyet a bélsugár kapcsol össze. A szár E.-ja a levélnek egész terjedelmében szétágazik, s a levélerezetét (nervatura) alkotja.
4. ábra. Egyszikü szár keresztmetszése.
5. ábra. Egyszikü szár idealis hosszmetszése.
A háncs meg a fa kölcsönös helyzete szerint lehet az E. 1. Összoldaladzó vagy lapharántos (fasciculi vasorum collaterales), midőn a fa befelé, a háncs pedig kifelé van, de egy-egy lapjokkal egymás irányában vannak. Ez a legesleggyakoribb eset a fában meg a levelekben 2. Koncentrikus (fasciculi vasorum concentrici, 6. ábra). Ennek a fája a középpontban nyúlik végig sp, ezt a háncsrész s fogja körül. Lehet azonban e két rész helyzete fordított is. Ez a legtöbb harasztot jellemzi, van nyalábhüvelye, u is. 3. Sugaras (fasc. vas. radiales). Ennek a farészlete sugaras helyzetü (7. ábra g) s vele kifelé éppen annyi háncsrészlet, s váltakozik. Ilyen van némely harasztnak és valamennyi gyökérnek. A gyökerek E.-ját mindjárt környező réteg, a perikambium hozza létre az oldalgyökerek előképletét, ezentul szintén nyalábhüvely, u van. ha, mint gyakrabban, az E. a törzsből a levélbe is átlép, közös E.-nak mondjuk. Ennek a szárban lefutó része a levélnyomnyaláb. Kevesebb szárnak (Begonia, Orobanche) van a közös E.-on kivül saját E. vagy szárnyalábja. Ez. a száron végig halad, a tenyésző kupban végződik, de a levélbe nem hajlik ki.
A harasztok egyszíküek s a kétszíküek egynyári puha szára, valamint a levelek E.-jában a prokambiumjokból keletkező háncson és farészleten kivül semmi sincs, vagyis a prokambiumsejtek maradék nélkül fává és háncscsá változnak, azért ez az E. tovább nem is vastagodik. Ez a zárt vagy befejezett E. Ha pedig a prokambiumnak első osztódásából a középső réteg mint tovább vastagító kambium marad vissza a háncsrészlet belső oldalán, mint a kétszíküeknek több esztendőn át növekedő szárában, vagyis ha a kambiumnak osztódásból ismételten másodszövetek, vagyis kifelé a másodháncs, befelé az uj fa keletkezik: az ilyen E. a működő v. nyilt.
6. ábra. A Polypodium páfrány koncentrikus edénynyalábjának keresztmetszése, sp a farészlet, s a háncs, u a nyalábhüvely.
Ilyen csak a kétszíküeknek, különösen a fás növényeknek van. A korosabb E.-nak tehát vagy van kambiuma, ekkor ez vastagodik, vagy nincs, p. a levélerezetében vagy a hamar elpusztuló puha szárban, ez tehát nem vastagszik.
7. ábra. A Primula gyökerének sugaras edénynyalábja keresztmetszésben, g a fa, s a háncs, p a perikambium, u a nyalánhüvely.
A fák évenként, tavaszkor és őszszel és sok esztendőn át vastagodhatnak. Az egész E.-körön keresztben végighuzódó kambium végre összefüggő gyürü lesz. Ez a kambiumgyürü, ennek osztódása folytán új fa- és háncsrészlet támad. Ez a fa vastagodása. Hasonló kambiumgyürü növeszti vastagságban sok kétszíkünek a gyökerét.
Az E.-nak a növény életében legalább két nevezetes feladat jutott. A farészlet sejtjei vezetik fel a gyökér felszítta cseppfolyós táplálékot, vagyis a felszivárgó nedváramlást a növénynek egyes része felé. Ezért a fatest vizvezető elemeit hydromnak v. tracheomnak is mondják. A háncsrészlet ellenben a levelekben a nyers táplálékból átsajátított (asszimilált) szerves vegyületeket lefelé vezeti, a növénynek abba a részeibe, ahol rá szükség van. A háncs tehát a leszivárgó nedváramlásnak a vezető szövete. V. ö. A növény táplálkozása.
