Belgium
Belgium (térképmelléklettel), Nyugat-Európa egyik királysága, Franciaország, Luxemburg n.-herczegség, a porosz rajnai tartomány, Hollandia és az Eszaki-tenger közt; az É. szél. 49° 30'-tól az 51° 30'-ig; a K. hossz. 2° 32'-től 6° 7'-ig nyulik. Területe: 29.457 km2.
){kind=small}
Belgium és Luxemburg
Felülete és vizei
B. É-i és ÉNy-i része sík és alacsonyan fekvő, tulajdonképeni hegyek itt nincsenek; e róna vidék hol száraz, hol mocsaras, legnagyobb részébén pedig jó termő föld, amelyet ott, hol a természetes homokzátonyok nem védik, mesterséges gátakkal kell a tenger hullámai elől elzárni. A Mause (Maas) és Rajna között B. földje meredekfalu völgyekkel sokszorosan átszelt fensík; Ardennák-nak (l. o.) hivják. Geologiai szempontból is nagy a különbség e két rész közt. A sík vidék alluvium; az Ardennák magva palás kőzet és quarc) Amaz 50, emez 300-400 m. átlagos magasságu; ebben a legnagyobb hegy a Baraque Michel, a királyság és a porosz rajnai tartomány határán, 680 m. magas. Egykoron a magasabb vidéket messze be Németország felé sűrü erdők takarták: egyes erdőfoltok máig is megmaradtak; köztük némely helyen mocsáros tisztások: Fagnes vagy Fanges, terülnek el; szomorubb és kietlenebb tájékot ezeknél, a Liege, Luxembourg és Namur tartományokban elterülő vidékeknél alig képzelhetni. Az Ardennák ezen nagyobb magassága dacára B. Hollandia és Dánia után a legcsekélyebb középmagasságu ország. (Leipoldt 163 m.-re, Dewalque 148 m.-re becsüli.) A földje majdnem teljesen két folyó vizkörnyékéhez tartozik; ezek a Schelde (Escaut) és a Meuse; egyik sem ered B.-ban; mindkettő Hollandiában torkol. A Meuse (vallonul: Mouse, flamandul Maes, hollandul Maas) itt 180 km. hosszu, vidéke 13.000 km2; balról fölveszi a Sambre-t, jobbról az Ambevével bővült Ourthe-ot és Vesdret. A Schelde pedig, amelynek hossza és vidéke körülbelül ugyanannyi mint a Meuse-é, a Lyst, a Dendret vagyis Dendert és Runnelt. Ez utóbbi, a Schelde jobboldali mellékvize, torkolatától 10-12 km.-re a Dyle, a Senne és Nethe egyesüléséből alakul; az utóbbinak szintén két forrás-folyója van, a Nagy- és a Kis-Nethe. A Schelde és Meuse medencéje közt, Limbourg és Anvers tartományok nagy részét foglalva magában, nagy kiterjedésü puszta vidék van, amelyet Campine-nak (flamandul: Kempenland) neveznek, amelyet azonban az emberi szorgalom és kitartó munka mindig szükebb korlátok közé szorit. A fentemlitett két nagyobb folyón kivül van még a 78 km. hosszu, részben csatornázott Yser, amely Nord francia départementban ered és Nienportnál szakad az Északi-tengerbe. B. folyóvizeit számos csatorna köti egymáshoz; a leghosszabbak: amely a Meuset a Scheldével, amely Lieget Maastrichttal és Ostendét Brugeszsel meg Ganddal köti össze. A hajózható folyók és csatornák hossza: 2205 km.
Éghajlat és termékek.
A Mexikói öböláramlat közel volta és a nagyobbára DNy-i szelek B. sík vidékének klimáját oceánivá teszik; az évi középhőmérséklet átlag: 10,3° C.; az Ardennák vidéke hüvösebb (évi átlag: 7,1°) és zord, főképen a gyakori esőzések miatt. A K-i részén a királyságnak az esőzések gyakoriabbak, mint a Ny-in. (Ostendeban 700 mm., Stavelotban 965 mm.) A sok helyen. kedvezőtlen körülmények dacára B.-ban a mezőgazdaság nagyon virágzó, amit a nép szorgalmán kivül főképen a mezőgazdasági tanácsnak, a kilenc tartomány mindegyikében fennálló mezőgazdasági bizottságoknak és a mintegy 118 mezőgazdasági egyesületnek köszönhet. A királyság egész területének 85,3 %-a művelés alatt áll; és pedig 49,3% szántóföld, 4% kert és szőllő, 17%, rét és legelő, 16% pedig erdő. A szántóföldek legnagyobb részét rozszsal, buzával, zabbal vetik be vagy burgonyával ültetik be; árpát és kendert Ny.-Flandria és Hainaut, komlót és dohányt Ny.-Flandria termel legtöbbet. A virágzó földművelés dacára B. kenyértermékekben behozatalra szorul. Az Ardennák jó erdei fát szolgáltatnak.
Az állattenyésztés.
Az aránylag gyakori esőzések miatt jó és kövér legelők. B. állattenyésztését nagyon előmozdítják. Az állatállomány 1880-iki összeirása szerint volt szarvasmarha: 1.382.815 darab (a legtöbb K.-Flandriában és Limbourgban, ahol a limbourgi sajtot készítik); ló: 271.974 (főkép Namur és Luxembourgban); juh: 366.400 (legtöbb Luxembourgban); sertés: 646.375 (legtöbb K.-Flandriában). Flandriában a házi nyúl-, a Campine-on a méhtenyésztés jelentékeny; a halászat is virágzó (1889. 338 halászbárka, 11.931 tonnatartalommal foglalkozott vele). A vadak meglehetősen kipusztultak.
A bányászat.
B. gazdagsága bányáiban rejlik, amelyeket már a XI. század óta művelnek. A bányák közül legértékesebbek a szénbányák. B. széntelepei D-i részében K-i határától csaknem Ny-i széléig huzódnak és több mint 1440 km2 területet foglalnak el; a vastagságuk különböző; a szénbanyák főképen Mons, Liege és Charleroi környékén vannak; 1889. 256 bányából 20 millió tonna kőszenet bányásztak. Kőszenen kivül B. szolgáltat vas-, ólom-, rézérceket, márványt (Dinant és Gochenée mellett), porcellánés fayence-agyagot (Liege, Namur tartományokban), kitünő köszörü köveket (különösen Vielsalmnál), magnéziát és timsót. Áványizforrásokban kiválóan a Meuse környéke gazdag. Legismeretesebbek Spaa vastartalmu forrásai és Chaudfontain meleg forrásai;. vannak továbbá vastartalmu vizek: Stavelot, Aubel, Japille, Huy stb. mellett; kénes források: Ayvaille, Grivegnée, Florée hegységeknél.
A lakosok és az ipar.
B. Európa legsűrűbben lakott országa; összes lakóinak száma 6.136.444, azaz egy km2-re 206. Ezek azonban nagyon aránytalanul vannak megosztva, mert mig Brabantban 341 esik egy km2-re, Luxemburgban csak 49. A lakosság tulnyomó nagy része katolikus; a protestánsok számát 15.000-re, az izraelitákét 3000-re becsülik. Anyanyelve szerint a lakosság két nagy csoportra oszlik: a franciául beszélő wallonokra (ejtsd: uallon) és a hollandival közel rokon nyelven beszélő flamandokra; amazok a keleti, a Franciaországgal határos részekben laknak és két nyelvjárás közt oszlanak meg: a hennuyer és liegeois közt; emezek a nyugati és északi részeken vannak többségben. Eltekintve a 2 éven aluli gyermekektől, csupán franciául 2830 millió, csupán flamandul 2,485 millió, franciául és flamandul pedig 0,424 millió ember tudott; a francia azonban az előkelőbb társaságokban a társalgási, a középiskolákban a tanítási nyelv, ugyanezt használják az udvarnál és a hivatalokban. B. sűrű lakosságát főképen virágzó iparának köszönheti; ennek alapját már a XII. században vetették meg és a XIII. században a flandriai posztó már egész Nyugat-Európában ismeretessé lett; a XIV. században már egyedül Angolországból 50.000 bál gyapjut hoztak be a flandriai szövők számára; X. Leo pápa 50.000 koronát fizetett azon szőnyegekért, amelyeket Rafael kartonjai szerint készíttetett. A németalföldi szabadságharc bénítólag hatott B. iparára, de a béke helyreálltával ujra virágzásnak indult s a XVIII. században a belga munkások minden szomszéd államban keresettekké lesznek; a XVIII. században megkezdték a széntelepek kiaknázását; a szárazföldi zár B. iparának uj lendületet ad; e fejlődést rövid időre megakasztja a Hollandiával való egyesülés; de 1830 óta ez ujra folytonosan halad előre. Legvirágzóbb iparágak: a vászon-, gyapju- és gyapotszövés, a bőr-, fém- és üvegipar. Az összes gépek száma 1850. 2250 volt 54.300 lóerővel, 1889. pedig 17.108, 859.412 lóerővel. A Vászonszövés legvirágzóbb Flandriában; középpontja Gand; damasztot készít Bruxelles, Bruges és Courtrai. A csipkekészítes ősidők óta hires. Legértékesebb csipkéket szolgáltat Bruxelles, továbbá Malines, Anvers, Turnhout, Bruges, Ypern, Gand, Alost, St-Nicolas; cérnát főképen Alost. A csipkeverőnők számát 150.000-re, a vászonszövésre szánt orsók számát pedig 250.000-re becsülik. A gyapjuszövés főképen Verviers és környékén virágzik; készítenek továbbá gyapjukelméket: Hodimont, Stavelot, Tirlemont, Bruxelles, Liege, szőnyegeket főképen Tournai. A gyapotszövésnek szintén Gand a középpontja; jelentékeny még e tekintetben Aelst Kelet-Flandriában, Kortrijk Nyugat-Flandiában, továbbá: Bruxelles, Tournai és Mons. A bőripar virágzó Liege, Huy, Namur, Dinant és Stavelotban. A fémipar B. különböző részeiben tett szert jelentőségre; a vasolvasztók, vasöntők, késés egyéb vas- meg acélgyárak leginkább Liege, Namur, Charleroi és Monsban, meg e helyek környékén foglalkoztatnak számos munkást; hiresek a liege-i fegyvergyárak, a seraingi, tirlemonti, bruxellesi, gandi gépgyárak, a charleroi-i szegkészítők, a liege-i és brüxellesi drótgyárak, az Ourthe melléki pléhgyárak, a királyi ágyuöntő Liegeben és az Arsenal deconstruction Anversben. Az üvegipar Hainaut, Liege (Val-St.-Lambert) és Namur tartományokban virágzó; a belga tükörüveg ritkítja párját a világpiacon, mintegy 80 üveghutában készítenek üveget. Egyéb jelentékeny iparágak a következők: a kémiai (Auvelais, Anvers, Malines, Bruxelles, Gand), a papir- (Bruxelles, Liege, Louvain), a porcellán- (St.-Servais, Andenne, Bruxelles), a fayence- (Tournai), a cukor- (különösen Hainaut tartományban), a dohány-, szesz-, söripar.
Közlekedés és kereskedelem.
A hajózható folyókon és csatornákon kivül (l. fent) a közlekedés utai a jó karban tartott országutak és 4728 km.-nyi hosszuságban a vasut-vonalak. Ez utóbbiak dolgában, ha azokat a terület nagyságához arányítjuk. B. földünk első országa. A táviróvonalak hossza 7225 km. A kiterjedt uthálózatnak és virágzó iparnak megfelelően B. forgalma is jelentékeny; benne az ország fekvésénél fogva a tranzitó-forgalom nagy szerepet játszik. A tengeri forgalom már a középkorban is élénk volt; a vesztfaliai békében azonban csaknem teljesen megszünt, mert Hollandia a Schelde torkolatát elzárta. Midőn L Napoleon Anvers kikötőjét helyreállította, ez jelentékenyen fölvirágzott; az 1839-iki londoni egyezmény azonban azt ujra meggyöngítette, midőn Hollandiát följogosította, hogy hajónként 11/2 németalföldi frt vámot szedjen; 1863. azonban B. e jogot Hollandiától megvette és ez időponttól kezdve a tengeri kereskedelem ismét magasabb fogra hágott. A legnagyobb kikötők Anvers és Ostende. A kereskedelmi hajók száma 56, 75.946 tonna tartalommal. 1840. az összes külföldi forgalom még csak 429,9 millió frankot tett ki, 1850. 912,5, 1870. 3282, 1890. pedig 3146,2 millióra emelkedett; ez utóbbiból 1692,5 esik a bevitelre és 1453,7 a kivitelre. A kivitel fő cikkei: vas- és vasáruk, kőszén, márvány, üveg és üvegáruk, csipkék, posztó, vászon- és pamutkelmék, tükrök; a bevitelé: gabona és lisztnemüek, a szövőipar nyerstermékei, kémiai szerek, nyers bőrök, élő állatok és gyarmatáruk. Legélénkebb forgalma B.-nek Franciaországgal van (674 millió frank); ezután következnek: Angolország, Németország, Hollandia, az Egyesült Államok, Dél- Amerika, Románia, Kelet-India, Spanyolország, Svéd-Norvégország, Olaszország, Svájc és végül az Osztrák-Magyar monarkia (8 millió frank értékben, amiből a bevitelre 2, a kivitelre 6 millió esik).
Szellemi műveltség. Bár a szellemi műveltség nem érte el azt a fokot, amit az ipar és kereskedelem, de az is folytonosan emelkedőben van. A felsőbb oktatás céljaira. szolgál a Liege, Gand, Louvain és Bruxelles városokban felállított négy egyetem; az első kettő állami; a louvaini katolikus, a bruxellesi liberális; a katolikus egyetemen teologiai fakultás is van. A gandi egyetem mérnöki és művészi felsőbb iskolával, a liegei pedig bányászakadémiával áll kapcsolatban, műegyetemi ága van még a bruxellesi és louvaini egyetemnek is. Ezeken kivül van még: állatorvosi iskola (Bruxellesben), egy Institut agricole (Gemblouxban), bányásziskola (Liege-ben és Monsban), kereskedelmi iskola (Anversben), hajózási iskola (Ostendeban és Anversben) és több ipariskola. A középiskolák.amelyeknek száma nagy, vagy királyi athenaeumok, amelyekben bifurkáció van, vagy ezekhez hasonló községi collége-ek vagy a községektől segélyezett magáncollége-ek, vagy végül alsóbbfoku középiskolák. A kir. athenaeumok száma 20, a községi collége-eké 8, a segélyezetteké 7; az alsóbbfoku fiu-középiskoláké 88. A népiskolák az 1884 szept. 20-iki törvény szerint nagyobbára egyházi befolyás alatt állanak; és vagy école primaire-ek vagy école d'adulte-ok: ez utóbbiakban felnőttebbek nyernek oktatást. Az écoles primaireseket 614.671 tanuló látogatta, az écoles d'adultes-öket pedig 65.118. A tanárok, tanítók és tanítónők képzéséről 49 iskola gondoskodik. A közép- és felső oktatás egy tanács felügyelete alatt áll, amelyben 8-10 tagon kivül egy főfelügyelő és 3 szakfelügyelő vesz részt, akiknek székhelye Bruxelles.
A művészetek és irodalom előmozdítására az ország különböző részeiben mintegy 100 intézet áll fenn; ezek közül a legjelentékenyebbek a bruxellesi és anversi kir. akadémiák. A nyilvános könyvtárak száma szintén nagy; legjelentékenyebb a bruxellesi kir. országos könyvtár. Az időszaki sajtó állapotáról a következő számok adnak fölvilágosítást: megjelent 377 politikai, 29 pénzügyi, 95 földmívelési, kereskedelmi és ipari, 416 egyéb tartalmu ujság. Közülük legelterjedtebb a külföldön az Indépendance belge.
Alkotmány és közigazgatás.
Az 1831-iki belga alkotmány kimondja a törvény előtti egyenlőséget; a tetten kapást kivéve, senki megokolt birói itélet nélkül el nem fogható. Az egyház az államtól külön van választva; vallását mindenki szabadon gyakorolhatja; a sajtó szabad, a kiadóktól kaució nem követelhető; a békés gyülekezés és társulás joga korlátlan. B. alkotmányos, csupán a férfiágban az elsőszülöttség joga szerint örökölhető királyság. A király (jelenleg II. Lipót, a szász-koburg-gothai hercegi családból) személye sérthetetlen; férfiutód hiányában a törvényhozó testület jóváhagyásával utódot nevezhet ki; rendeletei csak akkor érvényesek, ha a felelős miniszterek valamelyike aláirja; a minisztereket ő nevezi ki és bocsátja el; a szárazföldi és tengeri haderő parancsnoka; a háboruüzenés és békekötés joga őt illeti meg; szövetségeket és kereskedelmi szerződéseket köthet; ezek azonban, ha az államot vagy az állam egyes polgárait terhelik, csak akkor érvényesek, ha a törvényhozó testület jóváhagyja. A királynak van kegyelmezésre, pénzverésre joga, nemesi cimet is adományozhat, de ezzel semmiféle kiváltság nem jár. A törvényhozó testület bármelyik házát föloszlathatja, de egy hónapnál hosszabb időre el nem napolhatja. Törvényhozói jogát a két házból álló törvényhozó testülettel osztja meg. A képviselőház 138, 4 évre választott tagból (40.000 lakosra 1) áll, akiknek fele minden 2 évben ujra választandó; a képviselőket azon legalább 21 éves állampolgárok választják, akik legalább 42 frank egyenes adót fizetnek; az alkotmány ezen szabálya ellen folyik mostanában heves agitáció. A szenátus félannyi tagból áll mint a képviselőház; ezek 8 évre kapják mandátumukat; a szenátus fele minden 4 évben megujítandó. A választást ugyanazok ejtik meg, kik a képviselőválasztásokat, mig azonban képviselőnek minden belga állampolgár megválasztható; szenátorrá csak az lehet, aki legalább 40 éves és legalább 1000 frank egyenes adót fizet. A végrehajtó hatalmat a király felelős miniszterei által gyakorolja; a miniszterek: a belügyi, külügyi, pénzügyi, hadügyi, igazságügyi, a földmivelés-, ipar- és közmunkaügyi, továbbá a posta-, táviró- és vasutügyeket vezető miniszter. A vád alá helyezett miniszterek fölött a semmítőszék itél; az elitélt miniszternek a király csak a törvényhozó testület egyik házának beleegyezésével kegyelmezhet meg. Az adminisztrativ kerületek a következők:
A tartományok élén a királytól kinevezett kormányzó és egy 4 évre választott tartományi tanács áll. Ez nevezi ki a közigazgatási tisztviselőket, kiveti a községekre az adókat, megállapitja a tartományi budget-t és kiadja a közigazgatásra meg a belső rend fentartására vonatkozó szabályzatokat. Ez utóbbiak, valamint a pénzügyi határozatok királyi jóváhagyásra szorulnak. A tanács határozatait a kormányzó hajtja végre; ugyancsak ő felelős a közrendért, ő rendelkezik a csendőrséggel és requirálhatja a fegyveres hatalmat. A tartományok arrondissementokra és ezek kantonokra vannak fölosztva. Az ország fővárosa: Bruxelles (Brüsszel). Az igazságszolgáltatás 26 első folyamodásu biróságra, 3 fölebbviteli törvényszékre (Bruxellesben, Gandban és Liegeben) és egy semmítőszékre van bízva.
A birákat a király nevezi ki. A sajtó- és bűnügyi perekben esküdtszékek itélnek; ezek száma 9. Az állami bevételek 1892-re 140 millió forintra, a kiadások 137,5 millió frtra voltak előirányozva. Az államadósság 915,5 millió frt. A katonaügyet az 1870 jun. 3-iki és 1873 aug. 16-iki törvények szábályozzák. A hadsereg létszámát évenkint állapítja meg a törvényhozó testület; 1890. a békelétszámot 51.127, a hadi létszámot 130.968 főben állapították meg. Az ország cimere: egy aranyszinü oroszlán, kinyujtott vörös nyelvvel, fekete alapon, amelyen a jelszó: «L'union fait la force». Az ország szinei: vörös, sárga és fekete, merőleges irányban; a fekete esik a zászlórúd mellé.
Régi története 1830-ig. Belgium nevét régi lakóitól, a belgák törzsétől kapta. Ezek részint a kelta, részint a germán népcsaládhoz tartoztak. Julius Caesar Kr. e. 51. meghódította az országot és Gallia Belgica néven Galliához csatolta; az akkori B.-nak területe egyébiránt nagyobb volt, mint a mostaninak. A római uralomnak a száli frankok betörése vetett véget; 486 óta B. a frankok országához tartozott, a verduni szerződés értelmében pedig (843) Lothar és Kopasz Károly (Jámbor Lajos fiai) osztották fel maguk közt. A 870. kötött mersen-i szerződés értelmében Artois és Flandria a nyugati frank országhoz került, a Maas-tótól keletre fekvő részeket pedig Lotharingiai hercegség címmel a keleti frank országhoz csatolták. A hűbérrendszer kifejlődése által több apróbb hatalom keletkezett a lotharingiai hercegség romjain, mint a brabanti, luxemburgi és limburgi hercegség, a hennegau-i grófság, a namur-i és antwerpeni őrgrófság, végül a mestrichti és lüttichi püspökség. Artois és Flandria grófságok gazdag és szabadságszerető polgárai évek hosszu során át szívós harcot folytattak a francia királyok ellen ((l. Artevelde és Koning); az örökös grófi család férfiágának kihalta után (1384) mindkét tartomány a Burgundi hercegi család uralma alá jutott, mely 1406-73-ig örökösödés és vétel utján a többi tartományokat is megszerezte, úgyhogy a XV. század közepe óta a gazdag burgundi hercegség Németország és Franciaország között hatalmas politikai tényezővé lett. Merész Károly herceg bukása azonban (1477) rohamosan véget vetett ennek az emelkedésnek. Országát a szomszédok feldarabolták; Burgund nagyobb része, a 17 németalföldi tartomány leányának, Máriának hozománya gyanánt Miksa főhercegre, III. Frigyes német császár fiára szállott. 1512. pedig Burgundot a kölni birodalmi rendek külön kerületként a birodalomhoz csatolták. V. Károly, Miksa unokája azonban B.-ot megint családi birtokának tekintette s 1548. fiára, II. Fülöp spanyol királyra hagyta.
Németalföld
(így nevezték ekkor B.-ot) a Habsburgok uralma alatt a jólét magas fokára emelkedett, de a protestánsok véres üldözése és II. Fülöp zsarnoksága miatt nemsokára leszállott hatalmi polcáról. Ez az elnyomás és üldözés végre a németalföldi szabadságharcot (l. o.) szülte, melynek az lett az eredménye, hogy a hét északi tartomány utrechti unió néven (1579) mint protestáns köztársaság különvált; a déli tartományok ellenben (a mai B.) továbbra is megmaradtak spanyol katolikus tartománynak. Midőn II. Fülöp az országot Izabella leányának és férjének, Albrecht osztrák főhercegnek adományozta, B. rövid ideig (1598-1621) önállóságnak örvendett; Albrecht halála után azonban ujra visszakerült Spanyolországhoz, melynek hanyatlása reá is káros hatásu volt. Iparát tönkre tették a németalföldiek, de még sokkal inkább a franciák, kik rendszerint B. földjén támadták meg a spanyolokat és békekötéskor B. területéből szakítottak ki egy-egy darabot. Kimondhatatlanul sokat szenvedett B. XIV. Lajos háborui s a spanyol örökösödési háboru alatt, melynek végén az utrechtrastadti békekötés értelmében, Osztr.-Németalföld névvel Ausztriához került. Az 1715. kötött u. n. barriere-szerződés értelmében a független Németalföld (Holland) azonban jogot nyert, hogy a francia határ szomszédságában fekvő belga várakban őrséget tarthasson, a Schelde torkolatát pedig továbbra is elzárhassa. VI. Károly uralma nem vált az ország hasznára. Prié marquis, ki Szavojai Jenő, a névleges helytartó helyett kormányzott, oly súlyos adókat vetett ki az osztrák-németalföldi tartományokra, hogy ezek Aneessen céh-főnök vezérlete alatt fegyvert ragadtak. Az osztrákok azonban leverték a felkelést és Anneessen-t lefejezték (1719 szept. 20.). Az osztrák örökösödési háboru alatt B. nagyobb része a Fontenoy melletti csata után (1745.) Szász Móric francia tábornok hatalmába esett; az aacheni béke értelmében azonban B. ujra Ausztria jogara alá került.
Mária Terézia szelid uralma alatt (kinek nevében lotharingiai Károly kormányzott) B. jóléte ujra visszatért s különösen az iskolák ügye jobbrafordult. Mária Terézia alapította többek között a belga tudományos akadémiát. II. József uralma diplomáciai sikerrel köszöntött be; hatályon kivül helyezte a barriere-szerződést (1781), de az a terve már dugába dőlt, hogy a Scheldet megnyissa a hajózásnak. Sokkal komolyabb következései voltak József elhamarkodott reform-kisérleteinek. Már az egyházi viszonyokat rendező rendeletei visszatetszéssel találkoztak, de amikor az általa elismert Joyeuse entree nevü szabadságlevél ellenére kezdett uralkodni, a nép több helyt fegyvert ragadott és Van der Noot ügyvéd vezérlete alatt Józsefet trónvesztettnek nyilvánította (1788). Az osztrák kormányzó habozása, az osztrák csapatok veresége (1789), a brüsszeli őrség fegyverletétele (dec. 11.) csak szították a tüzet s dec. 26. a brabanti rendek, 1790 jan 11. pedig az összes belga tartományok képviselői Egyesült belga államok néven önállóan szervezkedtek és a kormányzás teendőit kongresszusra bizták. De a francia forradalom hatása alatt a felkelők maguk is pártokra szakadtak. Bender osztrák tábornok felhasználván az arisztokraták és demokraták versengését, Luxemburgból B.-ba nyomult és az országot könnyü szerrel ismét meghódolásra birta. A pacifikálás után II. Lipót nevében kihirdette az amnesztiát és az alkotmány megtartását is megfogadta.
A béke nem volt tartós. Az 1792. Franciaország és Ausztria között kitört háboru vezérei B.-t szemeltek ki első sorban a csata helyének.
A nov. 7. Jemappes mellett kivívott diadal a franciák kezébe juttatta B.-ot. 1793 márc. végén a franciák a neerwindeni csata után ugyan megint kiszorultak, de Pichegru győzelme Fleurus mellett (1794 jan. 26.) az osztrákok uralmának mindenkorra véget vetett B.-ban. A győzők B.-ot Franciaországba kebelezték és 9 departementra osztották. A campo-formioi és luneville-i békekötések szentesítették e foglalásokat. Ezóta B. a francia köztársaság és a későbbi császárság jó- és balsorsának osztályosa volt. Napoleon bukása után a szövetségesek B.-ot és Hollandiát előbb osztrák kormányzóra bizták, a bécsi kongresszus pedig azt határozta, hogy e két országból Németalföld névvel önálló királyság alakíttassék, melynek koronáját orániai-nassaui Vilmos Frigyesnek itélték oda. Igy is történt. Vilmos herceg 1815 márc. 23. felvette a németalföldi királyi címet, a londoni kongresszus és a bécsi záróhatározatok pedig proklamálták az uj királyságot. 1815 aug. 24. kihirdették Brüszszelben az uj alkotmányt, melyre Frigyes király szept. 27. megesküdött.
Az 1830. évi szabadságharc. A belga királyság megalkotása. Brüsszelben, hol francia agitátorok régóta szították az izgatottságot, 1830 aug. 25. a Portici-i néma címü opera előadás adta meg a jelt a nyilt lázadásra, utána a többi városok lázadtak fel. Brüsszelben a gyülölt igazságügyminiszter (Maanen) palotáját, a rendőrségi palotát és az állami nyomdát lerombolták és a királyi zászlók helyébe brabanti lobogókat tüzték. Brüszszelben szept. 24. uj kormány alakult, mely okt. 4. kikiáltotta Belgium függetlenségét. E határozatot a nov. 10. Potter elnöklete alatt egybegyült kongresszus megerősítette, mely egyúttal 187 szavazattal 13 ellenében az alkotmányos monarkiát jelölte ki B. jövendőbeli alkotmányformájául, mely határozat végét vetette a köztársasági Potter és társai reményeinek. Az orániai családot kizárták a trón birtokából. A hollandi király viszont a nagyhatalmak londoni kongresszusához felebbezte ügyét, amely azonban, miután kifogásainak érvényt szerezni nem tudott, engedett végre és B.-nak uj közjogi állását és alkotmányát 18 cikkelybe foglalta össze.
Amig a londoni kongresszus megállapította B. alkotmányát, a Brüsszelben 1831 febr. 3. egybegyült kongresszus az uj királyválasztás iránt intézkedett. A többség Nemours herceget választotta meg Leuchtenberg herceg és Surlet de Chokier ellenében. De a londoni kongresszus tiltakozott a választás ellen. Erre a nemzetgyülés 1831 febr. 23. Anglia ajánlatára Lipót szász-koburgi herceget választotta meg belga királynak (196 képviselő közül reá szavazott 152). Lipót a koronát a 18 cikkely tiszteletben tartásának feltétele mellett elfogadta, 1831 julius 21. bevonult Brüsszelbe és megesküdött a febr. 7-iki alkotmányra.
I. Lipót király 1832 aug. 9. az uj dinasztia megszilárdítása érdekében nőül vette Orleansi Luiza hercegnőt, Lajos Fülöp francia király legidősb leányát. E házasságból három fiu született, kik közül a két életben maradt herceg biztosította a Koburg-dinasztia fennmaradását. Ami a parlamentáris fejlődést illeti: B.-ban kezdettől fogva mind a mai napig a klerikális és szabadelvü párt küzdött az uralomért. Az 1848. francia februári forradalom egy percig sem ingatta meg komolyan a trónt. Lipót király azonnal késznek nyilatkozott, hogy koronáját a nemzet rendelkezésére bocsátja, ha ezen lépés által a forradalmat távol tarthatja B.-tól. Ez a nyilatkozat még a radikálisokat is lefegyverezte; a kamarák rendkivüli adót szavaztak meg, a kormány pedig a választási jog gyakorlására előirt cenzus-t 20 frankra szállította le és eltörülte a hirlapbélyeget. E reformok következteben B. ment maradt a politikai viharoktól. Midőn az 1848. év márc. végén a francia határon benyomuló munkások B.-ban is forradalmi mozgalmat akartak támasztani, a belga nép ezt határozottan visszautasította és a betolakodókat könnyü szerrel kitakarodásra birta 1853. az időközben nagykoruvá lett brabanti herceg eljegyzé magának Mária főhercegnőt, József volt nádor leányát. Lipót király trónralépésének 25. évfordulóját (1856 jul. 26.) az egész ország pártkülönbség nélkül megülte. 1864 dec. 10-én meghalt I. Lipót király, ki nehéz viszonyok közepette 25 évig bölcsen kormányozta Belgiumot. Utána idősb fia, II. Lipót következett, ki dec. 17. tette le az esküt az alkotmányra. 1869 jan. 22. váratlan csapás sujtotta Belgiumot, II. Lipót egyetlen fia, Lipót meghalt. Ezóta a királyné testvére, a flandriai gróf a prezumptiv trónörökös. A flandriai grófnak a hohenzollern-sigmaringeni hercegnővel kötött házasságából 1869 jun. 3. Balduin herceg született. A külügyi politika látóhatára 1867-ig derült maradt; sem az 1866. német háboru, sem az 1867. évi luxemburgi kérdés Belgiumot semleges állam létére nem érdekelte. A német-francia háboru kitörése Belgiumot neutrális állása dacára közelebbről érintette. A kamarák 15 millió frankot szavaztak meg a határok biztosítására és a hadsereg mozgósítására. Midőn Mac Mahon aug. végén az Ardennák közé vezette hadát, már 80 ezer belga katona őrizte a határt, de bár a sedáni fegyverletétel után több ezer francia katona lépte át a belga határt, nem támadt bonyodalom. A kormány a menekültektől elszedette a fegyvereket és az antwerpeni és beverloo-i táborba internálta őket. Szóval Belgium a semleges állással járó kötelezettségeinek teljesen eleget tett. Kevesebb siker koszorúzta a D'Anethan miniszteriumnak fáradozásait a belügyi haladás terén. A liberálisok elégületlenségét nagyobbra növelte a kormánytól kéz alatt pártolt Langrand-Dumonceau gróf szédelgése, ki a tőke katolizálásának ürügye alatt sok családot koldusbotra juttatott, aminek az lett a vége, hogy a király a miniszteriumot saját hatalmából elbocsátotta, dec. 7. pedig uj miniszteriumot bizott meg az ügyek vezetésével, amelynek elnöke de Theux gróf, belügyminisztere Malou volt. Az uj miniszterium a klerikális pártra támaszkodott, de tartózkodott minden kényes kérdés felvetesétől.
Sok bajt okoztak a klerikális párt szélső elemei, melyek politikai magatartásuk zsinormértékének a Syllabust proklamálták. Idővel azonban maga a Malou-miniszterium a közoktatást teljesen a papságnak szolgáltatta ki; volt külön klerikális egyetem, voltak a jezsuiták gondjaira bizott gimnáziumok és a freres ignorants vezetése alatt álló elemi iskolák. A kolostorok s a barátok száma néhány év alatt óriási mértékben emelkedett.
A Bismarck által Németországból elűzött jezsuitákat és az azokkal rokon szerzeteseket a kormány százával telepítette be az országba. A klerikálizmus uralma a civakodó szabadelvüeket tömörülésre intette s ez összetartásuknak köszönhették, hogy az 1875. októberben megejtett községi választásoknál több helyt győztek. Ama remény azonban, hogy a kormánypárt az 1876. általános képviselőválasztásnál kisebbségben maradand, hiunak bizonyult. Az ellenzék csak annyit tudott elérni, hogy Malou a választások terén észlelt botrányos korrupció megakadályozására ujabb törvényjavaslatot terjesztett a kamara elé, melyet a kamara 1877 jul. 7-én 73 szavazattal 22 ellenében elfogadott. E törvény eltiltotta a papságot a gyóntatószéknek választási agitációra való felhasználásától.
De a klerikális párt nem érte be az elért sikerrel; a tulzó elemek a Syllabus pontos megtartását követelték a Malou-miniszteriumtól. Ez áz elhatalmaskodás arra birta a szabadelvüeket, hogy teljes erőből készüljenek az 1878. évi választásokra. Junius 11-ike csakugyan meghozta a régóta várt diadalt: a szabadelvüeknek ezóta az első kamarában 6, a második kamarában 11 szavazat-többsége volt. A Malou-D'Aspremont-miniszterium erre lemondott, a király pedig Frere-Orbant bízta meg az uj kormány alakításával. A miniszterium mindenek előtt az iskolának a papság kezéből való kiszabadítására törekedett. Ez a reform országszerte nagy viharokat támasztott. Magát az uj iskola-törvényt, mely lényegében az 1842. évi törvényen alapult s a papság befolyását a vallástanításra szorítja, a kamarák csak hosszas viták után, 1879 jun. 11. szavazták meg. A kormány szigorral éreztette az ellenszegülőkkel az államhatalom fenségét és XIII. Leo pápát kérte fel közvetítésre, ki a belga püspökök által aug. 1. Mechelnben el fogadott, a törvény életbe léptetése ellen irány uló határozatot nyiltan csakugyan rosszalta. De midőn a kormány megtudta, hogy a kurta kéz alatt helybenhagyta a püspökök ellenszegülését, legott megszüntette a diplomáciai összeköttetést a Vatikánnal (1880 jun. 5.), Vanutelli pápai nuncius számára pedig kiállította az útlevelet. Azonkivül parlamenti vizsgálatot indított a klérus politikai szereplésének kiderítésére: az állami gimnáziumok (Athénées) és középiskoláik számát tetemesen megszaporította és 50 felekezet nélküli leányiskolát alapított.
E nagy politikai izgatottság közepette ünnepelte meg az ország 1878 aug. a királyi pár ezüst lakodalmát, 1880 nyarán pedig Belgium önállóságának 50. évfordulóját. 1881 máj 10. Rudolf magyar és osztrák trónörökös eljegyezte Stefánia hercegnőt. 1882 jun. 13. az ország a képviselők felét ujra választotta s a szabadelvüek többsége az első kamarában 4-ről nyolcra, s a második kamarában 14-ről 18-ra emelkedett. 1883. vetette fel először Janson radikális képviselő az általános szavazási jog behozatalát, mely még manapság is függő politikai kérdése Belgiumnak. Az 1884. évi választásokon a miniszterium váratlanul megbukott. Jun. 16. már új klerikális kormány vette át az ügyeket; tagjai voltak: Malou, elnökség és pénzügy; Woeste, igazságügy; Jacobs, belügy és közoktatás; Pontus, hadügy; Van den Peerebom, vasutak, posta, távirda; Bernaert, földmívelés, ipar és közmunkák. (A közoktatási miniszterium önállóságának a klerikálisok tehát véget vetettek.) Malou mindenekelőtt a szenátust választatta meg újból, és csakugyan 17 szavazati többségre tett szert e kamarában. Csak ezután fogott hozzá az állami felekezetnélküli iskolák megdöntéséhez. Az 1884 szept. 20. elfogadott új törvény tetszésére bízta a községeknek, hogy saját költségükön önálló községi iskolát tartsanak, v. a barátokra és apácákra bízott magániskolákba küldjék gyermekeiket. E törvény kihirdetése után százával kergették el az elemi községi tanitókat. Néhány héttel Malou kormányzása után a pápai nuncius is újra bevonult Brüsszelbe. Az új klerikális éra kiélesítette az ellenségeskedéseket a szabadelvüek és klerikálisok közt. Hogy a szenvedélyeket lecsillapítsa, a király elbocsátotta Jacobs és Woeste minisztereket, kiknek dölyfös és fenhéjázó magatartását még a mérsékelt katolikusok is túlságosan elbizakodottnak tartották. II Lipót király 1885. felvette a Kongó-állam fejedelme címét, melyet a Berlinben összeült Afrika-kongresszus ajánlott fel neki, és Stanley-t nevezte ki az új állam helytartójának. Ugyanebben az évben nyitotta meg az Antwerpenben rendezett világkiállítást.
Az 1886 jun. 10-iki választások a klerikálisok újabb diadalával végződtek; azóta a II. kamrában 65 szavazattöbbségük van. A nov. 9. megnyitott kamara első sorban a munkások és nevezetesen a gyári munkások nyomorának orvoslására külön bizottságot választott, a király pedig amnesztiát hirdetett az utolsó tüntetésekben és sztrájkokban résztvett munkások számára. De a radikálisok és munkások nem érték be ezzel. Gyüléseiken szünetlenül az általános választási jog behozatalát sürgették, s azt, hogy a katonai szolgálat alól pénzzel való megváltás és ezzel együtt a helyettes-rendszer eltörültessék. A kamara az ugynevezett éhség-adó (loi famine) behozatalával foglalkozott: e törvény értelmében a külföldről behozott hús és vágómarha után vámot kellett fizetni: ez ellen a szegényebb néposztályok hevesen tiltakoztak. De a kamara e töményt elfogadta, a király pedig szentesítette. Az 1888 jun. választások nem változtatták meg a pártok számarányát Az őszi ülésszak főtárgya a flamand nyelvnek, mint hivatalos nyelvnek való kimondása volt. Ezt a javaslatot mindkét kamara elfogadta. Az 1889. év botránynyal köszöntött be. A főállamügyész jelentést tett annak a vizsgálatnak az eredményéről, melyet az 1886-1887. évi munkáspárt vezérférfiai ellen indított. Az ellenzék e jelentés alapján konstatálta, hogy a rendőrség, sőt maga Bernaert miniszterelnök is munkás-zendülések provokálására beugrató rendőrkémeket (agents provocateurs) használt. Az 1890. év az óriási bányász- és munkássztrájkon kivül meghozta (jul. 21.) II. Lipót király trónraléptének 25. évfordulója ünnepét is. Jul. havában Belgium 25 milliónyi frankot előlegezett a Kongó-államnak, azzal a föltétellel, hogy·a kölcsön visszafizetése után Belgiumnak joga lesz a Kongó-állam annektálására, ha t. i. kedve tartja. Ez ügygyel kapcsolatban Bernaert miniszterelnök Lipót király levelét olvasta fel a kamarában, melyben a király amaz elhatározását közölte, hogy végrendeletében a Kongó-államban gyakorolt felségjogait a belga nemzetre fogja ruházni. Az 1891. év elején meghalt az 55 éves flandriai grófnak 22 éves fia, Balduin herceg, kire a trónöröklés joga várt. Ezóta a belga monarkisták a flandriai grófnak utolsó, most 18 éves, gyönge testalkatu fiába, Albert hercegbe helyezik reménységüket. A köztársasági és szocialista áramlat növekedésével szemben, melyet jobbara Franciaországból az anarkisták terjesztettek, Bernaert miniszterelnök kereken kijelentette, hogy az alkotmány revizióját és a szavazati jog kiterjesztését szükségesnek tartja, márc. 10. pedig a választási reformra vonatkozó javaslatot tett a ház asztalára. A szenátorok választására nézve azt állapítja meg a javaslat, hogy e jogot ezentúl minden egyetemet végzett polgár gyakorolhatja. Kiszámították, hogy ezen javaslat elfogadása esetén körülbelül 700.000-rel növekednék a belga választók száma. A javaslatot, mely különben egy pártnak sem tetszett, a ház külön főbizottságra bízta
Az ápril havában Charleroi-ban kitört bányászsztrájk hatása alatt a bizottság Janson képviselő kérdésére kijelentette, hogy máj. 20. fog foglalkozni a revizió kérdésével. Erre felhagytak a sztrájkkal. De az öröm korai volt, mert a főbizottság aug. 17. elvetette az általános választási jog behozatalát. Ebben a kérdésben ugyanis még a liberális párt is két táborra oszlott; Frére-Orban és doktrinér hívei az általános választási jog behozatalát szintén korai és veszedelmes újításnak nézik, a radikális elveknek hódoló liberálisok pedig behozatala mellett kardoskodnak. Ez utóbbiakkal tart e kérdésben Brialmont tábornok és Nothomb volt miniszter is. A következő évben (1892) már Bernaert miniszterelnök is a revizió szükségessége mellett nyilatkozott s nemsokára utána a klerikális párt is. Azután a kamara az alkotmány több pontját módosította, s hozzáfogott a királyi referendum kérdésének megvitatásához. A miniszterium ugyanis II. Lipót király egyenes kivánságára azt a határozatot kérte a kamarától, hogy a királynak joga legyen, meghatározandó fontos esetekben (anélkül, hogy a kamarákat feloszlatná), közvetlenül a választókhoz fordulni és nézetöket direkt kikérni. A kamara elvben elfogadta a referendumot Ezek után a király máj. 14. feloszlatta a kamarákat és a végleges alkotmány-revizió végett rendkivüli alkotmányozó-kamarát (constituante) hívott össze.
A választások nagyon mozgalmasak voltak, mert valamennyi párt tudta, hogy a revizió megszavazására a szavazatok kétharmada szükséges. A választások eredménye ez volt: a II. kamarába beválasztottak 60 liberálist és 92 klerikálist, az I. kamarába 34 liberálist és 46 klerikálist. A liberális párt tehát szaporodott, még pedig annyira, hogy a klerikális pártnak nincs meg a szükséges hét harmad többsége az alkotmányozó gyülésben. A jul. 13. megnyilt gyülés azonnal hozzáfogott a revizióhoz. Fő feladata az volt, hogy az eddig 130.000 polgár monopol-jogát képező választási jogott a lakosság más rétegeire is kiterjeszsze és hogy megállapítsa a királyi referendum részleteit. (A király e pont mellőzése esetében nem egyezett volna bele a revizióba.) Mielőtt a constituante megalakult, a munkáspárt azzal fenyegetőzött, hogy általános sztrájkot rendez, ha az általános választási jogot elvetik. A két kamara közös bizottságot választott, mely elkeseredett viták után, elvben elvetette az általános választási jog behozatalát.
1893 febr. 27. Brüsszelben népszavazást rendeztek a referendum és az általános. választási jog behozatala fölött. Öt javaslat terjesztetett be, még pedig 1. Janson indítványa: minden polgár, aki a 21. évet meghaladta, választhat. 2. Nothomb indítványa: minden 25 éven felüli polgár. 3. Graux indítványa: azok kivételével, kik nem képesek önmagukat fentartani és azok kizárásával, kik irni és olvasni nem tudnak. 4. A kormány indítványa: csak azon polgárok gyakorolhatják az általános választási jogot, kiknek saját lakásuk van és kik a műveltség bizonyos fokát kimutatni képesek. 5. Frere-Orban javaslata: akik az elemi iskolát nem végezték, nem szavazhatnak. A szavazás eredménye az volt, hogy 110.000 szavazó polgár közül 48.600 Janson indítványára szavazott, a többi szavazat eloszlott. 1893 febr. 28. a kamara megkezdé az alkotmány-revizió-javaslatnak tárgyalását. Bernaert min. eln. történeti szempontból birálgatta a belga alkotmány institucióit, hangsulyozta a revizió szükségességét és közreműködésre szólította fel a pártokat. Márc. 8. Lipót király a népszavazást rendező bizottság elnökét, Grimardot fogadta, mely alkalommal kijelentette, hogy ő a szabadelvü reformok és elvek barátja, de király létére sem birta elérni azt, hogy az általános honvédelmi kötelezettség és a kir. referendum törvényerőre emelkedjék. Ő tehát az ellenzéket türelemre inti. Márc. 14. Janson nagy beszédet tartott a kamarában az általános választási jog mellett, de a kormánypárt és a doktrinér-liberális párt leszavazták indítványát.
Ennek hirére a munkáspárt óriási sztrájkokat és tüntetéseket rendezett és a kitörőfélben levő polgárháboru már a királyság létezését is válsággal fenyegette. Nyssen képviselő érdeme, hogy e veszély elmult. Ó ugyanis oly közvetitő indítványt tett, melyet a többség, t i. a kormánypárt nagyobb része és a radikálisok helyesnek találtak. Javaslata, mely az ugynevezett «plurális rendszer»-en alapszik, lényegileg ezeket tartalmazza: 1. Minden 25 éven felüli belga polgár, aki legalább egy év óta lakik ugyanazon községben és választó jogát valamely bűntény következtében el nem vesztette: választó-polgárnak tekintendő. 2. Némely választó 2-szer, esetleg 3-szor gyakorolhatja szavazati jogát. Még pedig az, a) aki a 35. évét meghaladta, házas ember avagy mint özvegy, gyermekeknek atyja; aki továbbá évenkint legalább 5 fr. személyi adót fizet v. a törvény értelmében adómentes; b) akinek 2000 frank kataszter-értékü fekvő birtoka van, avagy aki két év óta 100 franknyi rentet élvez; c) aki az érettségi vizsgát letette, avagy aki oly hivatalt tölt be, melynek elnyeréséhez a gimnázium sikeres befejezése kivántatik. 3. Több mint 2 szavazattal senki sem birhat. 4. Minden szavazójoggal biró polgár köteles választójogát gyakorolni. Mint a fentebbiekből kitetszik, Nyssen indítványa az általános szavazati jogon alapszik ugyan, de a gazdagabb és műveltebb polgároknak több szavazatot biztosít, mint az egyszerü munkásnak. Ez indítványt a Woeste szaván induló kormánypárti töredék és Frére-Orban doktrinér hivei ugyan ellenezték, de a constituante többsége 1893 ápr. 18. 119 szavazattal 14 ellenében elfogadta. A munkáspárt ezen már nem remélt kedvező hir hallatára azonnal véget vetett a sztrájknak és a felcsigázott szenvedélyek lecsillapodtak. Egyelőre tehát ez a kompromisszum megakasztotta a szociális mozgalmat. Kiszámították, hogy a szavazó polgárok száma ezentúl 1.200.000-t fog kitenni és hogy 365.000 családapa, 275.000 birtokos és tőkepénzes és 60.000 középiskolát végzett polgár szavazhat kétszer, esetleg háromszor. Az összes szavazatok számát 1.900.000-re teszik.
