Bányavárosok.
Bányavárosok. Hazánkban a bányamívelésnek már az Árpádok korában többféle módja volt. A bányatelepek mellett, melyeket közvetlenül a király vagy későbbi időben a bányajogosítványnyal felruházott földesúr műveltetett emberei által, voltak B., amelyekben a bányák rendezése és művelése e városok szabadalmazott községeire, azon elvek szerint volt bízva, melyeket privilegiumaik foglaltak magukban. Ily bányavárosok (Wenzel szerint) nagy számmal keletkeztek; B.-ká csak oly bányatelepek alakulhattak, melyeknek nevezetesebb bányászatuk volt, úgyhogy ha az áldás csökkent, bányavárosi tekintélyük is csökkent, sőt meg is szüntek B. lenni. Különböztek a B. aszerint is amint vagy közvetlenül a király, vagy valamely földesúr hatalma alatt álltak. Az előbbiek a királyi, illetőleg szabad királyi, az utóbbiak a püspöki vagy földesúri B. voltak. Szabad kir. B. az ú. n. alsó magyarországi bányavidéken (Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya Bakabánya, Libetbánya, Újbánya és Bélabánya) és Szatmármegyében (Nagybánya) keletkeztek. Királyi szabadalmazott bányavárosok a Szepességen (Gölnicbánya, Szomolnok, Igló stb.), Szatmármegyében (Felsőbánya), Máramarosmegyében (az öt ú. n. koronai város) és újabb időben Krassómegyében nyertek nevezetességet. Földesúri B. egykor nagy számmal voltak s ezek vagy egyházi (Rozsnyó Jászó, Rézbánya stb.) vagy világi földesurak (Telkibánya Rudóbánya, Körösbánya stb.) hatalmának voltak alávetve. A fentebb említett 7 alsómagyarországi B. soká közösségi viszonyban állott egymással, mely csak 1863-ban szünt meg. A B. eddigi rendezése azonban a mai igényeknek nem felel meg. V. ö. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. Budapest 1880.
