Alluvium,

Teljes szövegű keresés

Alluvium, geologiai értelemben a. m. áradmány, a föld jelenkorának fiatalabb rétegcsoportja, vagyis ama legfiatalabb képződmények összege, melyek szemünk láttára egyre keletkeznek, illetőleg keletkezésüknek a történelmi ember még tanuja lehetett. A név arra vonatkozik, hogy a föld felületet nagy kiterjedésben borító eme legfiatalabb képződmények nagyobbára vizek áramlása által keletkeztek. A termőföld (humusz), a források, a folyók, a tavak, a tengerek meszes, homokos, kavicsos, agyagos, jelenkori lerakodásai, a működő vulkánok lávái, a korallszirtek, sok turfa (tőzeg, gipszvasérc, stb. alluviális képződmények. Recens vagyis jelenkori képződményeknek is mondják. Csakis most élő növények és állatok maradványai találhatók bennök. A levegőnek, a viznek, a jégnek, a vulkánoknak, az állati és növényi életnek, mint geologiai tényezőknek működései legjobban tanulmányozhatók a jelenben az alluviális kőzetanyagoknak képződése és régibb anyagok~nak pusztulása közben. Ebben a körülményben van az A.-nak legnagyobb geologiai jelentősége. A jelenben észlelhetö müködések eredményei arra tanítanak, hogy egyazon geologiai tényezők működtek közre a multban is a föld felületének alakításában. Az A. tanulmányozásából indultak ki egyáltalában a geologiai kutatások és azok révén sikerült Lyell-nek («Principles of geology») a geo~logiai tudomány megalapítása. Sok esetben igen nehéz pontos határt vonni az A. és az őt megelőzőn diluvium között, aminthogy egyáltalában bajos két réteg csoport között a pontos határnak meg vonása. Ilyen esetben az dönt, vajjon az illető képződmény keletkezhetett-e a ma ott uralkodó viszonyok mellett, avagy nem; ha igen, akkor aliuviális-nak veszik, ha nem, diluviálisnak. Meg szoktak különböztetni uj- és ó-alluviumot. Uj A. mindama. képződmények összesége, melyek a jelenkor közelebbi szakában, bárhol és bárminő módon jöttek: létre; bármely folyamrendszer tényleges árterét uj A.-nak veszszük. Az ártér szegélyét nyomozva valamely lapályon, sokszor arról győződni meg, hogy a viz egykor egészen hasonló körülmények között magasabb helyekre is emelkedett, nagyobb területeket foglalt el, van tehát ó-ártér is; észre-venni egyuttal, hogy a mostani folyókkal párhuzamosan elhagyott medrek hozódnak, ugy ezekben a régi medrekben, mint az ó-ártéren lerakott anyagok jelenkoriak, vagyis alluviálisak ugyan, de, régibbek a mai ártereknél, a mai medrekben lerakodó anyagoknál, tehát az ó-A.-ba valók. Az alluviális és a még alatta levő képződményekben talált emberi emlékek, eszközök, szerszámok stb. alapján alkotta meg a prehisztorikus az ember legrégibb történetét. A vaskor az uj A.-ba esik, a, bronzkor és a neolitos kőkor az ó-A.-ba, a paleolitos kőkor a diluviumba.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem