Agapé
Agapé (görög., szeretet, vendégség), az első keresztények közös étkezései, melyeket az egyházközséget összekötő szeretet kimutatására és bebizonyítására tartottak, s az úrvacsora ünnepélyével fejeztek be. Az urvacsorát a kereszténység első idejében lehetőleg mindennap megünnepelték. Egy város vagy kerület lakói valamely e célra kibérelt nagyobb teremben, vagy valamely gazdagabb hittárs által fölajánlott helyiségben estefelé összejöttek közös vendégségre. Kenyér és bor sohasem hiányzott, e mellett hus, sajt, tej és méz s mint a római katakombákban tett ásatások mutatják, hal kerülhetett leggyakrabban az asztalra. A vendégség költségét a gazdagabb egyháztagok viselték. A meghatározott órában a vendégek összejöttek; ha valaki késett, azt az apostol rendelete szerint (I. Kor. XI. 33) megvárták s mikor mind együtt voltak s férfiak és nők más-más asztalhoz leültek, az egyház püspöke vagy preszbitere elmondta az áldást. Azután jött az étkezés, melynek végén az egész gyülekezet megmosta a kezét. Ekkor, vagy ha az évszak úgy kivánta előbb is a lámpát föltették tartóikra (mint a tróási felsőházban. Csel. XX. 8) s kezdődött az est ünnepélyesebb része. A gyülekezeti előljáró megáldott, megtört és szétosztott egy kenyeret s körüljáratott egy poharat, «az áldásnak poharát»: Azokat, kik különösebb lelki ajándékokkal birtak, felszólították, hogy fejtegessék a szentirást s a gyülekezet himnuszt énekelt Istenhez, vagy Krisztushoz mint Istenhez. Ez volt a legtermészetesebb alkalom, hogy a távoli egyházakból jövő hireket, leveleket közöljék az egyháztagokkal s fogadják az ajánló levelekkel jövő idegeneket. Adományokat gyüjtöttek a bajban vagy nyomoruságban levő testvérgyülekezetek számára (l. Kor. XVI. 1). Azután jött az üdvözlés, a testvéri szeretetet oly melegen jellemző «szeretet csókja» (l. Pét. V. 14), a «szent csók» (Róm. XVI. 16), a végima s a nyugodt, csendes szétoszlás. A második század óta az A. házi és keresztény-társadalmi ünneppé változott, sőt pusztán társas mulatozássá fajult, mint Alexandriában, vagy puszta ajándékozássá a szegények javára, mint nyugati Afrikában, s így el kelle vesztenie jelentőségét. Más okok is befolytak az A. elfajulására s fokonkint el is tiltották az egyházi zsinatok, a laodiceai (360-370 között), a 3-ik karthágói (391) és a trullósi (692).
