politikai dal
politikai dal: időszerű közéleti kérdésekkel foglalkozó rövid, félnépi eredetű lírai dal. A fontos közéleti és hadi eseményekkel, kiemelkedő egyéniségekkel foglalkozó → történeti ének legközelebbi műfaji rokona, később helyettesítője is; a múlt században egynek vették őket és a korabeli → katonadalokkal együtt hazafiúi (hazafias) énekeknek is mondták. A politikai dal történeti elődje a → porcióének, a jobbágyi → panaszdal, az 1848 előtti félévszázad nemzeti → mozgalmi dalai és általában a katonai és adóterhek, valamint a jobbágyi robot, német elnyomás ellen tiltakozó dalok. Ezek egy része helyi színezetű, ha pedig felér az osztály- vagy nemzeti szintre, sokszor kisnemesi, diákos eredetű, csak kevéssé folklorizálódott. A személyiségnek a politikában való mind hangsúlyosabb jelentkezésével, továbbá viszonylag szélesebb paraszti, agrár- és ipari munkástömegeknek a közéleti harcokban való részvételével párhuzamosan alakult ki előző hagyományokra épülve az újkori politikai dal fiatalabb rétege. Arany László szerint a hazaszeretet, az ellenség gyűlölete, a közdolgok miatti öröm és bánat, a vezetők tisztelete és hasonló lehet a téma, utóbb már a nemzeti-nemzetközi keretek között kibontakozó osztályharc is. Így a 19. sz. második felétől elsősorban a Bach-korszak németellenes gúnydalai (idegen tisztviselők, fináncok, ún. földkóstolók visszaélései, tiltakozás az általános hadkötelezettség, a dohányegyedárusítás, adóterhek fokozódása stb. ellen), a választási küzdelmek → kortesdalai, az újabb paraszti panaszdalok (főként az elviselhetetlen adók ellen), valamint az osztályharcos → agrármozgalmi dal és → munkásmozgalmi dalok. Ez utóbbiak közül politikai vonatkozást tartalmaz néhány önállónak is vehető dalcsoport (pl. → békedal, → börtöndal, → sztrájkdal, → tizenkilences katonadal stb.). A nem feltétlenül munkás-, de tömegdalnak vehető újkori politikai dalok eszmei mondanivalójuk szerint sokféle néven ismertek (demokratikus, pártos, ellenálló, tiltakozó, forradalmi stb.) és olykor mai népszerű együttesek műsorain is szerepelnek. – A politikai dalokat időszerű vonatkozásaik miatt aránylag könnyű korszakolni. A rövid, csattanós, mozgékony forma jellemzi őket, az időszerű, sokszor szókimondó szövegek (– Jaj, de huncut a német, Hogy a fene enné meg! – Igyunk, aki angyala van. A bankónak most döge van! – Tisza malma két közre jár: Bécsnek őröl, nekünk darál; – Gesztre megyen extravasút. Abcúg Tisza, Éljen Kossuth!) gyorsan átalakulnak; mindig korabeli divatos nép- vagy műdalra húzzák rá őket. (Leggyakrabban szerepel a szinte elnyűhetetlen → Kossuth-nóta.) Az újabb réteg is félnépi eredetű, de a korábbinál jelentősebb mértékben folklorizálódott. – Irod. Arany László: A magyar politikai költészetről (Bp., 1873); Imre Sándor: A népköltészetről és népdalról (Bp., 1900); Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952).
Katona Imre
