fék
fék: 1. a kötélverők által, erős zsinegekből összeállított eszköz, melyet ló, öszvér és szamár megkötésére használnak. A lóra nem mindig tesznek külön még kantárt is, hanem a fék fékemlő-hurokjába – kis fapeckekkel vagy csontpeckekkel – csatolják fel a → zablát; így áll elő az ún. szekeresfék, amelyet azonban már gyakran nem a → kötélgyártó, hanem a → szíjgyártó készít szíjból. – 2. szekérfék, féktuskó: a → szekerek és → kocsik fékezésére szolgáló berendezés. A legegyszerűbb fék a kerék megkötése. Gyakran a kerék forgását gátló, csökkentő, ún. dörzsölődő fékeket alkalmaznak. Ez a → szekérderék aljára, a két alsó oldalcsüre, → bűrfára, a két hátulsó kerék előtt felfüggesztett vastag dorong, amelyet a szekér fara felől kötéllel vagy lánccal szorítanak a kerekekhez. Vannak olyan megoldások is, amelyeket a kocsis anélkül tud működésbe hozni, hogy a szekérről le kellene szállnia, ilyenek az ún. vitorlás kocsifékek és a csavaros fékek; ez utóbbiak a → hintókon és „féderes” kis kocsikon vannak. Fék szavunk ugor kori származású. – Irod. Szabó Pál Zoltán: A vitorlás kocsifék (Pécs, 1945).
Fék: 1. pofaszíj, 2. párta, 3. orradzó, 4. álladzó’, 5. zablapecek-karika, 6. zabla, 7. pecek-ín, 8. pecek, 9. fékszár, 10. gyeplő
K. Kovács László
